Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.

Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában

4Ô8 1200. szám. zást, építkezést hajtottak végre és olyan nagyméretű biztosítási szakigazgatás fejlődött ki, hogy még a tisztán látó felelős államférfiak is kénytelenek voltak az adottságokat elfogadni és a megszokottá vált rendszerbe belenyugodni. Franciaország német példaadás nyomán 1910-ben a bélyegrendszer elfogadásával valósította meg a «munkások és a parasztok nyugdíjbiztosítását», de amikor a háború után Csehszlovákia és Ausztria megvalósították az öregségi és rokkantsági biztosításról szóló törvényüket, annak ellenére, hogy egyéb vonatkozásban magukévá tették a német szociálpolitikai elveket és eljárásokat, mindketten a bélyegrendszer ellen döntöttek, mint szomszédok felismervén ennek a rendszernek antiszociális következményeit. Ezeknek előrebocsátásával elismerem, hogy a bélyegrendszerre a már előzetesen ismertetett előnyeivel szemben, hátrányaik vannak : a) hazai megvalósítása tetemes költségekkel járna. A fejletlen járulékmorál mellett nem mondhatnék le a legbelterjesebb külső és belső ellenőrzésről, mert ellenkező esetben feladnám a szociális biztosításnak alapelvét, annak obligatorikus jellegét. A nagyarányú külső ellenőrző tevékenység mellett belső ellenőrzéssel kellene megállapítani, hogy vájjon a megtelt és bevont járuléklerovólapokon szereplő bélyegek megfelelnek-e a betegségi biztosítási bejelentőlapokon feltüntetett béradatokból következtethető járulékösszegeknek. Minthogy pedig ez az összehasonlítás csak akkor lehetséges, ha az egyéni lerovólapot a betegségi biztosítási jelentése*k alapján vezetett egyéni lap adataival hasonlítom össze, a jövőben is vezetnem kellene az egyéni biztosított lapot, mert a munkaadói nyilvántartások alapján természetszerűleg ezt az összehasonlítást végrehajtani képtelenség lenne. Az egyéni lap vezetésének fenntartása a jövőben azért is kívánatos lenne, mert hazai viszonyaink mellett, amikor — Németországtól eltérőleg — a mezőgazdasági munkaviszony nem jár biztosítási kötelezettséggel, ipari munkavállalóink tekintélyes része életidejének egy részét a mezőgazdaságban tölti és ezalatt nagyobb valószínűséggel veszti el biztosítási lerovólapját, mint németországi szaktársa, aki minden munkaviszonyában biztosításra kötelezett. Ha pedig hazai viszonyaink mellett a lerovólap elvesztésének gyakoriságával számolnunk kell, azt a kockázatot nem háríthatjuk munkavállalóinkra, hanem intézményesen gondoskodnunk kell arról, hogy a lerovólap elvesztése esetén a biztosító intézet számára a lerovó lap adatainak rekonstruálása lehetővé váljék. A munkaadói nyilvántartások alapján ennek végrehajtása nem lenne lehetséges, minthogy a munkavállalók tekintélyes része nem tudná pontosan megjelölni, hogy az utolsó két esztendő folyamán mettőlmeddig melyik munkaadóval volt munkaviszonyban. Itt ismét gondolnunk kell az építőiparnak sajátságos viszonyaira. Az a helyzet alakulna tehát ki, hogy a bélyegrendszer mellett még hatalmas külellenőrzési szervezetet kellene fenntartani és továbbra is meg kellene tartani az egyéni lapok nyilvántartását, ami pedig az ügyviteli költségek csökkenése helyett azoknak emelkedését vonná maga után. b) A biztosítás pénzügyi szempontjából ennek a nagyarányú ellenőrzési tevékenységnek esetleges hiánya végzetes következményeket vonna maga után, minthogy a rosszkockázatú munkavállalók inkább ragaszkodnának a pontos járulékbélyeg-beragasztáshoz és a hiányzó bélyeget saját terhükre ragasztanák be, esetleg a megengedettnél magasabb összegben, míg a jókockázatú elemek elhanyagolnák a biztos :

tást és nem ritkán fordulna elő munkaadónak és munkavállalónak megegyezése a járulekbélyeg lerovásának mellőzésével. Ezek a jelenségek olyan arányú antiszelekciót eredményeznének, melyek súlyos egyensúlybomlással fenyegetnék a biztosítás járuléktartalékát. c) A járulékhátralékok elszámolásának kérdése nálunk is éppoly nehézségekre vezetnének mint Németországban, mert a lehetetlenséggel határos lenne pontosan ^megállapítani, hogy az utólagosan befizetett járulékösszeget a munkaadónak