Nemzetgyűlési irományok, 1922. XV. kötet • 828-931. sz.

Irományszámok - 1922-909. Törvényjavaslat a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

909. szám. 311 cióját jelenti — de a nemzetközi relációt tekintve mégis nagy jelentőségű — ama további intézkedés, amely szerint elismertetik az illetékes hatóságnak az a joga is, hogy a fentebb említett okoknál fogva elrendelheti, hogy a) az üzem egészében vagy részlegesen felfüggesztessék és b) hogy bizonyos küldemények kizárassanak vagy csak bizonyos feltételek mellett bocsáttassanak fuvarozásra. A 6. cikk terjedelmes szövege párhuzamos a jelenleg érvényes egyezmény 6. cikkével, melyhez a végrehajtási határozmányok 2. §-ának tartalma is járul. A fontosabb újításokra nézve a következőket van szerencsém előterjeszteni. Az a nagyfontosságú kérdés, hogy a fuvarlevél-űrlapoknak mi]yen nyelven kell kiállítva lenniök és milyen nyelven írandók az űrlapokba a kéziratilag bevezetendő adatok és szövegek, az imént említett végrehajtási határozmány útján [(2. §.) (2) és (3) bekezdés)], oly kép van szabályozva, hogy a fuvarlevél — és pedig úgy nyomtatott szövegében, mint kéziratilag kitöltendő részében — német vagy francia nyelven állítandó ki, azonban az esetben, ha azon országban, melyhez a feladási állomás tartozik, más a hivatalos nyelv, akkor a fuvarlevél ezen hivatalos nyelven állítható ugyan ki, azonban ez esetben német vagy francia nyelvű pontos fordítást kell tartalmaznia. Tény azonban, hogy a nemzetközi árúfuvarozásban részes államok jelentékeny részében úgv a német, mint a francia nyelv ismerete nincs olyan mórtékben elterjedve, hogy e nyelvek egyikének szubszidiárius használata a feladási államban" nem ütköznék nehézségbe és a többi államban, melyeket a küldemény folytatólag érint, a fuvarlevél tartalmának pontos és könnyű megértését lehetővé tenné. E nehézség figyelembe vételével oly értelemben módosítja az új egyezmény (6. cikk 2. §.) a nyelvi kérdés szabályozását, hogy — igen helyesen — a nemzetközi díjszabásokra vagy vasútközi megállapodásokra bízza annak eldöntését, hogy a fuvarlevél-űrlapoknak milyen nyelven kell nyomtatva lenniök. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez a kérdés célszerűen csakis annak a körülménynek figyelembe vétele mellett történhetik, hogy melyek a hivatalos és különben eléggé használatos nyelvek a feladási és rendeltetési államokban, valamint az esetleg átmenetileg érintendő többi államban; e részben pedig az illető államokon átvonuló vasutak a lehető legjobban vannak tájékozva. Csak szubszidiárius értelemben, vagyis megegyezés hiánya esetére tartatik fenn az, hogy a feladási állam, hivatalos nyelvén kívül a francia vagy a német vagy az olasz nyelvek egyikén nyomtatott szöveg is foglaltassék a fuvarlevél-űrlapon, ami mellett még bármely szükségesnek mutatkozó más nyelvű fordítás is alkalmazható. Ugyancsak a nemzetközi díjszabásokra és a vasutak között létesítendő külön megállapodásokra bízza az új egyezmény (6. §. második bekezdés) annak meghatározását, hogy a konkrét relációkban fennforgó nyelvhasználati viszonyokhoz képest milyen nyelvű fordítása vezetendő a fuvarlevélre annak a szövegnek, melyet a feladó köteles a fuvarlevélbe beírni és ugyancsak szubszidiárius értelemben állapítja meg a francia, német és olasz nyelvek egyikére való fordítás kötelezettségét. urvendetesnek mondható, hogy a politikai jelentőséggel is bíró nyelvi kérdés, ebben az irányban annyira gyakorlati értelemben oldatott meg és elmaradt oly határozatoknak kierőszakolása, amelyek egy nyelv preponderáns szereplését lettek volna hivatva biztosítani. A most érvényes egyezmény nem határozta meg pontosan, hogy mely adatokat kell a feladónak a fuvarlevélbe bejegyeznie, hanem csak felsorolta