Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
480. szám. 89 nagyjában a mai szabályok is megadják az ügyfélnek, de ezt ily világosan és szabatosan nem mondják ki. Az 1874. évi »Vámszabályok« ugyanis a jelen megokolás általános részében foglaltak szerint anyagukat oly jogforrásból merítik, amely még a rendőrállam idejében keletkezett, amikor az állam az »alattvalók«-tói csak engedelmességet követelt, de jogokat nekik nem igen adott, a későbbi rendeleteink pedig leginkább csak gyakorlati szempontokat tartottak szem előtt és jogelvekkel nem sokat foglalkoztak. A jelen megokolás általános részében már volt alkalmam kifejteni, hogy a javaslat a lehető legmesszebbmenő forgalmi szabadságot igyekszik megvalósítani, Ezt a törekvést juttatja kifejezésre ez a §. is. De amint ezt már az általános részben is hangsúlyoztam, ez a szabadság csak addig terjedhet, amíg nem veszélyezteti azokat a közcélokat, amelyek megvalósítására a vámok valók. Ezért mondja ki a 47. §'., hogy az ügyfél rendelkezési szabadságát csak a törvényben (a javaslat III. Része, II. Fejezetében) szabályozott vámeljárások valamelyikének, sőt ezek közül többnek is egymásután, igénybevétele útján gyakorolhatja; oly eljárást, illetve olyan vámkezelést azonban, amelyet a törvény nem említ, nem igényelhet. Egymásután több vámeljárást önként érthetőleg csak akkor vehet az ügyfél igénybe, ha az első, amelyet választott, ném eredményezte mindjárt az áru végleges átbocsátását a belföldi szabad forgalomba. Ezzel ugyanis az áru teljesen kiesik a vámigazgatás felügyeletéből és nyilvántartásából, nincs többé biztos támpont azonosságának megállapítására; a belföldiesítéssel a vámigazgatás szempontjából tehát már megszűnt az áru külföldi jellege ; az áru belföldivé vált. Ezek szerint tehát az ügyfél pl az árut, miután a vámhatáron át bejött, a határszéli vámhivataltól valamely más vámhivatalhoz, esetleg innen harmadik vagy negyedik vámhivatalhoz utaltathatja, vámraktárba felvétetheti, az előjegyzési eljárás igénybevételével ideiglenes használat vagy kikészítés végett átveheti, előjegyzési raktárba vétetheti és akár közvetlenül, akár kikészítés vagy kijavítás után, vagy az előjegyzési raktárból külföldre ismét kiviheti, anélkül, hogy a vámot meg kellene fizetnie ; de ha az árut a vámhivatallal egyszer már kiadatta a belföldi szabad forgalomba (ha azt »megvámolta«, illetőleg »vámmentesítette«), akkor a szabályszerűen kiszabott és már lerótt vámtartozás visszatérítését már csak a javaslat 141 —142. §.-aiban szabályozott, inkább kivételes jellegű esetekben érheti el. A javaslat azonban nemcsak az ügyfél elhatározási szabadságát állapítja meg, hanem a 47. §. negyedik bekezdésében — eltérően a rendőrállam idejéből származó régi szabályozásoktól — kifejezetten kötelességévé is teszi a vámhivatalnak, hogy az ügyfél rendelkezéseihez alkalmazkodjék. Ezt a rendelkezési szabadságot az ügyfél azonban csak akkor veheti igénybe, ha rendelkezése végre is hajtható, ha az áru azonossága tekintetében nincs kétség és ha az ügyfél rosszhiszemű, törvényellenes eljárásával nem mutatta magát érdemetlennek arra, hogy a vámigazgatás kívánságait tekintetbe vegye. Ezekben az esetekben, amelyeket a 47. §. negyedik bekezdése sorol fel, a vámhivatal az ügyfél kívánságától függetlenül végzi az áru további kezelését, amely behozatali árunál a legtöbb esetben a meg vámolásban fog állani, illetve az áru lefoglalására vezet. A §. utolsó bekezdése ismét méltányossági rendelkezést tartalmaz. Az ügyfél szabad rendelkezési jogát kizáró, fenti körülmények közül a második — az áru azonossága iránt támadt kétség — bekövetkezhetik anélkül, hogy az ügyfelet rosszhiszeműség vagy akár csak gondatlanság is terhelne, Ha ez az eset forog fenn és az áru azoAz 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XI. kötet. 12