Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1134. Törvényjavaslat a földteherrendezés előmozdítására szükséges intézkedésekről
1134. szám. 119 megsegítése nemcsak a közép- és nagybirtokos-osztálynak egyik legfontosabb érdeke, de egyben végtelenül fontos nemzeti érdek is, mert ezúton lehet legeredményesebben biztosítani a parcellázási lehetőségek megteremtését és a helyes és egészséges birtokmegoszlás kialakulásának elősegítését. Ezen megfontolásból kifolyólag végtelenül fontos a tervszerű telepítéssel kapcsolatos birtokpolitika, amellyel lehetővé tesszük a kisbirtokok kiegészítését vagy kicserélését. Ezt az úgy nemzeti, mint közgazdasági szempontból kívánatos fejlődést az államhatalomnak elő kell segíteni, mégpedig úgy, hogy elősegítsük a szükséges mértékben való eladását azoknak a nagyobb birtokoknak, amelyek a mai viszonyok között a költséges gazdálkodást és nyomasztó kamatterheket nem bírják. Ennek a rendezésnek ma legfőbb akadálya a földhöz való bizalom megrendülése és az olcsó hosszúlejáratú kölcsön hiánya. A földhöz való bizalom helyre fog állni a mezőgazdasági termények árának javulásával, aminek biztosítása a kormány legfőbb törekvését képezi. A hosszúlejáratú kölcsön hiányán azonban csak úgy segíthetünk, ha maga az eladó adja a kölcsönt oly feltétel mellett, amely egyrészt megfelel a föld mai teherbíró képességének, másrészt az eladónak is megfelelő jövedelmet biztosít. Vagyis az alapgondolat az, hogy birtokpolitikánkat ezen a téren függetlenítsük a világpénzpiac folyton változó helyzetétől és az eladó, akinek az érdeke az eladás, legyen egyúttal a finanszírozója a kölcsön legnagyobb részének. Az eladó földtulajdonos a legjobb ismerője a földje valódi értékének és kellő biztosíték mellett, amelyet elsősorban eladott földje nyújt, a legmagasabb határig hitelezheti a vételárat. Természetesen a lebonyolításnak arra alkalmas állami felügyelet alatt álló hitelintézeten keresztül kell megtörténni, hogy egyrészt a tervszerű birtokpolitikai szempontok biztosítva legyenek, másrészt hogy az eladó és Vevő ne maradjon közvetlen kapcsolatban, hanem a lebonyolítás műveleteit ez az intézet végezze. Ezen elgondolás megvalósításának mai jogrendszerünkben nincsen akadálya, nincs tehát szükség arra,, hogy ezt törvényileg külön szabályozzuk, csak arra kell törvényes felhatalmazás, hogy megadható legyen mindaz az illetékkedvezmény, amely lehetővé teszi az ilyen ügyletek minél kisebb költséggel való lebonyolítását. Az egész elgondolás megvilágítására egy példát hozok fel. Vegyünk például egy 1000 holdas birtokost, akinek a birtoka holdanként 600 P-t ér és akinek ezt a birtokát 200.000 P adósság terheli. Ennek a birtokosnak az évi kamatterhe a mai kamatviszonyok mellett mintegy 20.000 P, a jövedelme pedig, holdanként 1 q búzát számítva, 16-—17.000 P. Ma tehát ez a tulajdonos több mint 3000 P-t fizet rá a gazdálkodásra, nem számítva az adót és megélhetést. Ezt az állapotot az illető birtokos nem bírhatja, mert különben matematikai pontossággal előbb-utóbb tönkremegy. Az ilyen birtokos helyzetét csak úgy javíthatja, hogy vagy egészen eladja birtokát, vagy legalább annyit ad el belőle, hogy adósságaitól megszabadulva a megmaradó birtokon szerényebb keretek között tovább folytathassa a gazdálkodást. Hol talál azonban az ilyen birtokos elég számú vevőt eladni szándékolt birtokára, ha nem tétetik lehetővé, hogy a kisebb gazdasági egzisztenciák helyzete, akik föld vásárlására jelentkeznek, annyira javíttassák, hogy az illetők a földet olyan áron tudják megvásárolni, amely ár mellett a földtől megválni kényszerült gazda is megtalálja számításait ? Az ilyen földek átvételére legalkalmasabbak azok a kisebb 15—20—-30 holdas, esetleg még tehetősebb birtokosok, akik olyan helyzetben vannak, hogy a megvásárolni kívánt földek árának 25—30 %-át készpénzben meg tudják fizetni, vagy pedig korábbi birtokuk jelzálogos megterhelésével meg tudják szerezni, az esetleg még fennmaradó jelzálogos terhet átvállalják, a vételár többi részét pedig a volt
