Képviselőházi irományok, 1927. XXIII. kötet • 1025-1123. sz.

Irományszámok - 1927-1068. A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi, pénzüögyi, valamint földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról" szóló 1026. számú törvényjavaslat tárgyában

1068. szám. 219 sor «és»kötőszava után «további 30 napon belül» szavak kerülnek; a tizedik sor «illetőleg» szava után pedig stiláris módosításként «a» névelő szúrandó be. A be­kezdés második fele, a tizenkettedik sor «Ezeken» szavától végig kimarad, ugyan­csak kimaradnak a {2) bekezdés nyolcadik sorának «közhasználatú» és a (4) be­kezdés hatodik és hetedik sorának «az építési engedély hatályát veszti», nem­különben ugyané bekezdés nyolcadik sorának «azonban» szavai, míg az (5) be­kezdés hetedik sorában előforduló «látszik» szó helyébe «bizonyul» szó kerül. A 17. § harmadik sorának «villamosmű» szava elé «közhasználatú», a «bőví­téséhez» szó elé pedig «lényeges» szót kell beírni. A 18 § (1) bekezdésének első nyolc sorát a kilencedik sor «ben» ragjával együtt törölni kell. A 19. § (1) bekezdésének utolsó sorában lévő «különösen» szó törlendő. A 20. § (1) bekezdésének második sorából kimarad az «anyaga» szó, a hatodik sor «szabványokat» szava elé pedig beiktatandó ez a szöveg : «, illetőleg a hazai szaktestületek által alkotott és rendeletileg életbeléptetett», a § (2) bekezdésének első sora végén lévő «miniszter a» után «bejelentés alá eső» szavak teendők. A 21. § (1) bekezdésébe! a harmadik sor «visszavonásig szóló» és a hetedik és nyolcadik sor «közvetlenül a felhasználónak» szavai kimaradnak, a § (2) bekez­désének első sorába pedig a «bekezdésben» szó után «, valamint a 3. § (1) bekez­dése második mondatában» szavak kerülnek. A 22. § (1) bekezdése kilencedik sorában előforduló «is» szócska után «az energiatelep,» szúrandó be, a bekezdés végére új mondatként pedig : «Amennyi­ben a kisajátítás tárgya városok tulajdonát képező ingatlan, az érdekelt várost előzőleg meg kell hallgatni » írandó. A 23. § (11) bekezdése így módosul : «Ha a használati joggal vagy építményi joggal megterhelendő ingatlan városi ingatlan, úgy az érdekelt várost az enge­délyezés előtt meg kell hallgatni.» A 24. § (2) bekezdésének 1. pontjában a tizenkettedik sorban levő «földterü­leteken» szó után «mindennemű ellenszolgáltatási kötelezettség nélkül» írandó ; ugyané bekezdés 3. pontjának Ötödik sorában a «felállítása» helyére «elhelyezése» kerül. A § (e) bekezdésének végére ez az új mondat veendő fel : «Ha a vezetékjog engedélyezése városi területre vonatkozik, az érdekelt várost előzőleg meg kell hallgatni.» A 25. § (5) bekezdése teljes egészében kimarad. A 27. § (3) bekezdése utolsó sorából az «amennyire lehetséges» szavak törlen­dők s a bekezdés végére új mondatként beírandó : «Vita esetében az érdekelt felek meghallgatása után a kereskedelemügyi miniszter dönt.» A 28. § (3) bekezdésének harmadik sorában a «hat hónap» szavak helyére «egy év» szavak írandók. A 30. § (1) bekezdésében a negyedik és ötödik sorban «rendelettel megálla­pított» szavak helyére «előírt» szó kerül. A 31. § (1) bekezdésének ötödik sorából a «rendelettel» szó kimarad. A 32. § (1) bekezdés 1. pontja első és második sorának az «engedélyben» szava után «vagy utóbb» veendő fel. A bekezdés 2. pontjából a negyedik, ötödik és hatedik sorban «az engedélyokiratban megállapított módon felújítási alap léte­sítésével» szavak kimaradnak, ugyancsak kimaradnak e bekezdés 3. pontjának második, harmadik és negyedik sorából az «a fogyasztókkal szemben való egyenlő elbánás elvének megfelelően» szavak. A 34. § (1) bekezdéséből kihagyandó a harmadik sor «és gazdasági», valamint a hetedik sor «rendelettel» szavai, kimarad ezenkívül a § egtsz (2) bekezdése. 28*

Next

/
Thumbnails
Contents