Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1134. Törvényjavaslat a földteherrendezés előmozdítására szükséges intézkedésekről
114 1134. szám. előtti évek kamatterhének, az esedékes annuitásokat túlnyomórészbén pontosan befizetik. Nem mennek azonban ilyen simán a dolgok a gazdák különböző függő adósságokon alapuló kötelezettségeinek a teljesítésénél s ennek következtében az utóbbi hónapok folyamán szokatlanul sok árverést tűztek ki mezőgazdasági ingatlanokra. Az árverések elrendelését túlnyomórészben nem pénzintézetek kérelmezték, hanem olyan más, rendszerint kis összegű követeléssel érdekelt hitelezők, akik sok esetben tulajdonképpen nem is számíthatnak arra, hogy követelésük árverés esetében kielégítést nyerhessen, annyira kedvezőtlen a követelésnek telekkönyvi ranghelye. Az ilyen hitelezőknél tehát nem is beszélhetünk jóhiszemű eljárásról, inkább arra kell következtetni, hogy az illetők az árverés megkérésével esetleg csak azt célozzák, hogy maguk részére különböző jogosulatlan előnyöket csikarhassanak ki.. Mindezek a jelenségek azonban nem terjednek ki az egész országra, hanem foltonként, még pedig főleg az. utolsó évek során elemi csapások sújtotta vidékeken jelentkeznek. A jelenlegi körülmények között, amikor a mobil tőkék hiánya amúgy is igen érezhető és amikor a földjáradék csökkenése következtében a mezőgazdasági ingatlanok ára az utóbbi évek folyamán már úgyis erősen csökkent, a tömeges árverések az ingatlanárak még további erős visszaesését idéznék elő. Ez pedig önmagában is okot szolgáltathatna újabb árverésekre, mert az ingatlanfedezet értékének csökkenése mind több és több hitelezőt arra indítana, hogy követelését likvidálja, vagyis hogy ennek érdekében a likvidáció eszközével, azaz az árvereltetéssel éljen. Olyan jelenségekkel állunk szemben, amelyeket gyökeresen kell orvosolnunk mert különben a bajok előreláthatólag erősen fokozódhatnának. Épp ezért a törvényhozás nem maradhat tétlen ezekkel a jelenségekkel szemben, mert nem csupán egyesek bajáról és sorsáról van szó, hanem végeredményben a nemzet egyik legszélesebb rétegéről : a dolgos, produktív és nemzetéhez hű gazdatársadalom egészéről, amelynek tagjait — mégpedig az esetek igen nagy számában önhibájukon kívül — a fentebb vázolt körülményeknek kihatásai létérdekeikben veszélyeztetnék. Hasonló bajok más országokban is észlelhetők. A külföldi államoknak a bajok orvoslását célzó törekvései közül a Németországban tett intézkedések ( Osthilfe) tarthatnak számot különösebb figyelemre, ahol számos pénzügyi, gazdasági és jogi rendszabállyal siettek a leginkább veszélyeztetett vidékek birtokosainak a megmentésére. Ha mármost azt vizsgáljuk, mik volnának azok az intézkedések, amelyekkel nálunk lehetne a már meglévő bajok és azok következményei elé gátat vetni, két dolgot kell okvetlenül szem előtt tartanunk. Először azt, hogy az államháztartás helyzete lehetetlenné teszi, hogy az állam nagyarányú anyagi áldozatokat hozzon a megsegítés céljaira. Másodszor — és azt e helyütt külön is hangsúlyozni kívánom — a teendő intézkedések között moratóriumról nem lehet szó, mert az egyrészt teljesen tönkretehetné külföldi hitelünket, másrészt alapjaiban rendítené meg a belföldi hiteléletet. Minden mérvadó tényezőnek a véleménye teljesen megegyezik abban, hogy a hitelélet terén a megsegítési akció lényegét az adósságok konverziójának kell képeznie. Olyan megoldást kell tehát keresni, amely lehetővé teszi, hogy a mezőgazdaságot terhelő függő adósságok lehetőleg átalakíthatók legyenek hosszúlejáratú törlesztéses adósságokká, mégpedig a jelenleginél jóvá alacsonyabb kamatteherrel. A világpiacnak a befektetési értékekkel szemben tanúsított jelenlegi tartóz-
