Képviselőházi irományok, 1927. XXIII. kötet • 1025-1123. sz.

Irományszámok - 1927-1026. Törvényjavaslat a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról

48 1026. szám. állapodást létesítsen. Meg kell jelölni azokat az engedélyeseket, akikkel ilyen megállapodásokat előreláthatóan kötni lehet. Ha a felhívás okául az szolgált, hogy az engedélyes fogyasztóterületének megnövekedett szükségletét nem képes ellátni, a felhívásban meg kell jelölni a kibővítésnek azt a mértékét, amely a megállapodás létesítését mellőzhetővé tenné. Csupán abban az esetben, ha a megállapodás létesítésére, illetve a mű bőví­tésére megszabott határidő a nélkül telt el, hogy a megállapodás jóváhagyás végett felterjesztetett volna, vagy, hogy a bővítés kezdetét vette volna, tehát csupán akkor, ha a felek önkéntes megállapodására irányuló felhívás meddő volt, kérheti a kereskedelemügyi miniszter a 60. § alapján alakuló bíróságnál az érde­kelt villamosmüvek együttműködésre kötelezését, vagy a fogyasztóterület meg­felelő csökkentését. E rendelkezések megfelelően állnak akkor is, ha közforgalmú vasút energiaszükségletének kielégítése céljából van együttműködésre szükség. A 44. § rendelkezései szerint a bíróság a kereskedelemügyi miniszter kérelme tárgyában a felek és az érdekelt községek (városok) meghallgatása után határoz. Az együttműködésre a bíróság a feleket csak akkor kötelezheti, ha ez egyik köte­lezett jövedelmének csökkenését sem eredményezi és csak addig terjedő hatállyal, amíg üzemének, vállalatának bővítése, fejlesztése folytán teljesítőképességét saját céljára nem kívánná igénybevenni' A döntés meghozatala alkalmával a bíróságnak a 42. §-ban megjelölt kérdésekben, továbbá esetleg az energiaárak leszállítása iránt is kell határoznia. A szükséges berendezések költségeinek vise­lésére az ítélet folytán előnyhöz jutó fogyasztóterület fogyasztóit csak akkor lehet kötelezni, ha a változás az energiaárak leszállítását eredményezte. A költ­ségeket ily esetben lehetőleg az energiaárak leszállítása folytán jelentkező külön­bözetből kell fedezni. A törvényjavaslat 45. szakasza arra az esetre, ha a közhasználatú villamosmű üzeme megszakad, úgy, hogy tartós szünetelésétől kell tartani, módot nyújt arra, hogy a kereskedelemügyi miniszter más engedélyes nélkülözhető teljesítményét kisegítésképpen a szükségbejutott fogyasztóterületnek juttassa. Az ily esetben fennforgó sürgősségre tekintettel a kisegítés feltételeit a kereskedelemügyi mi­niszter állapítja meg, egyidejűen azonban a feltételek megállapítása iránt kérelmet terjeszt a 60. § értelmében alakuló bíróság elé. A kereskedelemügyi miniszter kötelezheti az engedélyest, hogy energiatelepé­nek ki nem használt részét tartalékul más engedélyes vagy közforgalmú vasút szükségletének biztosítására, utóbbiak költségére méltányos ellenérték fejében készentartsa. Ez az intézkedés legfeljebb két évre szól, de a kereskedelemügyi miniszter a 60. § értelmében alakuló bíróságtól kérheti annak öt évet meg nem haladó időre szóló meghosszabbítását. VIII. fejezet. Változás a közhasználatú villamosmű vezetésében« A 46. §-hoz. Míg a közhasználatú villamosmű engedélyezésekor a kereskede­lemügyi miniszter szabadon vizsgálhatja, hogy a folyamodó tekintetében meg­vannak-e azok a személyes és egyéb kellékek, amelyeket a törvény az engedély­okirat kiadásának előfeltételéül szab meg és az engedélyokirat kiadását anélkül tagadhatja meg, hogy ezzel a folyamodónak sérelmet, okozna, az engedélyes utáni jogutódlás esetében az utóddal szemben a kereskedelemügyi miniszternek ily széles jogkört nem lehet adni. Ily jogkör megállapítása nemcsak a vállalkozókedvet csökkentené, hanem elszegné a meglévő villamosmű hitelképességét is, mert az engedélyes halála bizonytalan helyzetet teremtene és az ellene vezetett végrehajtást

Next

/
Thumbnails
Contents