Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában
490 • 1200. szám. A legutóbbi évek adatai alapján foganatosított számítások szerint ez a rendelkezés mintegy 7—800.000 pengő megtakarítást jelent a betegségi biztosítás szempontjából. a Erre a lépésre csak alapos megfontolás után határoztam el magam, mert a termelésnek terheit bármily csekély mértékben fokozni is, bizonyos fokig visszatetsző mai körülményeink között. Másrészt azonban arra való tekintettel, hogy a betegségi biztosítás szanálása érdekében most már a biztosítottak, az orvosok és a gyógyszerészek, valamint a tisztviselők is kell hogy áldozatot hozzanak, méltányosnak látszik, hogy a munkaadók ebben az alakban hozzák meg áldozatukat, terhükre háríttatván a baleseti biztosításnak elvileg őket terhelő költségei mellett most már a baleseti sérültek segélyezésének első négy hetét követő időszakra vonatkozó mindenféle segélyezési költsége is. Ebben a tekintetben egyébként párhuzamosan haladunk egyéb államok berendezkedésének fejlődési irányzatával, ahol a betegségi biztosítás terhére hárított baleseti kártalanítási időszak fokozatos leszállítását tapasztaljuk. így a német törvényhozás csak nemrégen a baleseti sérülteknek az eddigi 13 hétben megállapított betegségi biztosítási segélyezését 8 hétre szállította le. Az érdekeltség részéről elhangzott azt a kívánságot, hogy a betegségi biztosítás pénzügyi helyzetének orvoslásából az állam is vegye ki részét, nagy sajnálatomra nem teljesíthetjük, mert az állam pénzügyi viszonyai nem engedik meg, hogy azokat az anyagi támogatásokat, amelyeket az állam a társadalombiztosításnak az eddigi törvények és különösen az 193Ö : XXVII. t.-c. rendelkezései alapján is nyújt, további áldozatokkal fokozza, eltekintve a nyugdíj teherben való és csak jövőben és fokozatosan érvényesülő terhektől, amelyeknek jogosságát a már felhozottak kellően indokolják. Már most kijelentem, hogy a törvényben nyújtott felhatalmazás alapján nagy sajnálkozással bár, de mégis elsősorban kellene az anyasági biztosítás segélyeihez hozzányúlni, mégpedig annyiban, hogy a biztosított nőknek járó terhességi és gyermekágyi segély mértéke a jelenlegi átlagos napibér egész összegében megállapított mértékről a táppénz mértékére szállíttassék le. Ebben a tekin» tétben úgyszólván példátlanul bőkezű eljárást követett a mi törvényhozásunk, amikor az anyasági biztosítás segélyeit ily magas mértékre szabta. Kétségtelen, hogy betegségi biztosításunk a legfejlettebb népek biztosításának színvonalát még akkor is megtartja, ha a terhességi és gyermekágyi segélynek említett módon való leszállítása végső szükség esetén mégis bekövetkeznék. Ez a leszállítás maga is mintegy 700.000 pengő évi megtakarítást jelentene. Az előrebocsátottak figyelembevételével megadottnak tekintem a lehetőséget arra, hogy amennyiben a törvényhozás bölcsesége javaslataimat elfogadja és a kormányzati úton foganatosítani szándékolt intézkedések megtörténhetnek, az Országos Társadalombiztosító Intézet betegségi biztosítási ága is bizonyos átmeneti idő után eljuthat a biztosított pénzügyi helyzet állapotába. Ezt természetesen azzal a fenntartással állíthatom, hogy a betegségi biztosítás járulékelőírása fokozódó munkanélküliség és taglétszámcsökkentés folytán végzetesen hanyatlani, úgyszintén a közegészségügy valamely súlyosabb járvány okán váratlanul igen nagy mértékben megromlani nem fog. A járulékelőírás csökkenésével járó csalódás ellenében kellő óvatosságot tanúsítok akkor, amikor az 1930. évi 46,200.000 pengő járulékelőírás helyett az 1931. évre csak 46,000.000 pengő járulékelőírást veszek számításba, annak dacára, hogy a munkások után számított 6°/ 0-os járulék, amely az 1930. évben csak szeptember 29. napján lépett életbe, a folyóévben kezdettől fogva érvényesül és így l°/ 0-kal nagyobb járulékelőírásra nyújtana alapot, ha a taglétszámcsökkenés szempontját mérlegelni nem kellene.
