Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

62 592. szám. adjuk nekik azokat az életfeltételeket is, amelyek mellett gondoktól mente­sen, teljes odaadással szentelhetik egész munkaerejüket nemes hivatásuknak.. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a vármegyei tisztviselőknek illetményeit és előlépését javítsuk. Már az idevágó törvényelőkészítő munka folyamán találkoztam azzal az ellenvetéssel, hogy az egységes elbánás elvével ellen­keznék az, ha a vármegyei tisztviselők illetményeit olyan időben rendeznénk, amikor az állami alkalmazottakra nézve ilyen intézkedést tenni még nem áll módunkban. Ezt az álláspontot arra a körülményre alapítják, hogy a vármegyei tisztviselők fizetése az állami fizetési rendszer szerint van meg­állapítva és 1904. év óta állandóan az állami alkalmazottakéhoz igazodik. Teljes nyomatékkal ki kell jelentenem, hogy ezt az érvelést egyáltalában nem tartom helytállónak. Már előbb is reámutattam arra, hogy a vármegyei tisztviselőknek egészen különleges társadalmi hivatásuk van, amely mind időben, mind költségekben hasonlíthatatlanul nagyobb teherrel súlyosbodik rájuk, mint a velük ugyanegy székhelyen működő állami tiszviselőkre. A felettes hatóságok és a közönség is egyaránt megkövetelik, bogy a vár­megyei tisztviselő a társadalmi életben tevékeny részt vegyen, hazafias, kul­turális, jótékonysági akciókban vezető szerepet jatszék és hogy a szervezésben, az odaadásban, az áldozatkészsége en jó példával járjon elő. A különböző ünnepségek, jótékonycólú ós egyéb társadalmi összejövetelek pedig tudvale­vőleg igen nagy költséggel járnak. Az állami tisztviselőktől az e téren való szereplést nem kívánják meg ilyen mértékben, úgy hogy például az alis­pánnak társadalmi kötelezettségeit össze sem lehet hasonlítani a vármegye­területén lévő állami igazgatási ágak vezetőinek hasonló természetű szerep­lésével. Ugyanez a helyet a tisztviselői állások alsóbb kategóriáiban is. Ezekkel a terhekkel szemben előmeneteli viszonyaik kedvezőtlenebbek, mint az állami tisztviselőké, akik nagy országos státusban vannak egyesítve és­akiknek előmenetelére minden üresedés előnyösen hat ki, bárminő messze történjók is az hivatali székhelyüktől. A vármegyei tisztviselő ellenben csak a saját vármegyéjében léphet elő- magasabb -állásba, a magasabb állások pedig aránylag nagyon kis számúak. Kétségtelen tehát, hogy a vármegyei és az állami tisztviselők között mind közéleti kötelezettség, mind pedig: előmenetel szempontjából lényeges különbség van. És tagadhatatlan, -hogy e különbség miatt a vármegyei tisztviselők hátrányosabb anyagi körülmények között vannak, mint állami kartársaik. A vármegyei tisztviselők anyagi helyzetét tehát sürgősen javítanunk kell, ha el akarjuk kerülni azt, ho^y a közigazgatásunk gerincét alkotó­vármegye közigazgatása csődbe kerüljön. A vármegyei tisztviselők 1904-ig vármegyénként eltérő fizetést húztak. Az illetmények csekélysége és vármegyénként való különbözősége váltotta ki azt az országos mozgalmat, amelynek eredményeként az 1904 : X. t.-c. -e­vármegyei tisztviselőket VI — XI. állami fizetési osztályokba sorozta és az illetményeket az államkincstár terhére vette át. Ez a körülmény azonban a. magasabb fizetési osztályba való előléptetést csak a főszolgabírákra nézve tette lehetővé Ezért az 1912 : LIV.• t.-c. módosította az előbb idézett tör­vényt és az ugyanabban az állásban eltöltött hosszabb szolgálati idő után magasabb fizetési osztályba való előlépésnek, vagy ezzel egyenlő értékű szolgálati pótlék engedélyezésének adott helyt. Ez sem elégítette ki a vár­megyei tisztviselőket. Sérelmesnek találták azt, hogy a vármegyei állások alacsonyabb fizetési osztályokba voltak sorozva, mint a hasonló, sőt kevésbbé fontos hatáskört betöltő állami tisztviselői állások. Kifogásolták azt is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents