Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.
Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról
28. szám. 59 Érthető tehát, hogy mindazok, akik idejében felismerték a megkezdett út későbbi állomásait, kezdettől fogva az önkormányzat összeállításában keresték a munkásbiztosítás állandóan hangoztatott bajainak legfőbb okozóját, valamint érthető az is, hogy a korán megindult reformtörekvések céljukként elsősorban az önkormányzat módosítását tűzték ki. Kívánták a munkaadók és a biztosítottak paritásának ténylegességét, az önkormányzatban minden irányzatnak kellő érvényesülését, a pénztári alkalmazottak pártpolitikai érdekeltségének kiküszöbölését stb. Mindezek a felmerült eszmék ós javaslatok elmerültek a nemzet nagy gondjainak tengerében. A sok tervezés és a tétlenség váltakozó küzdelmének felszíne alatt azonban a szervezet továbbra is a benne rejlő imminens erők által kijelölt úton haladt tovább ós működése nyomán fel-felhangzott egyfelől az érdekeltség különböző tényezői, másfelől az egyes pénztárak, harmadsorban a pénztárak és az államhatalom képviselője, a Munkásbiztosítási Hivatal között dúló egyenetlenség és civódás szűnni nem akaró lármája, amelyet nem egyszer még zajosabbá tett a kormánynak az állami felügyeleti hatósággal szembehelyezkedő disszonáns nyilatkozata. A közvéleményt újból és újból foglalkoztató és nyugtalanító zűrzavar után megérthető, hogy a munkásbiztosítás a közegészségügy ós a népjólét érdekében hozott és eléggé meg nem becsülhető nagy áldozatai dacára sem tudott általános elismeréshez jutni, hanem ellenkezőleg, mindinkább elvesztette a nemzet széles rétegeinek rokonszenvét és bizalmát. Végre a forradalom a munkásbiztosítás tekintetében is felrázta a nemzetet tétlenségéből. Az a szomorú tapasztalat, hogy a bűnös könnyelműséggel felidézett proletárdiktatúra, amely a nemzet egyetemének erkölcsi ós anyagi javaiban oly mélyreható rombolással tobzódott, segítőtársainak, sőt vezéreinek jelentékeny részét a munkásbiztosítási tisztviselők közül szedte, hirtelen megérlelte a közvéleménynek csaknem egyhangú elhatározását arra, hogy a munkásbiztosítás önkormányzati szervezete mielőbb módosíttassék és kiküszöböltessék annak lehetősége, hogy a munkásbiztosítás a szociálpolitikai hivatás köpenye alatt tovább is állam- és társadalomellenes elemeket rejtegessen. Az önkormányzat reformja tekintetében pedig a közvélemény csaknem teljességében a mellett foglalt állást, hogy a munkásbiztosítási tisztviselők alkalmazása kivétessék a munkásbiztosítási önkormányzat jogköréből és hogy az intézmény ügyvitelét állami tisztviselők lássák el. A javaslat elkészítésénél ehhez a felfogáshoz csatlakoztam én is, mert ennek az elvnek biztosítani kívánt érvényesülésétől várom a pénztári szervezetnek tizenöt év óta hiába várt pártpolitika-mentesítését. Amidőn erre az elhatározásra jutottam, teljesen kiküszöböltem minden olyan megokolási tényezőt, amely legtávolabbról is a munkásság ellen irányuló megtorlást vagy a munkásság jogos érdekeinek és igényeinek háttérbe szorítását foglalná magában: Súlyt helyezek arra itt is, hogy a nemzet összes rétegei fátyolt borítsanak a letűnt viharos korszak számos félreértésére és tévelygésére. A munkásosztállyal szemben indokoltnak látom a feledést azért is, mert maga is áldozatául esett egyes feltolakodott rosszhiszemű vezetők gonosz célzatának és bűnös könnyelműségének. Bármily szembeszökők a proletárdiktatúra tanulságai, álláspontom támasztékát nem ezekben, hanem az 1907: XIX. törvénycikk végrehajtásának egész folyamatában találom. Kellően megokolják azt azok a tapasztalatok, amelyeket a munkásbiztosítás terén a proletárdiktatúrát megelőző tizenkét éven át szereztünk. Akkor, amidőn a javaslat a nemzet közvéleményének talajából meríti erejét, nemcsak ez, f 8 * »
