Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.

Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről

980. szára. 399 a méltányos kiegyenlítés álláspontjára helyezkedik ; elismeri, hogy közvetlenül a pénz értékcsökkenése alapján van helye átértékelésnek és hogy az átértékelés az eset minden körülményének méltányos figyelembevételével bírói úton történik, Az adós késedelmének, amely a régebbi bírói gyakorlatban legtöbb nyire a valorizáció jogalapjául ismertetett el, csupán a valorizáció mértéke szempontjából tulajdonít jelentőséget, ilyen esetekben nagyobb mértékű, esetleg teljes valorizációt is megengedve. (10. §.) Az átértékelés alá eső tartozások körében a jogbiztonság érdekét a javaslat azzal szolgálja elsősorban, hogy a korona értékállandóságának bekövetkezte (1924. július 1.) óta előforduló kisebb értékingadozásoknak a valorizáció szempontjából figyelembe vételét kizárja. (2. §. első bekezdés.) A javaslat nem szögezi le, hogy a pénz értékcsökkenésének mórtékét milyen alapon kell kiszámítani. Ebben a javaslatot az vezette, hogy nincsen olyan értékmérő, amely a béke idejétől kezdve minden jogviszony esetében napjainkig állandóan alkalmas mérték lett volna. Hiszen a pénz értékállandóságának megszűnése éppen azzal a következménnyel járt, hogy az addig általánosan elfogadott értékmérő erre a szerepre alkalmatlanná vált és más értékmérővel sem volt pótolható. A gazdasági életben nálunk is, de főként Németországban több irányban történt kísérlet a pénz helyett más értékmérő bevezetésére, ezek a kísérletek azonban nem jártak a kívánatos eredménnyel,, mert egyfelől egyik ilyen kisegítő értékmérő sem mutatta azt az állandóságot, amely általános elterjedéséhez szükséges lett volna, másfelől ezeknek az értékmérőknek az alkalmazása csak a jogviszonyok bizonyos körében nyerhetett igazságos eredménnyel alkalmazást. Jellemző, hogy a német valorizáló rendeletnek az a kísérlete, hogy a tőkebefektetésül szolgáló pénztartozások valorizálásánál a dollár mindenkori árfolyamát vette alapul, nem vált be és az 1925. július 16-iki törvény ezt a számítást elejtve, külön átszámítási táblázatot állapít meg. A törvény szabályozási körén kívüli valorizációs bírói gyakorlat Németországban a felek közötti jogviszony természetéhez képest más és más kulcsot alkalmaz, így szerepel a külföldi valuták, főként a dollár árfolyama mellett a nagykereskedői indexszám és az életfenntartás költségeinek változása. A lengyel jogszabály — jóllehet táblázat alapján történő átszámítás a főszabálya — a felek jogviszonyának természetéhez képest, a pénztartozás keletkezésekori értékén felül más átszámítási alapokat is figyelembe veendőknek mond. Az osztrák részleges valorizáló jogszabályok, minthogy a követelés összegének felemelését célozzák, az értékcsökkenés mértékének megállapítási módjáról nem is tesznek említést. Nálunk a bírói gyakorlatban túlnyomónak mondható ugyan a svájci frank árfolyamának alapul vétele, amely mellett újabban a közszolgáltatásokra megállapított aranykoronaértók is előfordul, főként a nyugdíjak valorizálásánál azonban a mi bíróságunk is igénybe vesz más számítási módokat. Mindezek alapján célszerűbbnek látszott a bíróságra bízni annak megállapítását, hogy a pénz értékcsökkenésének mértókét milyen alapon állapítja meg. Arra, hogy az átértékelés mértékét magának a jogszabálynak az alapján meg lehessen állapítani, különösen olyan esetekben van feltótlenül szükség, amikor azonos természetű ós célú jogviszonyok nagy tömegéről van szó, amikor ugyanaz az adós nagyszámú egyforma jogalapon követelést támasztó féllel áll szemben és amikor az várható, hogy a bizonyos természetű pénztartozás átértékelésének kifejezett megengedése ugyanolyan tárgyú, nagytömegű per megindítását vonná maga után. A bírói szabad mérlegelés mellett az ilyen ese-