Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

592. szám. 103 ezzel kapcsolatban: a" hatósági tekintély megingatására vezethetne és a javaslat éppen e miatt csak az utólagos lemondást engedi meg. Az a fél ugyanis, akire a határozat kedvezőtlen, ennek kihirdetésekor vagy közlésekor már tudja, hogy a határozat minő terhet ró reá, tehát tisztában van azzal, hogy a jogorvoslatról való lemondással vele szemben minő kötelezettség válik jogerőssé és így sem meglepetés nem érheti többé, sem bizalma nem inoghat meg a hatóság pártatlanságában. Ha mindkét félre nézve fennáll is a fellebbvitel lehetősége, nincs semmi akadálya annak, hogy csak az egyik fél mondjon le a fellebbvitel jogáról. Az írásban való bejelentést vagy a jegyzőkönyvbe iktatást és ennek alá* írását azonban ebben az esetben is megkívánja a javaslat, nehogy vitássá váljék a lemondás megtörténte, vagy annak komoly volta és így hatályossága. A joglemondás és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények indokolják, hogy a javaslat a jogorvoslatról való lemondásra a meghatalmazottat csak akkor tekinti jogosítottnak, ha ez meghatalmazásában kifejezetten bennfoglaltatik ós hogy a szabályszerű lemondás visszavonását nem engedi meg. Ass 53. §-hoz. A javaslat 53. §-a — fellebbvitel re való tekintet nélkül — végrehajthatónak nyilvánítja azokat a határozatokat, amelyek elismerésen alapulnak, továbbá azokat, amelyek tartási vagy élelmezési kötelezettséget vagy ilyenből eredő költségeket állapítanak meg. Ez a rendelkezés nemcsak az elismerésen alapuló kötelezettség haladéktalan teljesítésének jogossága, és nemcsak a tartási és élelmezési tartozások sürgős természete következtében indokolt és méltányos, hanem azért is, mert az ilyen természetű ügyekben a jogorvoslat igénybevétele legtöbbször nem is céloz egyebet, mint a teljesítési határidő kitolásit. Mihelyt ezt a rejtett célt nem lesz lehetséges a jogorvoslat útján elérni, legtöbbször el fog maradni a jogorvoslat is. Ez a rendelkezés tehát ilyen közvetett úton fogja a jogorvosiatok korlátozásának célját szolgálni. Az 54. §-hoz. Az 1908:XXXVI. t.-c. 11. §-a elrendeli, hogy : * A közigazgatási hatóságnak felfüggesztő ítéleteit hivatalból kell a másodfokú hatósághoz felülbírálás végett felterjeszteni.« Ez a rendelkezés bennfoglaltatik a Rbsz. 156. §-ának 4. bekezdésében is, és az a következménye, hogy a rendőri büntető bíró minden olyan ítéletet, amelyben az a kirótt elzárás vagy pénzbüntetés végrehajtásának felfüggesztését mondta ki, akkor is hivatalból kell a II. fokú hatóság felülbírálása alá bocsátani, ha abban valamennyi fél megnyugodott. Minthogy ez indokolatlan munkaszaporodást okoz, a javaslat a felterjesztést csak olyan esetekre korlátozza, amikor a felterjesztést a közvád képviselője (tiszti ügyész, vagy szakképviselő) kívánja, ami a közérdek megóvását teljesen biztosítja. Ag 55. §-hoz. Ennek a §-nak (í) bekezdése kimondja, hogy a közigazgatási pályára gyakornokként is csak azt lehet alkalmazni, akinek jogi, vagy államtudori, vagy közgazdasági egyetemi tudori oklevele van. Ez a rendelkezés az indokolás általános részében elmondottak után további magyarázatra nem szorul. Csupán azt tartom szükségesnek megemlíteni, hogy a törvényjavaslat a minősítés emelésével kapcsolatban véget vet az eddigi rendszernek, amely utat enged arra, hogy a jogi tanfolyam elvégzése után még az államvizsga letétele előtt is lehetett valakit alkalmazni közigazgatási pályára, a minősítés utólagos megszerzésének kötelezettsége mellett. Ez a változtatás bizonyára osztatlan helyesléssel találkozik, mert ellenkezik a közigazgatás \