Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.
Irományszámok - 1922-1145. Törvényjavaslat a természettudományok fejlesztése érdekében teendő intézkedésekről
1145. szám. 435 választ kell adni, hogy legcélszerűbb lenne a budapesti összes főiskolák és más tudományos intézmények természettudományi intézeteit, laboratóriumait és tárait közös nagy telepen egyesíteni. Ennek az elvi követelménynek indoka korántsem a modern ember előszeretetében rejlik az egységes és az egyszerű képletek iránt, hanem egy tudománypolitikai megfontolásban, mely abban áll, hogy a közös telepen való területi koncentráció az egyes intézmények szakirányának sokkal nagyobb fokú specializálását engedi meg. Ezt a felfogást szabadjon példával igazolnom. Kémiai tanszékekre szüksége van a műegyetemnek, hol egész külön vegyészeti fakultás áll fenn, továbbá a bölcsészeti, az orvosi ós a közgazdasági karnak. Ha ezek az intézmények egymástól teljesen elkülönítve és térbelileg is távol működnek, akkor a tanszékek megannyi parallel katedrát jelentenek, melyek legföljebb azon kapcsolatnál fogva, mellyel saját karukkal állnak, nyernek bizonyos fokig speciális színezetet. Ha ellenben az intézmények együtt vannak, akkor nem kell az összes fakultásokon egy-egy tanárnak az egész tárgyon átmenni, hanem minden katedrán a napjainkban már rendkívül elágazott vegyészeti tudományt egy-egy ágára lehet specializálni, mivel egyik fakultás tanulói könnyű szerrel átjárhatnak hallgatni a másik fakultás illető tanárait. A nagy és gazdag nemzetek éppen a természettudományok terén főleg azáltal szárnyalják túl e kisebb népeket, hogy intézményeik megszervezésénél a specializálódás terén messzebb tudnak elmenni. Ezt a fogyatékosságot, mely adva van, ha csak nem—akarunk ki nem elégítő helyzetbe beletörődni, csupán célszerűbb szervezeti intézkedésekkel ellensúlyozhatjuk. Viszont számolni kell az egyes fakultások elzárkózási vágyával, mely nálunk, sajnos, mód felett ki van fejlődve; minden kar Önmagában teljes akar lenni és nem szeret ráutalva lenni más karok Y&gy éppen más főiskolák rokon intézeteire. Pedig ez a fakultás-partikularizmus a legélesebb ellentétben áll a nagy egyetemi gondolattal, mely abban áll, hogy az universitas docet omnia, hogy az egyetem nagy egész, melynek karai csak adminisztratív válaszfalat jelentenek, de hallgatói azt a professzort hallgatják, akinek szakmájára szükségük van, tekintet nélkül arra, hogy az illető tanár melyik karhoz tartozik. Az elkülönülés az egyetem egységét felbontja és a karok szakiskolákká sülyednek. Az ilyen dekompozició a kultúrpolitika terén nem újság. I. Napoleon az ancien régime universitását külön szakfőiskolákká bontotta szét, mi a francia főiskolai oktatásnak oly hanyatlását idézte elő, hogy a harmadik köztársaság kénytelen volt az egységes egyetem históriai típusát helyreállítani, vagyis a külön főiskolákat újból fakultássá alakítva vissza, azokat egy magasabb egész alkotórészévé tenni. Bár jól tudom, hogy a fakultás patriotizmussal nehéz harcaim lesznek, a fenti tudománypolitikai okoktól vezetve meggyőződéssel veszem azt fel, mert a természet örök törvényei ugyanazok, leendő középiskolai tanároknak, orvosoknak, mérnököknek vagy mezőgazdáknak adjuk is azokat elő. A fenti elvi követelménynek a gyakorlatban az egész vonalon, sajnos, alig tehetek eleget. Például az állatorvosi főiskola intézetei már csak azon oknál fogva is, hogy a földmívelésügyi minisztérium hatásköre alá tartoznak, alig jöhetnek tekintetbe. Az orvosi kar kifejezetten természettudományi elméleti intézetei körül lesz a harc a legnehezebb, mert míg például a meglévő és a tervezett második orvosi biológiai tanszéknek is legcélszerűbben a természetrajzi biológiai katedrák és a létesítendő természetrajzi múzeum mellett lenne a helye, addig az orvosi kar szintén figyelemre méltó okokból súlyt vet arra, hogy intézetei, melyeknek zöme a belső és külső klinikai telepen van csoportosítva, együtt maradjanak. 55*
