Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

68 28. szám. épül fel, mert az 1907 : XIX, törvénycikk vezető gondolataiból meghagyja mindazt, ami meghagyható, aminek lerombolása szükségtelen, sőt káros, viszont módosít ott, ahol a törvény végrehajtásában szerzett tapasztalatok a változtatást követelik. Ugyanezt az elvet alkalmaztam nemcsak a szervezet kérdésében, hanem a betegségi és a balesetbiztosítási ág egész területén is. így figyelemmel azokra a módosításokra és kiegészítésekre, amelyeket az 1907: XIX. törvénycikkel létesített jogállapottal szemben az időközben részint a kivételes hatalom alapján, részint az 1919. evi augusztus hó 7. napja óta az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítása végett alakult kormányok és tagjaik által kibocsátott rendeletek alkottak, a javaslatba a mindezek alapján tényleg fennálló jogállapotot lehetőleg a maga egészében felvettem. Különösen hangsúlyozom, hogy a betegségi biztosításban a segélyezések nemét, módját és mértékét, általában a segélyek egész rendszerét csaknem érintetlenül meg, hagytam. A részletes megokolásban a maga helyén reá mutatok egy-egy eltérésre. Általában azonban, ellenkező felfogás megnyilvánulásával szemben is a jelenlegi, elég magas színvonalon tartott segélyeket, mint a biztosítottaknak járó ellátás minimumát meghagytam, mert a szociális visszafejlődés lehetőségének gondolatát is elutasítom. Igaz, hogy e segélyek módjának .és mértékének megállapításával a forradalmat követő kormányaink a törvényhozás megkérdezése nélkül igen messze mentek és sajnálattal kell megállapítani, hogy a keresztény demokrácia nehéz időkben volt kénytelen a munkásság javára azt az áldozatot meghozni, amelyet a háborút megelőző, gazdaságilag is szerencsésebb korszak törvényhozása és kormányai vállalni nem tudtak vagy nem akartak. De éppen a nehéz viszonyok, amelyek között élünk, sokszorosan kötelességünkké teszik, hogy a szociális gondoskodásra reá utalt néprétegekről erőnk végső megfeszítéséig gondoskodjunk, bármily sötét felhők jelentkeznek a jövő láthatárán, sőt annál inkább. Ez a gondolat késztetett arra, hogy a biztosítás körének megállapításában alaposan megfontoljam, vájjon nem lehetne-e a biztosításra kötelezett vállalatok, üzemek és foglalkozások körét tágítani. A változott gazdasági viszonyok ugyanis a tulajdonképeni bérmunkásoknak régi értelemben vett osztályai mellett azoknak színvonalára sülyesztették a fixfizetésűeknek úgyszólván egész tömegét, amely réteg helyzetét annál nehezebben viseli, mert hanyatlása hirtelen és rohamos. Senki, aki ezidőszerint a biztosítás reformjával foglalkozik, el nem zárkózhatik tehát attól, hogy a kötelező biztosításban megvalósuló szociális gondoskodást mindazokra ki ne terjessze, akik mint fixfizetósű alkalmazottak, lehanyatlott és továbbra is egyre hanyatló életszínvonalukon, saját erejükből magukról épp oly kevéssé vagy még kevósbbé gondoskodhatnak, mint a tulaj donképeni bérmunkások. A kiterjesztés azonban a jelen törvényben mégsem lehet annyira átfogó, mint amennyire a tényleges állapotok indokolják és ezért leginkább csak a kiegészítő és módosító rendeletek értelmében eddig is biztosításra kötelezetteknek ezt a kötelezettségét kívántam a törvény erejével biztosítani. így tehát a csekély kiterjesztés, amelyet a javaslat magában foglal, bár jótéteményt jelent sokaknak, az összesség szempontjából még sem számottevő. Az ipartörvény, valamint a bányatörvény alá eső vállalatok, üzemek és foglalkozások alkalmazottain felül eddig is biztosítva voltak az e törvények alá nem eső, de iparszerűen folytatott foglalkozásokban alkalmazottak, még pedig a tulajdonképeni bérmunkásoktól eltekintve, a többiek bizonyos meghatározott fizetés eléréséig. Biztosítva voltak továbbá a közszolgálati alkalmazottak is, bár