Képviselőházi irományok, 1927. XVIII. kötet • 808-822. sz.

Irományszámok - 1927-809. Törvényjavaslat egyes jogügyleteknek kötelező írásbafoglalásáról és az ezzel kapcsolatosa rendelkezésekről

809. szám. 13 A 6. §-hoz. E §. megkívánja, hogy ha a törvény meghatározott alakot szab meg, a szerződés jövőbeli megkötésére irányuló ú. n. előszerződést is a végleges szerződésre megszabott alakba kell foglalni. Fonák helyzet állna elő, ha a formátlan előszerződésnek nagyobb hatálya lenne, mint az ugyanilyen alakban kötött végleges szerződésnek és jogi bonyadalmak támadnának, ha a formátlan előszerződésből jogokat lehetne származtatni. A 7. §-hoz. A törvényjavaslat 1—43. §-ai a rendszeresség érdekében csak szerződésekről, azaz kétoldalú jogügyletekről szóltak, mert e §-okban több olyan rendelkezés van, amelyek egyoldalú jognyilatkozatokra nem vonatkoztathatók. Az említett §-ok rendelkezéseinek általános jellegéből folyik azonban, hogy azok — amennyiben természetüknél fogva nem kétoldalú jogügyletekre vonatkoznak — megfelelően alkalmazandók egyoldalú jognyilatkozatokra is. A 8. §-hoz. Az okirati kényszerrel elérni kívánt érdekek védelme csak úgy lehet teljes, ha az írásbeli alakhoz kötött jogügylet kötésére irányuló meghatalmazás érvényességét a törvény ugyanolyan alaki kellékekhez köti, mint amelyek a meghatalmazás útján létesítendő jogügylethez szükségesek. Semmi sem indokolná azonban a szigorúságnak oly mértékét, mely a formátlan meghatalmazással kötött jogügylet utólagos jóváhagyását is a jogügyletre megszabott alakszerűséghez kötné. A jogügylet megkötése után méltán lehet feltételezni, hogy a fél a jogügylet következményeit ismeri és kellő megfontolással cselekszik, ha a jogügyletet utólag bármilyen alakban hagyja is jóvá. E §. rendelkezései nem érintik a per vitelére szóló meghatalmazás terjedelmét (1911 : I. t.-c. 104. és 105. §-a) és általában a meghatalmazásra vonatkozó egyéb törvényes rendelkezéseket (1911 :

1. t.-c. IV. fejezet 94—111. §-át, továbbá a találmányi szabadalmakról szóló 1895 : XXXVII. t.-c. 15. §-át és az utóbbi törvény módosításáról szóló 1920 : XXXV. t.-c. 1. §-át stb.). 2. A kötelező írásbafoglalás esetei. Az okirati kényszer kiterjesztésében a törvényjavaslat nem követi a formakényszer francia rendszerét, amely 150 frankértéket meghaladó szolgáltatásra vonatkozó szerződést csak írásbafoglalás esetében engedi érvényesíteni. A törvényjavaslat figyelemmel volt arra, hogy ha a formakényszer túlsók esetre terjed, akkor a forgalmat megbénítja a kényszerre vonatkozó szabályok állandó figyelése, amellett gyakran kerülnek hátrányos helyzetbe a jogban járatlan, jóhiszemű felek amiatt, hogy bízva a másik fél szavában, írást nem kívánnak. Ehhez képest a törvényjavaslat mértéket kíván tartani az okirati kényszer kiterjesztésében. A kényszer alá vonandó jogügyletek kiválasztásában figyelemmel volt arra, hogy az írásbeli alaknak értékhatárhoz kötése az egyszerűség előnyével jár ugyan, de sok esetben méltánytalanságra vezet. Az értékhatár jelentősége a felek vagyoni és kereseti viszonyai szerint változik, ennélfogva magas értékhatár esetében a gyámkodásra szorulók elesnek az írásbeli alak védelmétől, alacsony értékhatár megszabása viszont indokolatlan mértékben megbénítja a forgalmat. Ezek megfontolásával a törvényjavaslat értékhatár megvonása helyett,— a magyar törvényekben eddig is érvényesülő rendszer szerint — az anyagi minőség, azaz a szerződések természetében rejlő veszélyesség és szigorúság alapján válogatta ki a formakényszer alá sorozandó jogügyleteket. A törvényjavaslat végül figyelemmel volt arra is, hogy ha a törvény sok esetben kíván kvalifikált írásbeliséget, a túlmagas költség .elriasztja a feleket a for-