Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.

Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről

9S0. szám. 397 tartozást, tekintettel a megváltozott gazdasági viszonyokra* és az adós vagyoni *és kereseti viszonyára, le lehessen szállítani. Az említett rendeletben jut kifejezésre a valorizáció megoldásának másik módja, amelynek alapgondolata már Kant Emánuelnél is kifejezésre jut, aki azt mondja, hogy a pénz ártékének leromlása alapján csupán a méltányosság szempontjából lehet a pénztartozás összegének felemelését kérni. A méltányosság alapgondolatán épült fel a lengyel és a német bírói gyakorlat is és a világháborút követő valutakrizisek magánjogi következményeit szabályozó külföldi jogszabályok kivétel nélkül mellőzték a fentebb már említett technikai valorizálás gondolatát és abból indultak ki, hogy a jognak, amikor méltánytalanságokat orvosol, figyelemmel kell lenni a felek vagyoni helyzetére és az adott eset összes körülményeire, különösen pedig a szerződés céljára és a felek szolgáltatásának értékére. Az ismertetett két felfogás közül az első a jogbiztonság érdekét nagyobb mértékben szolgálja, mert ennek segélyével minden pénztartozás Összege egyszerű technikai számítással meghatározható. Ez a mód azonban már a mondott okokból nem követhető. A másik felfogás, amely minden egyes esetben a konkrét körülmények vizsgálatát teszi szükségessé, következetesen csak úgy vihető keresztül, ha a törvény minden pénztartozás átértékelését, illetőleg minden pénztartozás átértékelt összegének megállapítását a bíróra bízza és a bírónak csupán irányelveket szab. E mellett az eljárás mellett a felek érdekeinek méltányos kiegyenlítése minden esetben be fog ugyan következni, a jogbiztonság azonban mégis sérelmet szenved azért, mert a jogszabályok főcél]a nem az, hogy a bírónak az ítélkezésben zsinórmértékül szolgáljanak, hanem, hogy a felek a bírói út igénybevevése nélkül is meg tudják állapítani, miben áll a kötelezettségük. Ha az eset körülményei szerint a bíró állapítja meg a pénztartozás átértékelt összegét, a jogerős ítélet meghozásáig a felek nem tudhatják biztosan, mekkora lesz ez az összeg. Éppen ezért a jogszabályalkotás akkor jár el helyesen, ha a jogbiztonság és a méltányos kiegyenlítés elve között kompromisszumot keres. Ezt a kompromisszumos megoldást követte a lengyel jogszabály, amidőn a követelések aranyra átszámítása céljából hivatalos átszámítási táblázatot állapított meg és bizonyos követelések esetében a valorizált összeget az aranyérték méltányosnak mutatkozó százalékában határozza meg. A lengyel jogszabály a határozott mértéknek ezt az eszközét a gazdasági forgalomban nagy tömegben előforduló pénztartozásoknál alkalmazza, így a jelzálogos követeléseknél, a kötvényeknól

r a biztosítási szerződéseknél általában, a váltóknál, a csekknél, a vasutak követeléseinél és tartozásainál, az állampénztárból vagy állami hitelintézettől felvett kölcsönök esetében. Ha az adós hivatásszerűen foglalkozik határozott mértékű átértékelés alá eső pénztartozások lebonyolításával, az ily követeléseivel kapcsolatban álló pénztartozásai olyan mértékben kerülnek átértékelés alá, amilyen mértékben az átértékelt követelések egész összege lehetővé tes-zi így oldja meg a lengyel jogszabály a záloglevelek, a takarékbetétek és az életbiztosítási szerződések átértékelését. A többi pénztartozások tekintetében a rendelet a méltányos kiegyenlítődés elvét fogadja el a kövelés összegének meghatározását a bíróságra bízza. A német jogszabály a" kompromisszumot úgy keresi, hogy csupán azokat a követeléseket vonja szabál}

T

ozási körébe, amelyek tekintetében a bírói mérték meghatározása a jogbiztonság ós a gazdasági élet nyugalma szempontjából nagyobb veszélyt rejtené magába. Ily követelésnek tekinti a rendelet a tőkebefektetésül szolgáló pénzköveteléseket, amelyek közül a dologi tartozá-