Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

28. szám. 63 felülbírálja, másfelől annak következtében, hogy az önkormányzat fontosabb határozatai egyébként a felügyeleti hatóság jóváhagyása alá esnek és a jóváhagyás kifejezett vagy hallgatólagos megadásáig nem hajthatók végre, feleslegesnek látszik, hogy a felügyeleti hatóság diskrécionális jogköre oly messzemenőleg állapíttassák meg, hogy az az önkormányzat törvényben biztosított jogkörét valamely adott esetben egyéni szabad mérlegelés alapján csorbíthassa. A javaslat szerint az önkormányzat szabad elhatározásának jövőben csak a törvény és a jog szab határt. Nemcsak a két nagy érdekeltség — a biztosítottak és a munkaadók — békés ós lehetőleg súrlódásoktól mentes érintkezési felületét biztosítja a pártatlan harmadiknak közreműködése, hanem ezenfelül ettől a rendelkezéstől a munkásbiztosításnak kifelé olyan erősödése is várható, amely annak jelentőségét és súlyát hivatásszerű feladatainak teljesítésében is növelheti. Az elnök ugyanis, aki a kormányhatalomnak köztekintélyben álló képviselője, az önkormányzat határozatainak megértése, a munkásbiztosítás működésének helyes megítélése és eredményeinek méltányos értékelése szempontjából, saját tekintélyének és befolyásának latba vetésé vei a munkásbiztosítás javára oly eredményeket érhet el, amelyek egyébként csak lassan, akadozva és nehézségek leküzdése árán valósulhatnának meg. Meggyőződésem, hogy a munkásbiztosítási alkalmazottak államosításával, valamint a kinevezett pártatlan elnöknek az intézmény élére állításával a munkásbiztosítást, amely jelenlegi szervezeténél fogva mindig hátrányosan érezhette, hogy nem kapcsolódik bele szervesen az állami ós a társadalmi élet egyéb ágaiba, kiszakítjuk a vele szemben eddig táplált előítéletek homályából ós a kormány, a hatóságok és a nyilvánosság tényezői előtt akként állíthatjuk oda, mint közegészségügyünk és szociálpolitikánk általános elismerésre méltán igényt tartó egyik legfontosabb intézményét. Az előrebocsátottakban foglalhatom össze azokat a legfontosabb változtatásokat, amelyeket a javaslat a munkásbiztosítás szervezetében foganatosítani kíván. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy az 1907 : XIX. törvénycikknek ama két vezető gondolatát, amelyek szerint egyfelől a betegségi biztosítást központosította, másfelől a betegségi ós a balesetbiztosítást szervezetileg egységesítette, általában érintetlenül hagyom. Ami a betegségi biztosítás központosítását illeti, nem kívánok az ebben a kérdésben megnyilvánult ellentétes álláspontok érveinek részletesebb bírálatába bocsátkozni. A törvényhozónak minden esetre kötelessége a meglévő intézményekből és állapotokból kiindulni és élő és ezért érzékeny intézményeket csak annyiban és csak ott szabad érintenie, amennyiben és ahol ezt a tapasztalattal bizonyított szükségesség indokolja. Az 1907: XIX. törvénycikk végrehajtása körül szerzett tapasztalatok kialakulása pedig végeredményben arra a következtetésre nyújt alapot, hogy a betegségi biztosítás központosítása nemcsak, hogy kudarcot nem vallott, hanem az idők próbáját kiáltotta és végre is annyira megszilárdult, hogy azt jelenleg megszüntetni egyértelmű volna az elődintézmény oktalan lerombolásával. Igaz ugyan, hogy a korábbi évek oly jelenségeket mutattak, amelyek szerint a központosított pénztár helyi szerveiben hiányzott az összetartozásnak és a kölcsönösségnek az az érzete, amely őket az elérhető közös eredmények minden fenntartás nélküli szolgálatába állította volna. Az összesség érdekeit elsősorban mérlegelő, céltudatos vezetés hiánya sok esetben volt megállapítható és a széthúzás szelleme helyi kicsinyes Önzés érvényesülésének nyitott kaput az összességre váró nagy feladatok megoldásának rovására. Szinte szállóigévé