Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.

Irományszámok - 1927-1134. Törvényjavaslat a földteherrendezés előmozdítására szükséges intézkedésekről

120 1134. szám. földtulajdonos jelzálogos biztosítással hitelezi és azt neki az alább ismertetett módozatok szerint fizetik meg Az elgondolás szerint az a birtokos, aki meglevő birtokától a mostoha gazdasági viszonyok folytán részben megválni kénytelen, az eladott birtok adósságmentes részéért értékálló követelést kaphatna, ami után tegyük fel évi 6% %-os járadék biztosíttatnék részére, olyképpen azonban, hogy ebből a járadékból csak évi 4 % fizettetnék ki részére, a fennmaradó évi 2% % pedig tőkésíttetnék. Ily módon annak a birtokosnak, aki a fent vázolt példa szerint a gazdálkodásra évenkint 3.000 pengőn felüli összeget ráfizetett, az esetben, ha a birtokából 900 holdat eladna, a belsőséget és lakóházat 100 holddal megtartaná, az eladott 900 holdért 200.000 P adósság levonása után 340.000 P követelése maradna, amely összeg az intézetnél javára Íratnék. Élvezne ezen követelése után járadékképpen 20 éven át évi 13.600 P-t (4 %), azonfelül a 2 5 %-nak megfelelő évi 8.500 P javára felkamatoztatnék, amely utólagos félévi tőkésítéssel évi 6*5 % mellett is 20 év múlva körülbelül 340.000 P tőkére növekszik. Ezen húsz év alatt ezzel a 2-5 %-kal a volt tulajdoné s nem rendelkezhetik, az zárolva marad és csak 20 év múlva, midőn járadéka megszűnik, kapja kézhez. A tartalékolt összeget a volt földbirtokos korábban is kézhez kaphatná, de csak újbóli földvásárlásra, amely esetben követelésének még esedékessé nem vált része is megfelelő módon beszámítható lenne az újabb földvásárlásnál. Természetesen igen fontos, hogy a földbirtokos követelése, amelyet birtokának eladása után szerez, minden esetre biztosíttassék. Állami szavatosság vállalásáról itt nem lehet szó, de erre nincs is szükség, mert maga az eladott ingatlan fog a követelésért jelzálogjogi fedezetet nyújtani. Természetesen itt nem volna semmi kényszerszabályozásról sem szó, hanem mindenki jól felfogott érdekében határozhatná el, hogy hajlandó-e vagyonának megmentése érdekében a szanálásnak ezt a módját választani. Az eladó birtokosra ez az elgondolás azzal az előnnyel jár, hogy adósságaitól megszabadul, földjének egy része tehermentesen megmaradhat és életfenntartásának szilárd alapjául szolgálhat, ezenfelül tiszta vagyonértékének szerény, de a földbirtok mai jövedelmezőségének megfelelő kamatozása biztosítva van, tőkéje ciria 20 év alatt regenerálódik s lehetősége van arra, hogy később, alkalomadtán újra földet szerezhet. A szerző kisbirtokos szempontjából pedig ez a megfontolás azon nagy előnnyel jár, hogy a vételár nagy részét oly mérsékelt kamatú törlesztéses kölcsönnel fizetheti ki, amilyent sem a mai viszonyok között nálunk, sem máshol megszerezni nem lehet s normális kölcsönnek tekinthető. Ami most már a tervezett teherrendezési akciónak jogi vonatkozásait illeti, mindenekelőtt felmerül az a kérdés, hogy a mezőgazdasági ingatlanok terheinek tervbe vett rendezéséhez szükség van-e egyáltalán jogi szabályozásra. Volt olyan nézet, amely szerint jogi szabályozásra nincs szükség, mert az egész rendezési műveletnek tisztán gazdasági jellegűnek kell lennie, minden kényszerítő elem és minden szabályozás nélkül, mert az esetek sokféleségét nem lehet szabályok közé szorítani, majd az élet maga, a felmerülő szükség fogja kitaposni azokat az utakat, amelyeken az akció legcélszerűbben előre juthat. Volt olyan nézet is, amely szerint különleges szabályozásra azért nincs szükség, mert a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás keretében szabályozott magánegyezségi eljárásnak a mezőgazdaságokra kiterjesztése teljesen megfelelő eredményre vezetne. Egyik nézetet sem lehet helytállónak elfogadni. Igaz ugyan, hogy gazdasági természetű kérdéseket nem szabad agyonszabályozni, gazdasági eredményekre törekvő akciót nem szabad aprólékos szabályokkal gúzsba kötni, de minden szabályozás nélkül mégsem lehet elképzelni az akciót azért, mert bele kell illeszteni a