Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.

Irományszámok - 1922-1083. Törvényjavaslat a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról

1083. szám. 145 az, ha egyes időszakokban túltengő sovinizmusból vagy saját szellemi életük túlbecsülése következtében elzárkóztak a külfölddel szemben, a kis nemze­tekre pedig egyenesen végzetes, ha izolálódnak a nagy kultúrnépekkel szem­ben, s annak a tévhitnek adják oda magukat, hogy elzárkózottan valami egészen speciálisan nemzetit tudnak kiforrni. Viszont sajátos nemzeti bélyeg megőrzése a szellemi élet terén parancsoló szükség. Pedig a számra nézve kisebb és szegényebb nemzetek csak nehezen tudnak maguk számára kulturális autarkiát kiküzdeni s talán még nehezebben tudják ezt az autarkiát fenn­tartani. Egyrészről nemzeti sajátosságokat kell védelmezni, ha mint külön népegyéniség elenyészni nem akarnak, másfelől a szellemi izolálódás veszélyét el kell kerülniök. Midőn Szent István évezredünk elején az elé a sorsdöntő feladat elé került, hogy a magyar államot és annak keretében a magyar egyházat megalapítsa, többféle lehetőségekkel számolhatott. A pogányság további fenntartásával igyekezhetett volna a magyarság ázsiai jellegét továbbra is fenntartani. Csatlakozhatott volna Kelet-Ró ma egyházához és a bizánci államkoncepcióhoz, mely Keleteurópa orthodox államrendszeréhez csatolt volna bennünket, végül bevezethette népét a nyugati egyházba, mely akkor a nyugati műveltség legáltalánosabb ós legmagasabb rendű képviselője és letéteményese volt. Szent István ez utóbbi megoldást választotta, s e nyugati orientáció mellett tesznek tanúságot egyéb nagy tényei és elhatározásai is. Legközelebbi nyugati szomszédunk akkor a bajor hercegség volt, Szent István ebből a német országból hozott magának élettársat Bajoroszágban akkor a szász császári ház uralkodott, II. Henrik római német császár és egyben bajor herceg is volt, e császár nővérét Gizellát vette feleségül István, s így a császársággal és a pápasággal a nyugati államrendszer e két főténye­zőjével egyaránt kapcsolatot létesített az első nagy magyar király. Inát, Imrét a nagyműveltségű velencei férfiú, Szent Gellért püspökkel nevel­tette, mert az egyház és Velence akkor legelsőrendű műveltségi gócpontok voltak s ő birodalma örökösének európai műveltséget akart adni. Kulturális törekvéseiben a montecassmói bencésekre támaszkodott, arra a rendre, amely a korai középkornak ködén átmentette az emberiség számára a klasszikus antik irodalomnak kincseit. Mindezek jól átgondolt és céltudatos intézkedések voltak, amelyekkel István király belekapcsolta nemzetét a nyugoti művelt­ségbe s így már maga a magyar állam és egyházalapítás a nyugoti orientáció jegyében történt. Ő és Árpádházbeli utódai behozták Magyarországba a középkor nagy szerzetesrendjeit: a benediktinusokat, a premontreieket, cisztercitákat, franciskánusokat ós dominikánusokat, kik akkor az európai műveltségnek ós tudományosságnak képviselői voltak. Az Árpádház kihalta után az Anjou - nemzetség, a Capet francia királyi ház egy mellékága, Nápolyból átültette hozzánk a trecento francia-normán-dólolasz kultúrát. Nagy Lajos Pécsett egyetemet alapított, miközben a nápolyi egyetem is szeme előtt lebeghetett. Ezek a korai kapcsolatok, amelyek bennünket az olasz műve­lődéssel összefűztek, a Hunyadiak alatt még jobban megerősödtek. Mátyás, ki aragoni Ferrante nápolyi király leányát, Beatrixofc vette nőül, a korai renaissance művészeinek és a humanista íróknak az Alpeseken innét egyik első támogatója volt. A XVI. században a magyar diákok a német egyetemekről elhozták ide a protestantizmust; egy századdal később Pázmány bíbornok elhozta hozzánk is az ellenreformációt és a barokk kor szellemét; míg az erdélyi fejedelmek az északi protestáns hatalmakhoz kerestek politikai és kulturális összeköttetéseket. Mária Terézia alatt a magyar nemesség körében is általá­nossá vált a rokokó divatja. A XVin. század második felében pedig a francia Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XVIII. kötet. 19

Next

/
Thumbnails
Contents