Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

100 592. szám. esetében az 1896 : XXXIII. t.-c. 446. §-a teszi, helyesebbnek látszik, hogy az újrafelvétel határidejét — már csak az egyöntetűség kedvóért is — az általános közigazgatási ós a rendőri büntető bírósági ügyekben egyöntetűen állapítsuk meg. Egyfelől ez, másfelől pedig az a tapasztalat, hogy az újrafelvételi kérelemmel célt nem ért fél, a legképtelenebb ürügyekkel, ismét és ismét megkísérli ügyének újrafelvételét, ami a hatóságok alaptalan zaklatására vezet, tette indokolttá annak a rendelkezésnek a felvételét, hogy a felek mindenike csak egyszer élhet újrafelvételi kérelemmel, amint ezt az 1901 : XX. t.-c. 10. §-ának utolsó bekezdése az egyéb közigazgatási ügyekre is megállapítja. A 48. § hoz. A közigazgatási hatóságok fölé- és alárendeltségi viszonya, legkivált pedig a felügyeleti jogkör hatályos gyakorolhatása kívánja meg, hogy a felsőbb hatóságok az alsóbbakkal a közbeeső hatóságok útján érintkezzenek, mert a közbeeső hatóságok csak ilyen módén szerezhetnek tudomást arról, hogy a felsőbb hatóságok mit kívánnak az alsóbbaktól. Vannak azonban esetek, amikor a rendes hivatali út megtartása az intézkedést szerfölött késlelteti, pedig semmi szükség sincs arra, hogy a közbeeső hatóságok a felsőbb hatóság rendelkezéséről tudomást szerezzenek. Például a felső hatóság az elsőtől valamely adatnak a közlését kéri, vagy valamely tényállásra vonatkozó jelentést kíván. Ilyen esetben a közbeeső hatóságok inkább csak a továbbító postás szerepét játszák, mellőzésük tehát a közigazgatás menetét meggyorsítja a nélkül, hogy annak sikerét a legkevésbbé is veszélyeztetné. Ilyen esetekre rendeli el a javaslat 48. §-a a felső és alsó hatósági tagok vagy közegek közvetlen érintkezését, a fősúlyt arra vetve, hogy a közbeeső hatóságok mellőzése ne történhessék meg olyan esetben, amikor akár a végrehajtás ellenőrzése végett, akár más okból szükség van arra, hogy a közbeeső hatóságoknak tudomása legyen a felsőbb hatóság intézkedéseiről. A 49. §-hoz. A 49. §. a hatáskör ós az illetékesség kérdésére foglal magában alapvető rendelkezéseket. A hatáskör, vagyis az egyes hatóságnak az a kizárólagos joga és kötelessége, hogy egy bizonyos nemű ügyekben — minden más hatóság kizárásával — egyedül járhasson el, az alkotmányosságnak egyik legfőbb biztosítéka. Az illetékesség, vagyis az azonos hatáskörű hatóságok valamelyikének az a joga, hogy egy konkrét ügyben ő, és ne másik hasonló hatáskörű hatóság járjon el, már kisebb jelentőségű. Az ugyanis, hogy pl. gyámügyekben ne járjon el pénzügyi vagy tanügyi hatóság, nemcsak az érdekelt fél szempontjából fontos, hanem a jogbiztosság és alkotmányosság szempontjából is feltétlen követelmény. Kisebb jelentőségű azonban az, hogy egy konkrét gyámügyben a budapesti, avagy a pest megyei árvaszók intézkedik-e ? A hatáskörnek alkotmányjogi fontosságából következik, hogy hatáskörit a bíróság éppúgy, mint a közigazgatási hatóság mindig, tehát minden ügyben, és az eljárás egész folyamán hivatalból köteles vizsgálni, és ha hatáskörének hiányára maga reá nem jött, a feleknek erre vonatkozó kifogását bármikor köteles figyelembe venni, és ha hatáskörének hiányát megállapítja, eljárását köteles azonnal abbanhagyni. A kizárólagos illetékesség vagyis az egyenjogú hatóságok valamelyikére jogszabály által ruházott az a jog, hogy a meghatározott nemű ügyekben