Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
592. szám. * 109 hen ez hivatalos teendőinek ellátásában nem akadályozza. E §-nak (t) bekezdése jövőre kifejezetten megengedi a magánügyvédi gyakorlatot, mert az eddigi tapasztalat szerint a törvényhatóság engedélye úgyszólván formalitás volt. Mert aki ügyvédi minősítéssel rendelkezik és minden tekintetben alkalmas arra, hogy a törvénvhatóság jogtanácsosa legyen, az a gyakorlat megengedése nélkül alig vállalkozott a tiszti ügyészi állás betöltésére. Azonban szabatosan megállapítja ez a bekezdés, hogy miiyen esetekben nem képviselhet a tiszti ügyész magánfelet. Ebben a taxatív felsorolásban benne van minden olyan eset, amelyben a tiszti ügyész magánügy védi gyakorlata közben összeütközésbe kerülhetne olyan tényezőkkel, akikkel a közhivatali kötelék •összekapcsolja. A tiszti ügyész jogtanácsosa a törvényhatóságnak és így annak — valamint a községeknek — képviseletében hivatalból köteles eljárni. Ilyenkor természetesen annak sem lehet helye, hogy a hivatali állásából kifolyólag teljesített eljárásért magánfél részéről díjazásban részesüljön. Az eddig e részben fennállott kétségek eloszlatása végett ilyen értelemben intézkedik a (2) bekezdés, míg a (a) bekezdés kimondja, hogy a tiszti orvosok magánorvosi gyakorlatára a szabályrendelet vagy a miniszteri rendelet az irányadó. A (4) bekezdés a hatósági mérnököket tiltja el olyan magánmunkálatoktól, amelyek a hivatali működésük területén kerülnek kivitel alá. A 63. §-hoz. Ennek a §-nak (1) bekezdése módot nyújt arra, hogy a központi kormányhatóságok tisztviselői közé, kivételesen a nagyobb gyakorlati ismerettel redelkező kiváló képességű külső közigazgatási tisztviselők is bekerülhessenek. E végből á külső közigazgatási tisztviselők 6 hónapi időtartamra központi szolgálatra berendelhetők lesznek a jövőben. Véglegesen azonban csak azok lesznek ki nevezhetők, akik a 6 hónap alatt a központi szolgálatban kiáilották a tűzpróbát. A szakkörök régi jogos kívánságának tesz eleget e §. (2) bekezdése, amely a főszolgabírák áthelyezésére «* nyújt módot. Az indokolás általános részében elmondottak után csak ismétlésekbe bocsátkozhatnám, ha ehhez a rendelkezéshez további indokolást akarnék fűzni. A (3) bekezdés a szolgabírák beosztására és áthelyezésére vonatkozóan intézkedik teljesen az eddigi állapotnak megfelelően. A (4) bekezdés azonban egészen új, amennyiben megengedi, hogy a főispán az alispánnal egyetéitve kölcsönösen áthelyezheti a szolgabírákat és a vármegyei aljegyzőket. A munkaerők kicserélésére adott jognak — amint az indokolás általános részében már kiemeltem — a közszolgálat szempontjából kétségkívül kitűnő hatása lesz. Azt, hogy a szolgabíró és az aljegyző mindig a tényleg betöltött állás címét fogja viselni, bizonyos gyakorlati nehézségek kiküszöbölése végett kelîett kimondani. Mert ha például az aljegyzőt kirendelnék járási szolgálatba, mint aljegyző nem teljesíthetné azokat a tennivalókat, amelyeket a jogszabályok kifejezetten szolgabíróra ruháznak Azzal azonban, hogy a kirendelés nyomán egyúttal a szolgabíró címét is felveszi, minden külön intézkedés nélkül átveheti a szolgabírói állással egybekötött teljes ügykört. A vármegyei kezelőszemélyzet munkakörének ós szolgálati beosztásának kérdésében az eddigi jogszabályok nem intézkedtek eléggé szabatosan. Az ebből eredő félreértéseknek ós vitáknak végét szakítja a (5) bekezdés, amely az említett hatáskört az alispánra ruházza, mert a dolog természeténél fogva a vármegye első tisztviselője hivatott arra, hogy ebben az ügykörben intézkedjék.
