Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

592. szám. 117 Ezeket szem előtt tartva a javaslat 71. §-a a vizsgálóbiztosra a következő rendelkezéseket foglalja magában, hogy: 1. A vizsgálóbiztost rendszerint a törvényhatóság tisztviselői köréből kell kiválasztani, ami mind a kiválasztandó vizsgálóbiztos egyéni rátermettségének megítélése, mind abból a szempontból fontos, hogy olyan vizsgálóbiztos válogatható ki, aki a helyi viszonyokkal és a személyi körülményekkel ismerős lévén, a vizsgálat során nem lesz tévútra vezethető; kivételes esetben, amikor t. i. ezt a rendkívüli okok javalják, arra is felhatalmazást ad a 71. §. (í) bekezdése, hogy a belügyminiszter küldjön ki vizsgálóbiztost, akit — természetszerűen — akár a saját központi személyzetéből, akár más közigazgatási hatóság tagjai közül választható ki ; 2. a vizsgálóbiztos lehetőleg ne legyen alacsonyabb állású tisztviselő annál, aki ellen a fegyelmi eljárás folyik, amit a tisztviselő hierarchia követel meg ; ettől a rendelkezéstől csak különösen indokolt esetekben, főleg akkor lehet vagy kell eltérni, amikor a kizáró okok valamelyike, yagy a vizsgálat alatt álló tisztviselő magas állása az eltérést indokolttá, vagy éppen elkerülhetetlenné teszi ; 3. a bűnvádi perrendtartásban körülírt kizáró okok [rokonsági, sógorsági, örökbefogadási, gyámi, gondnoki viszony, érdekeltség (a sértett), vagy elfogultság (pl. feljelentő)] a fegyelmi eljárásban a vizsgálóbiztosra is irányadó, végül 4. a vizsgálóbiztos ugyanabban a fegyelmi ügyben sem köz vádlóként, sem fegyelmi bíróként (a fegyelmi választmány tagjaként) nem működhetik. Mindezek a rendelkezések ezt célozzák és azt kívánják biztosítani, hogy a vizsgálat lefolytatása kifogástalanul pártatlan és tárgyilagos legyen. A 72. §-hoz. A 72. §. a fegyelmi vizsgálat lefolytatására foglal magában irányító rendelkezéseket. A 72. §. (í) bekezdése a vizsgálat feladatát körvonalozza akként, hogy ez a tényállás felderítésében ós a megállapításához szükséges bizonyítókok összegyűjtésében áll. A tényállás teljes megállapítása megköveteli, hogy nemcsak a terhelő, hanem a mentő körülmények is lelkiismeretesen és kimerítően felderítessenek, hogy a való helyzet hamisítatlanul álljon a fegyelmi hatóság szeme előtt. A tényállás helyes megállapításának elengedhetetlen kelléke az is, hogy a vizsgálóbiztos a megállapított tényállás lényeges mozzanatainak igazolására szolgáló bizonyítékokat is lelkiismeretesen és kimerítően összegyűjtse. A jogi következtetések megállapítása nem tartozik ugyan a vizsgálóbiztos feladatkörébe, azonban munkája csak akkor lesz teljes és rendeltetésének megfelelő, ha a beszerzett bizonyítékok biztos alapot szolgáltatnak arra, hogy a fegyelmi hatóság a felderített tényállásból, az összegyűjtött bizonyítékok alapján a jogi következtetéseket megnyugvással le tudja vezetni. Ha a tényállás a vizsgálat nélkül is tisztán áll, vagy ha a terhelt tisztviselő a terhére rótt fegyelmi vétséget beismeri és beismerését a rendelkezésre álló egyéb adatok is valószínűsítik vagy ha ugyanannak a cselekménynek vagy mulasztásnak a tényálladékát bűnvádi eljárás során már kimeri-, tőén megállapították, a fegyelmi eljárást elrendelő hatóság a vizsgálatot, mint immár feleslegeset, mellőzheti. Nem szükséges azonban múlhatatlanul mellőzni a vizsgálatot, főleg ha arra nyílik gyanú, hogy az ismert téuyállás nem kimerítő, vagy a valóságot nem teljesen fedi. A fegyelmi hatóságok pedig utóbb bármikor elrendelhetik