Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.

Irományszámok - 1927-551. A képviselőház munkásügyi, igazságügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról" készített 520. számú törvényjavaslat tárgyában

551. szám. 155 esetében való ellátása tekintetében irányadó törvényes rendelkezésekről szóló 1913: XX. t.-c. 2. §-ában emiitett gazdasági cselédekre és gazdasági gépmunkásokra, ide nem értve a képesített gépkezelőket (vizsgázott gépészeket). 3. §. (í). Az öregség és rokkantság esetére szóló biztosításra kötelezettek nemre, korra és állampolgárságra való tekintet nélkül azok a munkavállalók, akik e törvény 1. §-a értelmében biztosítási kötelezettség alá eső vállalat, üzem, hivatal, vagy foglalkozás körében mint munkavállalók munkabér fejében munkaviszonyban állanak. (2) Munkabérnek (j avadalmaz ásnak) számít: a fizetés, a bér, a napit ér, a lakáspénz, a működési, a drágasági, a túlóra és egyéb pótlók, rendszeresített közlekedési költségmegtérít ós, a jutalom, a jutalék, az egyezmény vagy darabszám szerint járó díj, a munkaviszonyból származó minden készpénz, úgyszintén minden természetbeni járandóság, végül a harmadik személyek változó szolgáltatásaiból származó bevétel (pl. borravaló, stb.). (») A természetben adott szolgáltatások egyenértékét az intézet (101. §.) biztosítási kerületenkint és negyedévenkint állapítja meg. A megállapítás a biztosítottak kora és foglalkozása szerint fokozatos is lehet. Ha a biztosított a természetben kapott szolgáltatásokért pénzbeli ellenszolgáltatást fizet, ennek az összegét az egyenértékből le kell vonni. (4) Az 1927 : XXI. t.-c. 16. §-a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik bekezdésének a javadalmazásra vonatkozó rendelkezéseit az e törvénnyel szabályozott biztosításnál is alkalmazni kell. 4. §. A munkavállalók közül a „tisztviselőkre, a művezetőkre, a kereskedősegédekre és általában a hasonló állásban lévő és rendszerint havi vagy évi fizetéssel alkalmazottakra, továbbá a vállalatoknak havi, vagy évi javadalmazásban részesülő segédalkalmazottaira az öregség és rokkantság esetére szóló biztosítási kötelezettség csak akkor vonatkozik, ha javadalmazásuk a havi 500, illetőleg az évi 6.000 pengőt nem haladja meg. 5. §. Az átmeneti, kisegítő vagy ideiglenes munkaviszony szintén biztosítási kötelezettség alá esik. 6. §. (1) A biztosítási kötelezettség tanoncokra, gyakornokokra és kiképzésben részesülő más munkavállalókra csak akkor vonatkozik, ha munkateljesítményükért természetbeni vagy más javadalmazásban részesülnek. (2) Az otthonmunkások biztosításra kötelezettek ; ezt a kötelezettségüket a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. kereskedelmügyi miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza. 7. §. (1) Belföldi vállalatoknak, üzemeknek, hivataloknak és foglalkozásoknak külföldön dolgozó munkavállalói az e törvényben meghatározott biztosítási kötelezettség alá csak akkor esnek, ha magyar honosok ós a munkahely államának törvényei alapján nincsenek öregség és rokkantság esetére biztosítva. (2) Külföldön foglalkozó külföldi honosok öregségi és rokkantsági biztosítási kötelezettségére a viszonosság irányadó. 8. §. (1) Öregség és rokkantság esetére biztosításra kötelezettek nemre, korra, állampolgárságra és a javadalmazás nagyságára való tekintet nélkül : 1. a háztartási alkalmazottak, továbbá, akik a háztartás vagy a család körében bérért, munkaerejüket egészen vagy túlnyomó részben igénylő, személyes szolgálatot teljesítenek (felolvasók, társalkodók, ház* vezetők, ápolók, nevelők, magánkocsisok, magángépkocsik vezetői stb.) ; 2. a házmesterek (házfelügyelők) és a segédházmesterek; 20*