Nemzetgyűlési irományok, 1922. XV. kötet • 828-931. sz.
Irományszámok - 1922-909. Törvényjavaslat a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről
909. szám. 307 melyben kormányaik nevében a ratifikálásra vonatkozó hajlandóság is ki van fejezve. ( Részünkről erre vonatkozólag észrevétel annál kevésbbé tehető, mert a nemzetközi forgalom szabályozásának minél szélesebb körben való érvényesítése csak kívánatosnak mondható. Felemlítendő, hogy abban az esetben, ha mindazok az államok tényleg ratifikálni fogják az új árufuvarozási egyezményt, amelyek ennek tervezetével foglalkoztak, úgy összesen 24 államra, valamint a Saarvidék és Dantzig város területeire fog ennek érvénye kiterjedni és az európai kontinens területét tekintve csak Oroszország és Törökország szerepelnek számottevő kivételek gyanánt. Az új egyezmény egyes határozmányainak részletezése előtt reá kell mutatnom egy lényeges különbségre, mely a most érvényes egyezmény között és az új egyezmény tervezete között szerkezeti szempontból mutatkozik:. Éz .a különbség a következőkben áll. A jelenleg érvényes egyezmény fuvarjogi határozmányai annak idején két külön csoportra osztattak, olyan megkülönböztetés mellett, hogy az egyik csoportba a leglényegesebb ós ehhez képest nagymértékben állandóaknak tekinthető határozmányok tartozzanak ; míg a másik csoport azokat a határozmányokat tartalmazza, amelyeket a forgalom változó igényeihez képest előreláthatólag gyakrabban lesz szükséges módosítani. Az előbb említett csoportot az egyezmény 1. — 60. cikkei alkotják, míg a második csoport az úgynevezett végrehajtási harározmányokat (1.—11. §-ok) foglalja magában. Az utóbbi csoport külön választása azt célozta, hogy az illető határozmányok módosítása alacsonyabb fórumok útján is lehetséges legyen, mint amilyenek hozzájárulásához a leglényegesebb és nagy mértékben állandóaknak tekinthető határozmányok módosítása kötve van. Ez a megkülönböztetés azonban nem bizonyult szerencsésnek. Ugyanis a végrehajtási határozmányok oly fontos intézkedéseket foglalnak magukban, hogy ezeknek az egyezményben részes államok kormányainak egyetértése alapján való módosítását a kormányok a saját hatáskörükben annyival kevésbbé kívánták megtenni, mert erre törvényhozásaiktól fölhatalmazást nem kaptak. Különben pedig azt mutatta a gyakorlat, hogy a végrehajtási határozmányok kilátásba vett módosításai túlnyomó részben a másik csoportba fölvett határozmányoknak módosításaival kapcsolatosak és í^y a törvényhozások elhatározásának kikérése amúgy sem igen lett volna mellőzhető. Ebből a tényállásból a két csoportra osztás okszerűtlen volta már régen felismertetett ugyan, de a következmények — a kettéosztás megszüntetésének érvényesítése a mostani alkalomra maradt. Az új egyezmény tervezetében tehát a kettéosztás a mondott okokból és annyival inkább mellőztetett, mert ezzel az áttekinthetőség számottevő mértékben fokozódik. E helyütt még megjegyezni kívánom, hogy — miután az egyezmény 63. cikkében foglalt megállapítás szerint egyedül a francia szöveget kell hitelesnek tekinteni, a magyar szöveg csupán az egyezmény megismerésének és használatának megkönnyítésére szolgálhat. Hogy azonban erre a célra lehetőleg alkalmas legyen, — még az irály rovására is, a francia szöveg minél hűbb, lehetőleg szó szerinti fordítását kell képeznie és tényleg e célnak megfelelően dolgoztatott is ki. Megemlítem ennek kapcsán, hogy a magyar szövegben alkalmazott jogi kifejezések összhangba hozattak a kidolgozás alatt álló általános magánjogi törvénykönyv szóhasználatával, — megjegyezvén azt, hogy a francia szöveg több helyén használt »faute« szó értelmének visszaadására használt »vétkesség« 39*
