Képviselőházi irományok, 1927. XX. kötet • 882-937. sz.
Irományszámok - 1927-927. Törvényjavaslat az Állandó Nemzetközi Bíróság Szabályzatának módosításáról
288 Ô27. szám. delkezéseire. Ezenkívül még két bírót kell kijelölni, akik az ülésezésben akadályozott bírákat helyettesítik. A felek kérelmére [ez a tanács fog eljárni. Ily kérelem hiányában a Bíróság teljes ülésben jár el. Mindkét esetben a Bíróság mellett négy szakülnök is közreműködik, akiknek csak véleményező szavazatuk van, s akik a vitás érdekek képviseletére hivatottak. A szakülnököket minden egyes esetben a 30. cikkben megszabott eljárási szabályok mellett a «Munkaügyi ülnökök» jegyzékéből kell választani ; ezt a jegyzéket a Nemzetek Szövetségének minden egyes Tagja által jelölt két-két személy s a Nemzetközi Munkahivatal Igazgató Tanácsa által jelölt ugyanoly számú személyek neveiből kell összeállítani. A Tanács a Versaillesi Békeszerződés 412. cikkében, valamint a többi békeszerződés megfelelő cikkeiben előírt jegyzékből felerészben a munkások képviselőit, felerészben pedig a munkaadók képviselőit fogja kijelölni. A 29. cikkben körülírt sommás eljárás alkalmazásának a jelen cikk első bekezdésében említett ügyekben mindig helye lehet, ha a felek azt kérik. A munkaügyekben a Nemzetközi Munka Hivatalnak joga van a Bíróság részére minden szükséges tájékoztatást megadni s e célból e Hivatal Igazgatójával minden írásban benyújtott periratot közölni kell. A 27. cikk új szövege. Az átmenő forgalomra vonatkozó és a közlekedési ügyek s különösen a Versaillesi Békeszerződés XII. részében (kikötők, vízi utak, vasutak), valamint a többi békeszerződés megfelelő részeiben említett ügyek tekintetében a Bíróság az alábbi módozatok szerint fog eljárni : A Bíróság három éves időszakokra öt bíróból álló külön tanácsot alakít ; a bírák kijelölésénél, amennyire lehetséges, figyelemmel kell lenni a 9. cikk rendelkezéseire. Ezenkívül még két bírót kell kijelölni, akik az ülésezésben akadályozott bírákat helyettesítik. A felek kérelmére ez a tanács fog eljárni. Ily kérelem hiányában a Bíróság teljes ülésben jár i el. Ha a felek kívánják, vagy ha a Bíróság így dönt, a bírák mellett négy szakülnök is közreműködik, akiknek csak véleményező szavazatuk van. A szakülnököket minden egyes esetben a 30. cikkben megszabott eljárási szabályok mellett a «Forgalmi és közlekedésügyi ülnökök« jegyzékéből kell választani ; ezt a jegyzéket a Nemzetek Szövetségének minden egyes Tagja által jelölt két-két személy nevéből kell összeállítani. A 29. cikkben körülírt sommás eljárás alkalmazásának a jelen cikk első bekezdésében említett ügyekben mindig helye - lehet, ha a felek azt kérik. A 29. cikk új szövege. Az ügyek gyors elintézésének érdekében a Bíróság évenkint egy öt bíróból álló Tanácsot is alakít, amely sommás eljárással dönt, ha a felek kívánják. — Ezenkívül még két bírót kell kijelölni, akik az ülésezésben akadályozott bírákat helyettesítik. A 31. cikk új szövege. A vitában álló felekhez tartozó állampolgárságú bíráknak joguk van közreműködni a Bíróság elé került ügyben. Ha a Bíróságnak a felek egyikéhez tartozó állampolgárságú bírája van, a másik fél bírói minőségben való közreműködés céljából egy választása szerinti személyt jelölhet ki. Ez a személy elsősorban azok közül a személyek közül választandó, akiket a 4. és 5. cikkeknek megfelelően választásra javaslatba hoztak.