Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

58 28. szám. ban, hanem ezen felül a kizárólag munkaadói költségen élő balesetbiztosításban is éreztette hatását. A paritás ugyanis csak névleges volt, tényleg azonban papirosrendelkezós maradt, mert a biztosítottak az ügy iránt tanúsított nagyobb érdeklődésük és erős szervezettségük következtében az Önkormányzatban befolyásukat belterjesebb módon és egységesebben érvényesítették, így különösen a tisztviselői állások betöltésénél, a segélyezések és a baleseti kártalanítások felett hozott határozatoknál, valamint az intézmény részére szükséges, jelentékeny vagyoni értéket képviselő szállításoknál pártpolitikai érdekkörből merített nézőpontjaikat következetes céltudatossággal tudták latba vetni és túlsúlyra juttatni. Ily körülmények között az intézmény vezetése és működése mindinkább és inkább lecsúszott a munkaadók ós a munkásság összhangzatos egyetértésének talajáról a pártpolitikai egyeduralom hínárjába. Az előrebocsátott fejlődési irányzattal szemben az állami felügyelet nélkülözte azokat a hathatós eszközöket, amelyek az egyetemes közérdek követelményeit megóvhatták. volna. Ebben a vonatkozásban jelentkezett ugyanis a biztosítási szervezet másik nagy fogyatkozása, t. i. az, hogy a törvény a munkásbiztosítás állami felügyeletét bírói függetlenséggel ellátott hatóságra, az Állami Munkásbiztosítási Hivatalra ruházta. Már pedig alapjában elhibázott szervezés volt az, amely szem elől tévesztve a bírói megítélést kívánó jogvitás ügyek és a célszerűség követelményének érvényesítésére hivatott állami felügyelet teljesen különböző jellegét, mindkettő részére közös szervként az említett hivatalt létesítette. Tetszetős volt ugyan az az elgondolás, hogy a felügyelet pártatlansága érdekében azt a kormányhatalom utasításaitól független bíróság gyakorolja. Másfelől azonban a gyakorlatban ki nem egyenlíthető ellenmondás rejlett abban a törvényes rendelkezésben, amely e független hatóságot a jog szabályainak érvényesítésén felül azzal a feladattal is felruházta, hogy az önkormányzatnak a pénztár céljával és rendeltetésével ellenkező határozatait megsemmisítse. Tudatában volt tehát a törvényhozó annak, hogy a munkásbiztosítás felett gyakorolt felügyelet nem szorítkozhatik a jog szabályainak merev alkalmazására, hanem annak nagy, egyetemes célszerűségi szempontokat is kell érvényesítenie. Mind a mellett maga hiúsította meg ennek a követelményének érvényesülését azzal, hogy annak foganatosítását ily feladat betöltésére hivatással nem bíró, erre alkalmatlan bírói joghatóságra ruházta. A törvény éppen ily érzékeny ponton hagyta figyelmen kívül a bírói és a közigazgatási joghatóságnak szétválasztására vonatkozó alkotmányjogi alapelvet, ezzel a kormányzati és közigazgatási feladatok egyik jelentékeny csoportját kiemelve a kormány érdemi rendelkezésének köréből és annak politikai felelőssége alól. Az elhibázott alapgondolaton felépült felügyeleti szervezés tehát maga is növelte az önkormányzat túlkapásainak káros hatását, mert a közigazgatási beavatkozást igénylő kérdésekben a jogalkalmazás és a jogi felelősség keskeny alapjára helyezkedve, módot adott arra, hogy a biztosító intézmény káros kinövései úgyszólván az államhatalom szeme láttára, szabadon burjánozzanak. A kormány hatásköre ugyanis ezekben a kérdésekben kizáratván, a nagy, közérdekű kérdésekben egyébként politikai felelősséggel tartozó kormányhatalom a munkásbiztosítás felügyeletében és irányításában tétlenségre volt kárhoztatva. Ily szervezés mellett az előállott káros helyzetért a felelősség nem az egyes személyeket terheli, mert a jóhiszemű, de hibás törvényhozási elgondolás alapján létesült szervezet saját erejénél fogva, végzetszerűen terelődött arra az útra, amely a sajnálatos eredményekhez vezetett.