Nemzetgyűlési irományok, 1922. XV. kötet • 828-931. sz.

Irományszámok - 1922-909. Törvényjavaslat a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

310 909. szám. tátik. Mindenesetre célirányosabb, ha e kérdés a nemzetközi egyezményben* szabályoztatik. E cikk 2. §-a ugyanazon értelemben intézkedik, mint a föntebb megjelölt végrehajtási határozmány (3.) bekezdése, megengedvén, hogy két vagy több állam között létesülő egyezmények vagy nemzetközi díjszabások értelmében oly tárgyak, melyek az egyezmény szerint a fuvarozásból ki vannak zárva, bizonyos föltételek alatt fuvarozásra fölvétethessenek; azokra pedig, amelyek csak az egyezményben meghatározott föltételek alatt vétetnek fel fuvarozásra, enyhébb föltételek engedélyeztessenek. Az új egyezmény 4. cikkére való vonatkozásban felemlítést érdemel az az újítás is, hogy a különösen nagyértékű tárgyak, például : arany, ezüst, drágakövek, régiségek stb., melyek jelenleg a föntebb megjelölt végrehajtási határozmány (2.) bekezdésének 2. pontja értelmében szintén csak föltételesen szállítható tárgyaknak minősülnek, az új egyezmény szerint elvesztik ezt a jellegüket. Habár az ily árúk fuvarozása a nemzetközi vasúti forgalomnak csak jelentéktelen részét képezi, ez az újítás figyelemreméltó azért, mert a drágaságok részletes fölsorolása nem lévén lehetséges, sok kétség és véleményeltérés merült fel arra nézve, hogy konkrét küldemények ezek közé tartoznak-e és alá vannak-e vetve ama terhes föltételeknek, amelyeket a díjszabások a drágaságokra vonatkozólag megállapítottak. Ez a kívánatos módosítás a vasutak pénzügyi érdekei szempontjából tekintve azért sem aggályos, mert az elveszett árúéit fizetendő kártérítés maximuma 1—l kilogramm után 50 aranyfrankra van limitálva. Viszont a feleknek módjukban van érdekbevallást tenni (35. cikk), ha az 50 aranyfranknál nagyobb kártérítést kívánnak igénybe venni. As 5. cikk tartalmából megemlítést érdemel az 1. §. c) pontja, amelynek értelmében a vasút a fuvarozást nem köteles teljesíteni az esetben, ha azt olyan körülmények akadályozzák, amelyeket a vasút el nem kerülhetett és amelyeknek elhárítása tőle nem függ. A most érvényes ' egyezmény 5. cikke, (1) bekezdés 3. pontja értelmében az erőhatalom gyanánt tekintendő körülmények fennforgása esetén mentesül a vasút a fuvarozás kötelezettségétől. A módosítást főleg azért találta kívánatosnak az értekezlet, mert arra nézve, hogy mely körülmények tekintendők »erőhatalom«-nak, a külöriböző államok bíróságai részéről igen eltérő felfogás ós gyakorlat tapasztalható. A 2. §. alatt foglalt határozmány viták felmerülésének mellőzését célozza, bár voltaképpen fölösleges. Ugyanis a be-, át- ós kirakás lehetősége nélkül maga a fuvarozás sem lehetséges ós így e határozmány tartalma nyilvánvalóan folyik az 1. §. b) pontjából. A jelenleg érvényes egyezmény 5. cikkének (3) bekezdéséből az új egyezmény 5. §-ába át van véve az az elvi határozmány, mely szerint az árúk fuvarozásának abban a sorrendben kell történnie, amelyben azok fuvarozás végett átvétettek. Ugyancsak a fennálló jognak felel meg az, hogy eltérések csak kényszerítő vasútüzleti okok miatt vagy közérdekből történhetnek. Azonban, míg a jelenleg érvényes egyezmény (5. cikkének (3) bekezdése szerint) ezeket a körülményeket a vasút él vényesítheti, az új szöveg — a nálunk és több ïnas államban fennálló jogszokásnak megfelelően az illetékes hatóságnak hatáskörébe utalja annak elhatározását, hogy az említett okokból a vasút köteieztessék-e bizonyos küldeményeknek az elfuvarozáshál elsőségben való részesítésére (5. §. c) pont). Csak az élő jognak kodifiká-