Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.
Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról
hetién munkát kifejtő társadalmi osztályról van szó, amely magasabbrendű kiképzésének és nagy jelentőségű szolgálatainak ellenértéke fejében megfelelő díjazást jogosan követelhet, vigyáznunk kell arra, hogy az egyik részen üdvös intézkedések a jogos határok között maradjanak, nehogy túlzásba átcsapva, a másik részen kárt okozzanak. A javaslat ezeknek meggondolásával a biztosítási kötelezettség köréhez csak óvatosan nyúl és a jelenlegi jogállapothoz képest új foglalkozási ágakra a biztosítást tulaj donképen nem terjeszti ki. Ebben az irányban számottevő újítás csak az, hogy a tisztviselők és ezekhez hasonló állásúak biztosítására irányadó bérhatár megállapítását mellőztem és a bérhatár megállapítását rendeleti útra hagytam. Ebben a tekintetben kizárólag abból a gyakorlati célszerűségi szempontból indultam ki, amely szerint a pénz mai labilis értéke mellett a pénzösszegben kifejezhető életszínvonal folytonos és gyors változásnak van kitéve, és így bármely értékhatárnak törvényben megállapítása csakhamar a valóság által túlszárnyalt állapotokat jelentene. Bár az 1920. évi népszámlálás adatainak foglalkozási körök szerinti feldolgozása befejezést még nem nyert és így pontosan meg nem állapítható, hogy a biztosítási kötelezettségnek a javaslatban megállapított rendezése mily számú biztosítottat ölel fel, abból a tényből, hogy az Országos Munkásbiztosító Pénztár biztosításra kötelezett tagjainak átlagos létszáma az 1921. évben kerekszámban 560.000, az önként biztosítottaké pedig 600, az öszszes biztosítottaké pedig 564.000 volt, amelyhez a Ferencz József kereskedelmi kórháznál biztosítottaknak átlagos taglétszámában 34.000 t a dohánygyári betegsegélyző pénztáraknál 8.000 járul, megállapítható, hogy CsonkaMagyarország 7 x /2 milliónyi lakosságának körülbelül 8°/o a volt betegség esetére biztosítva, amely a családtagok figyelembevételével mintegy 24°/o-ig emelkedik. 1 ) Ennek a népességi arányszámnak lényeges kiterjesztését a javaslat sem fogja eredményezni, mert valamennyire számottevő új biztosítottakként csak azok a közszolgálati alkalmazottak vehetők figyelembe, akik eddig illetményeiknek betegségük esetében is kijáró folyósítása következtében a biztosítás köréből kiemeltettek, jövőre azonban abba beleesnek, úgyszintén azok, akik maguk vagy hozzátartozójuk közszolgálata alapján nyugellátásban részesülnek és egyéb forrásból nincs oly jövedelmük, amely nyugellátásuknál lényegesen nagyobb. A biztosítási kötelezettségnek eme mérsékelt meghatározása után, amelynek következtében a biztosítás csak azokra szorítkozik, akik arra reáutaltak és akik biztosítás hiányában az orvosi kezeléstől általában elesnének, a tárgyilagos ítéletnek el kell ismernie, hogy az orvosi kar érdekei kellő méltánylásban részesültek és ezekkel szemben a javaslat az egyetemesebb közérdek által vont határok között marad. Egyébként a biztosítás terjedésével az orvosi gyógykezelés értékének kellő felismerése is tért hódít és hatását a biztosítás területén túl is érvényesíti, amit bizonyít az az örvendetes körülmény, hogy a mezőgazdasági osztály, értelmiségi színvonalának és gazdasági helyzetének emelkedése következtében mind nagyobb mértékben igénybe veszi és megfelelően jutalmazza is a magánorvosi gyógykezelést. Bizonyos szociális igazságosság érvényesül tehát akkor, amidőn az orvosok a biztosítottak mérsékeltebben díjazott gyógykezelésért a vagyonosabb néprétegektől kiadósabban élvezett munkadíjban kapják meg működésük megérdemelt ellenértékét. A javaslat fenntartja azt a szintén rendeleti úton keletkezett jogáliapo*) A bányatárspénztáralt betegség esetére biztosított tagjainak számát statisztikai adatok hiányában nem vehettem figyelembe.
