Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
592. szám. 59 belesen fontossá a vármegyei tisztviselő hivatását, mert a községi közigazgatásnak ő az irányítója, ellenőrzője és felügyelője. És elmondhatjuk, hogy a közigazgatás jósága jórészt azon múlik, hogy a vármegyei tisztviselő ezt a nagyfontosságú hatáskörét miképen tudja betölteni és a közönség bizalmát mennyire tudja megnyerni. A háború alatt és után egyre fokozottabban és szélesebb körben vert gyökeret az a teljesen jogos alapokra támaszkodó felfogás, hogy az állampolgár a köznek teljesített szolgáltatásai fnjében támogatást várhat az államhatalomtól. Megkívánhatja, hogy az állam a rendelkezésére álló hatalmi szervezetet ne csak a szolgáltatásoknak kikényszeiítéséte használja fel, hanem -arra is, hogy az egyest életfeltételeinek kedvező kialakulásában segítse. Ezt közönségesen úgy szokták kifejezni, hogy a közigazgatást szociális, közgazdasági tartalommal kell megtölteni. A sajátos magyar viszonyok között a vármegyei tisztviselőknek az igazgatási rendészeti és jóléti igazgatási tennivalókon felül még egy különleges hivatásuk is van: a társadalmi életnek nemzeti irányú szervezése. A polgári társadalom még nem eléggé szervezett, sőt — sajnos — még a saját létérdekeit környező veszélyekkel szemben is közönyös. Ilyen körülmények között a társadalom tömörítésének, a kezdeményezésnek, a helyes irányban való haladást szolgáló eszmék terjesztésének nagy horderejű feladata még ma is arra a vármegyei tisztviselői karra hárul, amely a múltban ezen a téren tagadhatatlanul sok érdemet szerzett. A világháború nyomán reánk zúdult rettenetes katasztrófa, a nemzeti újjáépítés nagy nehézségei, valamint a közviszonyok és az egyéni életkörülmények állandóan növekvő bonyolultsága halaszhatatlanul sürgős feladatunkká teszi, hogy a vármegyei tisztviselőket minél alkalmasabbakká tegyük a reájuk nehezedő közigazgatási, szociális és nemzeti lel adatkör eredményes betöltésére. Intézményesen kell biztosítanunk a színvonalnak a feladatukkal arányban álló emelkedését, szellemi, erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt. Szellemi tekintetben emeli a színvonalat, ha a vármegyei tisztviselők •elméteti és gvakorlati kiképzését mélyebbé, alaposabbá tesszük és szélesebb területekre terjesztjük ki. Erkölcsi tekintetben emeljük a színvonalat azzal, ha függetlenít] ük a tisztviselőket a választó közönségtől, az életfogytiglani választás rendszerével. Végül anyagi tekintetben emeli a színvonalat, ha fizetés szempontjából előnyösebb helyzetbe juttatjuk a vármegyei tisztviselőket addig is, amig az állam pénzügyi viszonyai az igazgatás minden ágára kiterjedő illetmény rendezést meg nem engedik. A vármegyei tisztviselők minősítését az 1883: 1. t.-c. állapítja meg. Ennek a törvénynek megalkotásánál aligha méltatták kellő figyelemre à közigazgatás fontosságát, mert különben nem elégedtek volna meg azzal, hogy a fontos közigazgatási állásokra csak a jogi tanfolyam elvégzését és az államtudományi — illetőleg árvaszéki tisztviselőknél — a jogtudományi államvizsga letételét kívánják meg. Már itt történt az alapvető hiba, mert az államtudományi államvizsga tárgyai közül hiányzik a jogi tárgyak túlnyomó nagy része, a közgazdasági tudományt pedig csak a statisztika képviseli. A jogtudományi államvizsgában viszont nincs felvéve a közigazgatási ágak jó része, közgazdasági tárgy pedig egyáltalában nincs. Ennek a hézagos elméleti kiképzésnek a hátrányai már régen mutatkoztak. Az 1911. évben tartott jogászgyűlés is megállapította már, hogy a közigazgatási tisztviselők képesítése nem kielégítő. Az ott tárgyalt javaslat az egységes jogi képesítést tervezte, de felmerült a külön közigazgatási 8*
