Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
102 592. szám. Éppen ezért a javaslat nem enged külön jogorvoslatot a hatásköri vagy illetékességi kifogást elutasító határozat ellen, hanem a fél csak az ügy érdemére vonatkozó határozat ellen irányuló fellebbezésben kérhet az ellen is orvoslást. Az 50. § hoz. A javaslat 50. §-a a külön szakismeretet kívánó ügyek intézésére hivatott szakszervek (pénzügyi gyámügyi, rendőri stb. hatóságok) működésének érintetlenül hagyását állapítja meg. Ezeknek a szakszerveknek kialakulását a működési körükbe utalt feladatok sajátszerűsége és a közönséges közigazgatási feladatoktól eltérő különlegessége teszi indokolttá, mert szükséges, hogy az intézésükre hivatott szerv feladatának sajátszerűségét és különlegességét alaposan ismerje és így az ügyeket az általánosnál továbbmenő szaktudással intézze. Természetes, hogy a fokozottabb szaktudást feltételező. feladat a szakszervek alkalmazottaival szemben az általános képesítés követelményei alól nem ad felmentést, sőt gyakran az általános képesítés mellett az azt messze meghaladó különös szakképzettség (pl. pénzügyi fogalmazói szakvizsga, rendőri tanfolyam és szakvizsga stb.) megszerzését teszi kötelezővé. A szakszervek különben a közigazgatás rendes szervei lévén, természetes, hogy reájuk az általános eljárási szabályok irányadók, hacsak feladatkörük különleges természete más, rendszerint szigorúbb eljárási szabályok megállapítását nem teszi szükségessé. Az 51. §-hoz. A javaslat 51. §-ának rendelkezései, mint ahogy erre már fentebb rámutattam, annak kívánják elejét venni, hogy a felülvizsgálati kérelemmel vagy panasszal ne lehessen visszaélni és az egyfokú fellebbvitelt ilyen úton ne lehessen kijátszani. Az, hogy a legmagasabb bírság összege 100 P, vagy több, vagy kevesebb legyen-e, a kérdés lényegét nem érinti; ellenben »nagy jelentősége van az 51. §. (2) bekezdésében foglalt annak a rendelkezésnek, hogy nyilván alaptalan, vagy nyilván az elintézés késleltetését célzó felülvizsgálati kérelem vagy panasz előterjesztéséért, ha azt a fél képviselője terjesztette elő, mindig ő felelős. A fél képviselője ugyanis leghivatottabb annak megítélésére, alaptalan-e a felülvizsgálati kérelem vagy panasz; a fél pedig, ha a jogorvoslat előterjesztésére képviselője nem vállalkozik, jobban meg fogja gondolni, hogy éljen-e ezzel a jogorvoslattal, amelyet saját képviselője maga is alaptalannak ítél. Az 52. §-hoz. Â jogorvoslatról való lemondás az ügy jogerős befejezésének siettetésót célozza, vagyis azt, hogy a határozat vagy intézkedés a fellebbviteli határidő letelte előtt is jogerőre emelkedhessek és végrehajthatóvá váljék. A javaslat a lemondást csak a határozat kihirdetése, vagy közlésé után engedi meg, tehát az előzetes lemondást kizárja. Az előzetes lemondás ugyanis fokozottabb bizalmat jelent a hatóság irányában, mert a határozat a lemondás idejében még ismeretlen, tehát az előzetes lemondásban a hatóság szakképzettségébe és tárgyilagosságába vetett mindkétirányú bizalom egyesülve nyilvánul meg. Az előzetes lemondás tehát könnyen arra vezethetne, hogy a várakozásában csalódott fél a hatóságot gyanúsítaná részlehajlással és vádolná igazságtalansággal. De megtörténhetnék az is, hogy a könnyebben befolyásolható félre ellenfele kényszerítő, vagy megfélemlítő nyomást gyakorolna, hogy attól a lemondást — esetleg akarata ellenére is — kierőszakolja. Bármelyik eset a hatóság iránt a bizalom és
