Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában
lâÔÔ. szam. m során szerzett váromány, illetve biztosítási viszony jelentette à szolgáltatásra igényt adó legkisebb biztosítási időtartamnak betöltését és ha a biztosítottnak nem sikerült igazolni az utolsó két év során szerzett munkaviszonyait, ennek elmulasztása a váró mányi jognak (az Anwartschaftnak) megszűnését és így változási idő megkezdését vonhatja maga után. Való, hogy a Németországban az öregségi és rokkantsági biztosítással párhuzamosan működő betegsegélyző pénztáraknál vezetett egyéni biztosítási lapok alapján az utolsó két esztendő alatt szerzett biztosítási viszonyok rekonstruálása lehetséges, de ismétlem ennek elengedhetetlen előfeltétele a betegsegélyző pénztárak racionális ügyvitele, mely mellett nemcsak munkaadónként (munkaadói nyilvántartásban), hanem biztosítottanként történik a munkaviszonyoknak és a betegsegélyezési időtartamoknak nyilvántartása. Ahol ez az egyéni nyilvántartás hiányzik és az utolsóelőtti lerovólap beszolgáltatása után olyan kisiparosoknál volt az illető alkalmazásban, ak^'k üzemük kis terjedelme, illetőleg az alkalmazottaik csekély száma okán bérlista vezetésére nincsenek kötelezve, a biztosítási viszonyok rekonstruálása különösen az építőiparban rendkívül nehéz, mert a munkavállalók egy része bár visszaemlékezik esetleg a pallérnak vagy a munkavezetőnek a nevére, de ritkább esetben a cégre, mely alatt a munkaadói nyilvántartásban az illető munkaviszonyban szerepelt. Bármennyire is tagadásba veszik, Németországban súlyos gondokat okoz a magasabb napibérosztályú járulékbélyegek hamisítása. Csak a múlt esztendő nyarán jöttek reá a VII. napibérosztályú járulékbélyegek hamisítására és megállapították, hogy a hamis bélyegeknek kinyomozása a százezres biztosított állományokban olyan költséges eljárás lenne, mely nem érne fel a várható eredménynyel. Ily módon tehát be nem folyó járulékokat, a hamis bélyegek elfogadásával leróttnak vélelmeznek és ezeknek alapján járadékigényeket elismernek. Sokan felvetik a kérdést, hogy a magasabb értékű postabélyegek hamisítása ritkán szokott előfordulni, miért tételezik fel tehát a bélyegrendszer ellenzői ezt a lehetőséget a járulékbélyegekkel kapcsolatban. Azért, mert míg a pengőnél magasabb címletű postabélyegek forgalma minimális, addig félmilliós biztosított állományban hetenkint százezernél több munkavállalóval kapcsolatban merülne fel egy pengőnél magasabb értékű járulékbélyegekre irányuló igény. Ezekre irányuló igény tömegessége tehát megkönnyíti a hamisított magasabb napibérosztályi járulékbélyegek forgalombahozatalát, ami Németországban a biztosítási szakigazgatás minden kiépítettsége mellett, valóban megtörténik és mérhetetlen kárt okoz a járuléktartaléknak. A bélyegrendszerű váromány-nyilvántartással szemben felhozott érvek ismertetése után vitássá válik, hogy vájjon Németország e hátrányok ellenére miért fogadta el a bélyegrendszert és a nehézségek ellenére ahhoz miért ragaszkodik. Ennek egyetlen magyarázata, hogy a német-francia háború után, kedvező üzletmenet időszakában megvalósított öregségi és rokkantsági biztosítás bevezetésének idején a nagyobb biztosított létszámmal dolgozó biztosítási magánvállalatok a járadékbiztosítási díjakat biztosítási bélyegek kibocsátásával szedték be. Amikor tehát a szociális biztosításnak említett ágazatát megvalósították, a magánbiztosítás technikájának ezen primitív korszakában elfogadott gyakorlatot érvényesítették. Különben a szociális tehet a német társadalombiztosítás kezdetén a jelenlegihez képest annyira alacsony volt, hogy a fejlődő új német birodalom gazdasági élete az új terheket meg sem érezte, tehát velük szemben szervezett ellenállással a biztosítás szabotálásával a biztosítási ágazat megszervezésekor számolni nem kellett. Amikor már nyilvánvalókká váltak a rendszerből folyó nehézségek, a bélyegrendszerrel kapcsolatban a biztosító intézetek annyi beruháKépv. iromány, 1927—1932. XXIV. kötet. 63
