Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.
Irományszámok - 1922-984. Indítvány, illetve törvényjavaslat az 1918. október 31. napja óta lezajlott forradalmak ideje alatt elkövetett bűncselekmények miatt, valamint az 1921:III. t.-c. alapján eléítélteknek és terhelteknek közkegyelemben való részesítéséről
430 984. szám: igazságszolgáltatása most sem áll még a törvényes jogrend alapján. Ugyanezen vonatkozásban a külföldi közvélemény azt tartja felőlünk, hogy nem tartottuk be a békeszerződés pontozatáit, nevezetesen a trianoni békeszerződés 76. §-át, amely szószerint azt mondja, hogy -a volt Osztrák-Magyar monarchia területeinek egyik lakosát sem lehet zavarni, vagy zaklatni sem a miatt a politikai magatartása miatt, amelyet az illető 1914. évi június hó 28, napjától kezdve az említett területek állami fenhatóságának végleges elismeréséig tanúsított. . . .-* Már pedig az ilyen gyanú, valamint az a tudat, hogy ebben az országban az ellenforradalmi idők martalócai, a fosztogatással párosult gyilkosságok elkövetői büntetlenek és meghagyattak a polgári jogaik élvezetében: elég alapot nyújtanak arra, hogy a minimumra csökkenjen velünk szemben a külföld bizalma, amelyre az államoknak egymásközötti érintkezése, szerződések megkötése, tehát belső gazdaságunk megerősödése érdekében belpolitikai szempontból minden körülmények között szükségünk van. Nem lehet kétséges, hogy egy általános amnesztia igen jó hatással lenne úgy a belföldi, valamint a külföldi közvéleményre. A börtönök megnyitása, a régóta húzódó politikai perekben teljes pertörlés, az évek óta külföldön élő, kiváló képességeikről Európaszerte ismert emigránsok hazatérése — mindez lényegesen enyhítené azt a feszült viszonyt, amely ezen emberek távolléte miatt belpolitikánkban állandóan jelentkezik ós a mellett a szomszéd államok részéről velünk szemben megnyilvánul. Gazdasági szempontból vizsgálva a kórdóst: egy általános amnesztia eredményezné, hogy igen értékes szellemi erők és dolgos kezek kapcsolódhatnának az ország újjáépítésének munkájába. A emigrációban élő írók, művészek és egyéb igen értékes munkát alkotó erők, a börtönökben ülő kiváló szakmunkások általános amnesztia esetén kétségkívül az ország j avait gyarapítanák tudásukkal és munkájukkal. Okvetlenül számításba veendő, hogy a börtönök kiürítése, valamint a pertörlés fölszabadulást jelentene tetemes anyagi terhek viselése alól. Míg ellenben a mostani állapotok mellett a politikai bebörtönzöttek rabtartási és egyéb költségei igen nagy súllyal nehezednek az államháztartásra. Örökbecsű szociális intézmények lettek volna már eddig is megvalósíthatók abból a pénzértékből, amibe a politikai foglyok őrzése, ide-oda utaztatása, ellenük a perek lefolytatása és az eltartásuk került. Már pedig szegény ország, mint amilyen mi vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak továbbra is ezt a fényűzést, hogy indokolatlan bosszúvágyból föntartsuk és viseljük az ebből eredő tetemes költségeket, amikor ezeket az, értékeket sokkal gyümölcsözőbben tudjuk az újjáépítés munkájánál felhasználni. Általános emberi szempontból tekintve a politikai elítéltek és az emigránsok ügyét, meg kell állapítanunk, hogy az elítéltek a bebörtönözésük pillanatától kezdve sokkal többet szenvedtek, mint amennyit szenvedtek volna más időkben. Az elfogatásuk után csaknem valamennyit tettleg bántalmazták. A leromlott fogházviszonyok következtében nagyon sokat kellett szenvedniök, különösen a téli időszakban, fűtetlen börtöneikben, silány élelmezés és a fogházak belső fölszerelésének hiányos volta miatt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy még ha elfogadjuk is azt a tényálllítást, hogy ezek az emberek vétkesek a tanácsköztársaság idejében véghezvitt cselekményekért, még akkor is, azokért már többszörösen megbűnhődtek. Viszont az emigrációkban élők sorsa, is érdemes minden emberi részvétre. A számkivetettsóg fizikai hatásán felül lelkileg is megőrli a kény szerűségből hazájuktól távol élőket. Külön kell, hogy megragadja a figyelmünket és emberi érzésünket az a tény, hogy amíg a politikai elítéltek évek óta sinylődnek az ország különböző
