Képviselőházi irományok, 1927. XVIII. kötet • 808-822. sz.

Irományszámok - 1927-809. Törvényjavaslat egyes jogügyleteknek kötelező írásbafoglalásáról és az ezzel kapcsolatosa rendelkezésekről

12 809. szám. érthető a törvényjavaslatnak az az álláspontja (2. §. 3. bek.), amely egyes pontok iránti előzetes megegyezést magában véve akkor sem tekint kötelezőnek, ha írásba van foglalva. A pontoz átok kötelező erejének az alkudozás további sorsától való függetlenítése rendszerint nem felel meg a felek akaratának, mert az alkudozó felek az ilyen pontozatokat többnyire csak azzal a kifejezett vagy hallgatólagos fenntartással állapítják meg, hogy a megegyezés á többi pontokra is létrejöjjön. A 3. §-hoz. A törvényjavaslat arra az esetre, ha az okirat a szerződésnek törvényszabta érvényességi kelléke, hatálytalannak mondja ki az okiratba fel nem vett akár korábbi, akár egyidejű, akár végül (2. bek.) az utólagos módosító vagy kiegészítő megállapodásokat, ha azok a szerződésre megszabott okirati alaknak meg nem felelnek, mert a formakényszer az egész szerződésre, annak minden kikötésére vonatkozik. Esetleg azonban a törvényszabta írásbeli alaknak meg nem felelő megállapodás indicium lehet arra, hogy az alakszerű szerződés megkötésénél a szerződés megtámadására alapul szolgálható tévedés vagy megtévesztés jött közbe. Ehhez képest a törvényjavaslat kivételesen hatályt tulajdonít a szerződés értelmezésére szolgáló megállapodásnak akkor is, ha a megszabott alaknak nem is felel meg. A törvényjavaslat megoldást nyújt arra a kérdésre is, hogy mi történjék, ha kitűnik, hogy a felek az okiratban fel nem vett valamely megállapodás nélkül nem kötötték volna meg a szerződést és az illető megállapodást nem foglalták írásba. A törvényjavaslat ilyen esetekben a bírói joggyakorlatnak megfelelően semmisnek nyilvánítja az egész szerződést. A 4. §-hoz. Azokra az esetekre, amelyekben a törvény a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot, de nem közokiratot kíván, a törvényjavaslat az alakszerűségek minimumát e §-ban állapítja meg. A törvényszabta írásbeli alakhoz megkívánja, hogy az okiratot sajátkezűleg aláírja vagy sajátkezű kézjegyével lássa el mindegyik fél, aki a szerződéssel terhet vagy kötelezettséget vállal. Sajátkezű aláírás esetében e szerint tanuk előttemezése az okirat érvényességéhez nem szükséges, a kézjegy azonban csak úgy hatályos, ha hitelesítve, vagy annak feljegyzése mellett, hogy kitől származik, két tanutói előttemezve van. Megfelel ez a szabály a polgári perrendtartásról szóló 1911 : I. t.-c. 317. §-ának 3. pontjában lévő rendelkezésnek, amely a magánokirat teljes bizonyító erejére ugyanilyen szabályt tartalmaz. Hogy a kézjegyet mikor hitelesítheti kir. közjegyző vagy kir. bíróság, arról a törvényjavaslat nem rendelkezik, hanem e tekintetben más törvények (1886 : VII. t.-c. 9. §-a, 1912 : LIV. t.-c. 99. §-a) rendelkezései irányadók. A második bekezdés kimondja, hogy szerződés, azaz kétoldalú jogügylet esetében a feleknek ugyanazt az okiratot kell aláírniok vagy kézjegyükkel ellátniok. A törvényjavaslat álláspontja szerint, ha az írásbeliség törvényszabta érvényességi kellék, akkor a szerződésnek egységes aktusként, a szerződés létrehozása végett folytatott alkudozások eredményeként kell jelentkeznie és egységes szövegben kell megállapítva lennie ; ebből következik, hogy ha a törvény rendelése alapján a szerződést írásbeli, de nem közokirati alakba foglalják, az ajánlatot és elfogadását külön-külön okirat nem tanúsíthatja. Ha azonban a szerződési' okiratot egységes fogalmazásban, de több példányban állítják ki, a törvényjavaslat megelégszik azzal, ha mindegyik fél a másiknak szánt példányt írja alá vagy látja el kézjegyével. Az 5. §-hoz. Tekintve, hogy a törvény a közokiratokat különleges biztosítékokkal látja el, a törvényjavaslat a 4. §. második bekezdésében foglalt szabály alól közokirat alakjában kötött szerződés esetében kivételt tesz és a távollevők közötti szerződéskötés megkönnyítése céljából megengedi, hogy az ajánlatot és elfogadását külön-külön közokirat tanúsítsa.