Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1124. A m. kir. belügyminiszter jelentése az Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyonának 1929. évi kezeléséről
14 1124. szánl. küldött, sokgyermekes esaládú lakossággal szemben. Annyival inkább, mert túlnyomóan nagy részük eddig rendszertelenül szerte-széjjel szórt tanyákon, távol várostól, községtől, egyházig polgári hatóságtól, iskolától, művelődési és egészségügyi intézményektől, — még temetőtől is, —- kezdetlegesen müveit törpebérleteiből alig tudta legszerényebb megélhetését megszerezni, munkaalkalom hiányában egyéb keresettel sem pótolhatta csekély jövedelmét, sőt távolabbra kiható anyagi és erkölcsi károsodására, hozzászokott a munkátlansághoz, belenyugodva abba az alacsony életszínvonalba, amelyre leszorult. Erről a sekély anyagi, társadalmi és erkölcsi színvonalról igyekeztem fölemelni ezt az egyébként jóravaló lakosságot a községi élet magasabb szintjére, elsősorban azzal, hogy a tanyák gócpontjául újonnan alakított Tompa, Kelebia és Csikéria községeket, amelyeknek semmi törzsvagyonuk nem volt, siettem a kárpótlás természetbeni kiadásával és e jelentésem VII. pontjában részletezendő templom, plébánia, községház, jegyzői lak építésekkel olyan anyagi helyzetbe juttatni, amelynek következtében lakosságuk számához képest ma az ország legvagyonosabb községei közé tartoznak és közigazgatási kiadásaikat könnyen fedezhetik. A parcellázással módot nyújtottam arra, hogy az eddigi kisbérlők saját tulajdonú földhöz jussanak olyan évi törlesztés fejében, amely az eddigi évi bért nem sokkal haladja meg. A házi gazdálkodás belterjes kialakításának keretében pedig olyan bőséges munkaalkalmakat nyújtottam számukra, amelyekből az évi törlesztési részleteket túlerőit et és nélkül ki tudják fizetni. E szándékaim megvalósulását már az eddig észlelt rövid idő alatt is igazolják azok a számadatok, amelyeket a parcellázásra szánt területek megtörtént megvételéről jelentésem VI. 2. pontjában soroltam föl és amelyek mellett fölemlítem, hogy a házi gazdálkodás megkezdésétől az 1929. év végéig a gazdaság, természetbeni járandóságokon felül, munkabérekre 463.640 P-t fizetett ki, az állandóan foglalkoztatott cselédek száma 105 család, körülbelül 630 lélekszámmal, a napszámmunka kerekszámban 150.000 munkanapot tett ki. A községesítésen, középítkezésekben, földhöz és munkaalkalmakhoz juttatáson túl, behatóan foglalkozom azzal a tervvel is, hogy a házi gazdaságunk különleges üzemágainak teljes kialakítása után, a környékbeli lakosságot, elsősorban a parcellákat megvevőket, bevonom mindazoknak az előnyöknek a fölhasználásába, amelyeket a jól kezelt nagybirtok számára a gazdasági tudomány haladása, az idejében történt nagybani beszerzés és a kedvező piacokat megkereső értékesítés kínál. Mindez utakon eredménnyel remélem szolgálni azt a társadalompolitikai célomat, hogy a birtok környékén az eddig nyomorúságban tengődő törpebérlők elégedett kisgazdákká, a munkaalkalmak nélkül sínylődő gazdasági napszámosok jól kereső munkásokká váljanak. E célom megvalósulása már eddig is biztató képet nyújt. Mint általában az újításokat, az eddigi gazdálkodási rendszer megváltoztatását, a megszokottból kimozdítást a lakosság eleinte bizalmatlanul, mondhatni ellenszenvvel fogadta, de már ez az egy-két esztendő elég volt rá, hogy felismerjék azokat az előnyöket, amelyeket az általam életbeléptetettek számukra is nyújtanak. A gyakran mesterségesen szított, szűkkeblű Önzésből táplált, rövidlátó értetlenségen és káros renyheségen alapult idegenkedés hamarosan megértésre és méltánylásra változott, sőt valósággal személyi népszerűséget szerzett azoknak a közegeimnek, amelyek az újítások keresztülvitelével foglalkoztak. Ez a népszerűség nemcsak abban nyilvánult meg, hogy egyre sűrűbben keresik fel őket tanácsok kérésével, ajánlkozással munkára, gazdálkodási módjaink megszemlélésére, hanem olyan közjogi tisztségek elvállalására kérik föl, amelyek betöltése a lakosság bizalmán alapul.
