Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
104 592. szám. érdekeivel az, hogy olyanokra bízunk sokszor életbevágó ügyek intézését, akik még az elméleti minősítést sem szerezték meg. A hivatás hasonlósága teszi teljesen indokolttá, hogy ne csak a törvényhatósági tisztviselők minősítését emeljük, hanem azokét is, akik a közigazgatás bármely más ágában fogalmazási szakban akarnak alkalmazást nyerni. Csupán az ügyvédi, orvosi, mérnöki és egyéb szakképzettséget kívánó állásokra nézve tesz kivételt a §. (2) bekezdése, amely rendelkezés nem kíván bővebb indokolást. A tiszteletbeli tisztviselők kinevezésénél a múltban a jogszabályok hiányos rendelkezései félreértésekre adtak alkalmat. Előfordult pl. hogy olyanokat is kineveztek törvényhatósági tiszteletbeli tisztviselővé, akik valamely állami, vagy községi tényleges közszolgálatban állottak. Ez nem állott összhangban az 1886 : XXI. t.-c. 57. §. B/g pontjával, mely szerint tiszteletbeli tisztviselőket csak a mutatkozó szükséghez képest lehet kinevezni. Ebből a kikötésből ugyanis okszerüleg az következik, hogy a tiszteletbeli kinevezés nem címadományozás, hanem kötelezettséggel jár, mert a tiszteletbeli tiszttisztviselőt bármikor be is lehet rendelni tényleges szolgálatra. Már pedig olyan tisztviselőt, aki más szolgálati ágban áll hivatali kötelékben, törvényhatósági tényleges szolgálatra bevonni nem lehet. Az eddigi visszásságoknak véget vet a §. (3) bekezdése, amely kimondja, hogy csak olyanokat lehet tb. tisztviselőkké kinevezni, akiknek az illető állásra előírt alaki képesítésük megvan és más igazgatási körben tényleg nem szolgálnak. A gyakorlati vizsgát a tiszteletbeli ^tisztviselőkre nézve nem írja elő a javaslat, mert hiszen ezt tényleges közszolgálatban nem álló személyektől a dolog természeténél fogva nem lehet megkövetelni. Az 56. §hoz. A gyakorlati, közigazgatási szakvizsga kérdésével az indokolás általános részében részletesen foglalkoztam. Elég tehát rámutatnom arra, hogy e §, értelmében jövőre a IX. fizetési osztályban sorozott közigaz* gatási állásra csak olyant lehet alkalmazni, aki gyakorlati vizsgát tett. Csupán a törvényhatóság első tisztviselőjére és a megyei város polgármesterére nézve tesz kivételt a törvényjavaslat. Ezektől nem kíván gyakorlati vizsgát, mert nem akarja meggátolni az önkormányzati testületet abban, hogy ezekre a fontos vezető állásokra esetleg olyanokat is megválaszthasson, akik nem tettek ugyan gyakorlati vizsgát, de az említett állásokra különösen érdemesek s kiválóan alhalmasak. A gyakorlati vizsga letételéhez szükséges 3 évi gyakorlatot a (3) bekezdés akként osztja meg, hogy 1 évet a közsógjegyzői irodában, tehát ott kell eltölteni, ahol legközelebbről ós a legtöbb oldalról láthatja a kezdő tisztviselő a közigazgatás működését. A községi jegyző mellett szerzett tapasztalatokat kiegészíti a főszolgabírói hivatalban eltöltendő félév, amely alatt módja van a gyakornoknak megismerkedni az elsőfokú hatóság bő feladatkörével. Az alispán mellett eltöltött félév pedig az ügyeknek a középfokú felügyeleti hatóság látóköréből való megítélésére nyújt alkalmat. A községi jegyzői irodában teljesítendő szolgálatból félévet városi fogalmazási szolgálatban is el lehet tölteni, mert hiszen a város is községi életet él és így a városban is jórészt ugyanazzal az ügykörrel ismerkedik meg a gyakornok, mint a községi jegyző mellett. Kivételt tesz a (3) bekezdés a törvényhatósági és megyei városok alkalmazottaira, akik mind a három gyakorlati évet a városnál is eltölthetik. Ilyen megkülönböztetésre szükség volt, mert— eltekintve attól, hogy a városi szolgálathoz megkívánt gyakorlati ismereteket a városban magában is meg lehet szerezni, — nehézségeket okozhat a város
