Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
88 480. szám. a kereskedelmi származási országtól. Önként érthető, hogy, ha az áru közvetlenül a termelő származási országból, más ország kereskedelmének közvetítése nélkül, kerül behozatalra, akkor az árubevallásba a h.) és i.) alatt megjelölt adatként ugyanazt az országot kell beleírni. De nemcsak az áruforgalmi statisztika szempontjából fontos ez a megkülönböztetés, hanem a mérsékelt szerződéses vámtótelek alkalmazásának szempontjából is (115. §.). Minden más tekintetben a javaslat 43. §.-a csak a mostani jogállapotot törvényesíti. Ami az árunak a bevallásban megnevezését illeti, meg kell jegyezni, hogy az érdekeltség kívánsága szerint általában meg kellene engedni az áruk bevallását pusztán a kereskedelmi megnevezésükkel, de a javaslat ezt nem fogadja el, mert az új vámtarifa az áruk nomenklatúrájánál sokkal inkább érvényesíti az áruknak a kereskedelemben szokásos megnevezését, mint a mostani tarifa és így a vámtarifa szerinti megnevezés követelése egyrészt sokkal kisebb terhet jelent az ügyfelekre, másrészt azonban a vámeljárást sokkal biztosabb alapra helyezi, mint egyedül a kereskedelmi megnevezés bevallása. Remélhetőleg a későbbi vámtarifák is lehetővé fogják tenni az ügyfeleknek, hogy áruikat különösebb nehézség nélkül vallhassák be ezek vámtarifa szerinti megnevezésével. A szóbeli bevallás kellékeire vonatkozó 44. §. újítás, mert a jelenlegi szabályok abban a tekintetben, hogy mely adatokat kell a bevallásba felvenni, nem tesznek különbséget az írásbeli és a szóbeli bevallás közt. A gyakorlat persze eltért ettől és a vámigazgatás a szóbeli bevallás eseteiben eddig is kevesebb adattal érte be, mint a nagybani, igazi kereskedelmi áruforgalom eseteiben követelt írásbeli árubevallásnál. A javaslat, számolva a forgalom követelményeinek megfelelő ezzel a gyakorlattal, a szóbeli bevallás esetére csak azokat az adatokat írja elő, amelyek nélkül az ebben az egyszerűbb és gazdaságilag kisebb jelentőségű forgalomban sem lehet a vámeljárást megfelelően lefolytatni. Ennek megfelelően a szóbeli bevallás céljaira à javaslat megelégszik az áru kereskedelmi megnevezésének bevallásával. Az árubevallás szerkesztésénél az ügyfél rendelkezésére álló segédeszközökről szóló 45. §. az eddigi vámszabályok rendelkezéseit és az ezek alapján kifejlődött gyakorlatot helyezi törvényes alapra. Tekintettel a bevallási kényszerre, az ügyfélnek módot kell nyújtani arra, hogy a bevallást az előírt feltételeknek megfelelően ki is állíthassa és ehhez minoVazt a hivatali berendezést és eszközt díjtalanul használhassa, amely az áruk mennyiségének és esetleg minőségének is megállapítására a vámhivataloknál megvan. A javaslat ezt azonban ahhoz a szükségszerű feltételhez fűzi, hogy az ügyfél ezáltal a hivatal ügykezelését ne akadályozza, és hogy az igénybevett berendezéseken és eszközökön okozott kárért szavatoljon. Már fennebb, az árubevallás intézmónj'ének általános megokolásánál, volt szó arról a büntetőjogi felelősségről, amely a bevallás szerkesztőjét terheli. A 46. §. erre vonatkozólag azt a méltányossági rendelkezést tartalmazza, hogy az ügyfél mindaddig, amíg a vámhivatali vizsgálat (52. §.) meg nem kezdődött, jogosult a bevallást helyesbíteni, anélkül, hogy a jövedéki büntetőszabályokat ellene alkalmazni lehetne. Ezt a kedvezményt az ügyfél abban az esetben veheti igénybe, ha vagy rájött arra, hogy a bevallást tévesen állította ki, vagy ha még idejében megbánta a tervbevetí» valótlan bevallást. A 47. §. kifejezetten megállapítja az ügyfélnek azt a jogát, hogy az áruja vámjogi sorsát maga irányíthassa. Ezt a rendelkezési szabadságot