Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.

Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről

398 980. szám. sokat, a dologilag biztosított személyes tartozásokat és a kötvényeket a,z aranyért éknek méltányosnak mutatkozó 25°/o-a erejéig értékeli fel. a záloglevelek, járadéklevelek, a fundált kötvények, takarékbetétek és életbiztosítási szerződésen alapuló követelések tekintetében pedig a felosztási alap segélyével történő átértékelés rendszerét fogadja el, vagyis az átértékelés mértékét attól teszi függővé, hogy az adós mily összeget kap vissza azokból a tőkebefektetésekből, amelyekbe a hitelezőtői befolyt összegeket elhelyezte. A javaslat a jogbiztonság szempontját mindenekelőtt annak kijelentésével kívánja szolgálni, hogy a korona kény szerárfolyama a magánjogban is általánosan kötelező szabály és a bírói gyakorlat felfogásának megfelelően kijelenti, hogy a pénztartozás összegét a pénz értékcsökkenése alapján csak akkor lehet felemelni, ha valamely jogszabály kifejezetten megengedi. (1. § ) Ennek az alapelvnek folyományaként a javaslat elejét kívánja venni annak, hogy a felsőbíróságok gyakorlata értelmében eddig a valorizációból. kizárt olyan pénztartozások esetében, amelyeknek valorizálása a gazdasági élet nagyobb megrázkódtatása nélkül nem történhetnék meg, valorizációs törekvések nyilvánuljanak meg. Az átértékelésből kizárt e tartozásokat a javaslat taxatíve felsorolja. (3. §.) Ilyenek az úgynevezett tiszta pénztartozások; kölcsön, takarékbetét, folyó számla egyenleg, váltó, csekk, kereskedelmi utalvány, záloglevél, községi kötvény és közforgalom tárgyául szolgáló más értékpapírban kifejezett pénztartozás, a szövetkezet tagját megillető nyereségrészesedés, végül, bizonyos kivételt nem tekintve, a biztosítási szerződésből eredő pénztartozás. Ezeket illetőleg nagyon kétséges, hogy a közgazdasági élet nagyobb megrázkódtatások nélkül csak kis százalékú valorizációt is elbírna-e. À német és a lengyel jogszabályok példája azt mutatja, hogy még a nálunk gazdaságilag erősebb államok sem tudják e követeléseket a nélkül valóiizálni, hogy teljesítésüket több évre felfüggesszék, a felfüggesztés esetében pedig előre láthatóan nálunk is az a helyzet következnék be, amit Németországban láthattunk, hogy a bizonyos százalékig való valorizációnak jogszabállyal megállapítása a kérdést nem zárja le, hanem újabb igényeknek ad tápot, amelyek élénk agitáció formájában nyilvánulnak meg és így a kitolt teljesítési határidő elérkeztéig a jogbizonytalanság megmaradna, s ezzel a nyugodt gazdasági élet veszélyeztetve volna. Jellemző, hogy a hosszas politikai küzdelmek közepette megalkotott 1925. július 16-iki német törvény megalkotása után is komoly helyről hangzott el olyan kijelentés, hogy a közdelem nincs befejezve, sőt most kezdődik. Jellemző továbbá az is, hogy a lengyel valorizáló rendeletet is ismételten módosítani kellett. Ezeknek a követeléseknek a valorizálása különben is meghaladott kérdésnek tekinthető, mert főként a készpénzkölc>önből, takarékbetétből, kötvényből és záloglevélből eredő s a háború előtt keletkezett pénztartozások jórészt már ki vannak fizetve, az értékpapírok pedig, amelyekben ily pénztartozások ki vannak fejezve, amennyiben még forgalomban vannak, túlnyomó részben nem azok kezében vannak, akik a pénz értékcsökkenése következtében a veszteséget tulajdonképen szenvedték,, hanem üzérkedők kezén, a törvényhozásnak pedig nem lehet feladata, hogy az üzérkedés eredményét biztosítsa. Az említett követeléseknek az átértékelésből kizárása jogilag következik a kényszerárfolyam fenntartásából, mert ha még ezek a követelések is a kivételek közé soroltatnak, maga a szabály végleg megdől. A javaslat rendelkezése különben megfelel a ma fennálló jogállapotnak is. A javaslat az átértékelésből ki nem zárt pénzkövetelések tekintetében