Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
592. szám. 125 bíróságokat kevésbbé teszik alkalmasokká arra, hogy a fegyelmi ügyeket a közkívánatomnak megfelelően elbírálják. Minthogy azonban a kifogástalan tisztviselő jogos érdekeit feltótlenül védelembe kell részesíteni és minthogy ebben az irányban — éppen a kifogástalan tisztviselők megnyugvása érdekében — a legmesszebbmenő biztosítékot keli nyújtani, a ja aslat ezt a megnyugvást egy olyan testületi szervezetű fegyelmi bíróság megalkotásával véli elérhetőnek, amelyben felerészben teljesen íüggetlen bírák, másik felerészben a közigazgatási szolgálat követelményeit ismerő magasállású közigazgatási tisztviselők a belügyminiszternek, vagy helyettesének elnöklete alatt vennének részt. Magától értetődő a javas-, latnak az a rendelkezése, hogy amikor az egyes szakminiszterek fennhatósága alá tartozó önkormányzati tisztviselő fegyelmi ügyéről van szó : akkor az -egyik belügyminiszteri főtisztviselő helyett az érdekelt szakminiszter által kijelölt főtisztviselő foglal helyet a bíróságban. A fegyelmi bíróság ilynemű összeállítása, valamint a 79. § (5) bekezdésének az a rendelkezése, hogy vélemény különb-íég esetében a bíróság valamennyi tagja — tehát elnöke is — titkosan adja le szavazatát, biztosítékot nyújt abban a tekintetben, hogy a közigazgatási közszolgálat érdekeinek megóvása mellett a tisztviselők jogai sem fognak sérelmet, szenvedni. A 78. § hoz. A javaslat 78. §-a két fontos rendelkezést tartalmaz, egyfelől azt, hogy a fegyelmi tárgyalás az I. fokon rendszerint, a íelsőbb fokon pedig kivétel nélkül írásbeli ; másfelől azt, hogy az sohasem nyilvános. A javaslat 78 §-ának (2) bekezdése szerint akár a terhelt tisztviselő kérelmére, akár a nélkül az elsőtokú fegyelmi hatóság, illetőleg elnöke csak akkor engedheti meg a szóbeli tárgyalást, ha a tényállást valamely ügydöntő kérdésben hiányosnak, vagy homályosnak tartja, ós a szóbeli tárgyalástól inkább reméli a hiány pótlását, vagy a homály tisztázását. Tapasztalati tény, hogy a fegyelmi ügyek túlnyomó nagy részében nem egyetlen fegyelmi vétségről van szó, hanem rendszerint a visszaéléseknek és mulasztásoknak egész tömegével találkozunk. Minél vétkesebb a terhelt tisztviselő, annál agyafúrtabb módokat eszel ki a való tényállás elhomályosítására, vagy összekuszálására, részint bűneinek elleplezé-ére, részint ügye befejezésének elodázása érdekében. Tapasztalati tény az is, hogy az elsőízben összegyűjtött adatok, bizonyítékok és tanúvallomások a legmegbízhatóbbak ; a tanuk kihallgatásának megismétlése ellenben a való tényállásnak inkább elhomályosítására, mint felderítésére szokott vezetni. A tanukkal szemben ugyanis vallomástételük tudó ni ás raj utasa után az erőszakos, sőt kényszerítő eszközök egész serege szokott érvényesülni, amelyeknek hatása még a legmegbízhatóbb tanúkkal szemben is legalább abban szokott megnyilvánulni, hogy aggalyoskodni kezdenek saját észleleteik megbízhatóságában és határozott vallomásaikat igen gyakran csak meggyöngítve tartiák fenn. vagy a legfontosabb részletekre nem emlékeznek többé vissza. Már pedig nem közérdek, hogy a vétkes tisztviselő ilyen módon meneküljön attól a büntetéstől, amelyre méltán rászolgált. A mellett a terhelt tisztviselőnek mód és alkalom nyílnék arra, hogy az eljárást rosszhiszeműen elnyújtsák, ós ezzel sok közigazgatási tisztviselőnek a köz érdekében kihasználható munkaerejét áldatlan célok szolgálatában fecséreljék el. A javaslat a tényállás helyes és lelkiismeretes megállapítására, továbbá az esetleg téves jogi következtetések helyes bitesére annyi gondot fordít és a
