Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.

Irományszámok - 1922-984. Indítvány, illetve törvényjavaslat az 1918. október 31. napja óta lezajlott forradalmak ideje alatt elkövetett bűncselekmények miatt, valamint az 1921:III. t.-c. alapján eléítélteknek és terhelteknek közkegyelemben való részesítéséről

. 984. szám. 429 legelnék azokat a gazdasági, lélektani és egyéb okokat, amelyek az inkriminált cselekmények elkövetését kiváltották. A gyorsított eljárás gyakorlati alkalmazása egymagában is súlyos jogsérelmet jelent, mert a vádlottakat megfosztotta a rendes bírói eljárás keretén belül érvényesíthető szélesebbkörű bizonyítástól és az. igénybe vehető perorvoslat lehetőségétől Azonkívül a gyorsított eljárás a büntetések kiszabásánál nem alkalmazott egységes mértéket. Azonos cselekményekért a különböző bíróságok más és más büntetéseket szabtak ki. Egyik esetben többet, a másik esetben kevesebbet. Az ilyén körülmények között meghozott ítélet tehát — amennyiben a megtorlást jogosultnak ismernők el — csaknem minden egyes esetben a legsúlyosabb igazságtalanságot termelte ki. Kitűnik ez abból is, hogy az úgynevezett gyorsított ügyekben azóta megindított újrafelvételi eljárások kivétel nélkül felmentő vagy lényegesen enyhítő ítéleteket eredményeztek. Teljesen érthető tehát, hogyha-ezekben a kommunista perekben meghozott ítéletek morális szempontból sem váltották ki azt a hatást, sem a külföldi sem a belföldi közvélemény lelkületéből, amely morális hatást a közönséges bűncselekmények fölötti bírói ítélkezés vált ki. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a kormány az ellenforradalom legvéresebb cselekményeinek elkövetőit az 1921. óv végén kegyelemben részesítette, vagy permegszüntetéssel kivonta őket a megtorló igazságszolgáltatás kezéből. Az ellenforradalom rémségei elől külföldre menekült emingránsok ama része ellen azonban, amelyik a külföldi sajtóban szóvátette ezeket a borzalmakat ós megszüntetését követelte, eljárást indított az 1921. évi III. t.-c. 1—8. §§-ai alapján és őket, mint főbenjáró bűnösöket igyekezett feltűntetni a magyar közvélemény előtt. Másrészt az ügyészségek nem indítottak eljárást mindenki ellen aki részvett a tanácsköztársaság igazgatásában. Látunk közéleti szereplőket, államtitkárokat, főispánokat, magasrangú tiszteket, ügyészeket és bírákat, akik igen tekintélyes pozíciókat töltöttek be a kommün alatt. Semmi bántódásuk nem esett. Megmaradtak mostani vezető pozícióikban, míg az ezeknek alárendel ti minőségben elkövetett, sokkal enyhébb beszámítás alá eső cselekményeiért egészen jelentéktelen embereket több évi súlyos börtönre ítéltek el. Ma, amikor az ellenforradalom első mérges hullámai nagyjában már lecsitultak, megállapítható, hogy a közvélemény sehol sem tekinti a gyorsított tanácsok által elítélt politikai bebörtönzötteket, vagy az emigránsokat közönséges gonoszte vöknek. E mellett szól az á tény, hogy a börtönökből már megszabadult politikai foglyok és az eljárás megszüntetése következtében időközben már hazajött emigránsok a, legtöbb esetben nemcsak föltétlen bizalmat igénylő, hanem egyenesen megtisztelő állásokban nyertek elhelyezkedést. A közönséges bűncselekmények miatt elítéltek ellenben éppen az általuk elkövetett cselekmények megbélyegző volta miatt ezt a bizalmat sohasem tudják megszerezni. Jogállamban élő, emberek morális érzékével okvetlenül összeütközésbe kell tehát kerülnünk, ha a nemzetgyűlés nem teszi magiévá ezt a- megkülönböztetést, amelyet mellőztek a gyorsított tanácsok ítéletei és amely megkülönböztetésnek a mellőzése igazságszolgáltatásunk iránt a külföldön is ellenszenvet váltott ki, mert ezek a tények nem ismeretlenek a külföld közvéleménye előtt. Külpolitikai szempontból pedig nem közömbös, hogy itt nálunk politikai cselekmények miatt tízezrével ítéltek el embereket erőszakosan magyarázott közönséges bűncselekmények elkövetése címén és hogy a politikai üldözés -ebben az irányban és módon még most sem szűnt meg : ebből a tényből a külföld közvéleménye azt a következtetést vonja le, hogy Magyarország