Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
60 480. szám. becikkelyezett első vám- és kereskedelmi szövetség ugyanis 4. cikkében ezt a rendelkezést tartalmazza ; »A jelenleg fennálló vám-díj szabályzatok (tarifák) és vámtörvények, továbbá a vámszedési és vámkezelési rendszabályok mindkét állam területén teljes érvényben maradnak és csak a két törvényhozás, illetőleg a két felelős minisztérium közös egyetértésével változhatnak, vagy szűnhetnek meg.« Ennek következtében, midőn a múlt század hetvenes éveinek elején a magyar pénzügy miniszter hozzálátott ahhoz, hogy az alkotmányos* élet visszaállítása előtt a pénzügyi igazgatás terén az uralkodó és az abszolút kormányok által kibocsátott, törvénypótló rendeleteket megfelelő magyar jogszabályokkal helyettesítse és e célból kiadta a »Pénzügyi Törvények és Szabályok Hivatalos Összeállítása« című szabálygyűjteményt, ennek IX. füzetekép az 1874. évben kiadta a »Határvámjövedék«-re vonatkozó szabályokat is. Ennek a szabály-gyűjteménynek mindazok a rendelkezései,, amelyek későbbi rendeletekkel nem állanak ellentótben, még ma is érvényben vannak, mint tételes vámjogunk egyik legfontosabb forrása. Az 1874. évi szabálygyűjtemény, amely a gyakorlati életben a »Vámszabályok« elnevezése alatt ismeretes, beosztásában meglehetősen alkalmazkodik az 1842. évi »Harmincadhivatali Utasítás«-hoz, rendelkezései azonban nagyobbára szószerinti fordításban az 1835. évi osztrák »Zoll- und Staatsmonopolsordnung« rendelkezéseinek felelnek meg. Vámjogunk terén tehát még ma is — legalább részben — olyan jogszabályok állanak érvényben, amelyeket változatlanul átvettek a múlt század elejéről való osztrák szabálygyűjteményből. Eltekintve attól a nagy átalakulástól, amely a politikai helyzetben és az államjogi felfogásban azóta bekövetkezett, az elavult szabályok érvénybentartása a vámok terén azért különösen hátrányos, mert ezek a legszorosabb összefüggésben állanak az áruforgalommal, ez pedig az utolsó évtizedekben, mind az abban mozgó árúk tömege, mind a forgalom gyorsasága tekintetében olyan lendületet vett, amilyenről a múlt század első felében még álmodni sem lehetett. Ha tételes vámjogunknak a vámtarifán kívül eső része terén nem is következett még be az a rendszeres reform, amelyre az 1908: XII. t.-cikkbe iktatott utolsó »kiegyezési« szerződés VI. cikke is utal, a gazdasági élet ott, ahol ez legégetőbben szükségesnek mutatkozott, kieszközölte a régi, elavult Vámszabályok egyes rendelkezéseinek pótlását, illetve helyettesítését a forgalom igényeinek jobban megfelelő, újabb jogszabályokkal. Tételes vámjogunk tehát az 1907: LIII. t.-cikk elején levő és a gyakorlatban a »Tarifatörvény« elnevezéssel jelölt huszonegy cikken, továbbá az ehhez kiadott végrehajtási utasításon, valamint a szintén említett 1874. évi Vámszabályokon kívül igen nagy számú rendeletből áll. Csakhogy a most érintett végrehajtási utasítás az alapjául szolgáló 1907 : LUI. t.*cikkel együtt az új vámtarifa életbelépésével hatályát veszti, az a jogállapot pedig, amelyet a többi rendelet képvisel, egyáltalában nem tekinthető kielégítőnek. Ezeket ugyanis minden rendszer nélkül, tisztán a gyakorlati, pillanatnyi szükség igényeinek megfelelően adták ki, a legtöbbször anélkül, hogy a régi Vámszabályoknak azt a rendelkezését, amelynek helyébe az újabb rendelet lépett, kifejezetten hatályon kívül helyezték volna. Míg tehát egyrészt a vámtarifán kívüli vámjogunk teljesen nélkülözi az egységes, vezérlő gondolatmenetet, addig másrészt ezen a téren olyan jogbizonytalanság is uralkodik, hogy gyakran a szakközegek sem tudják, hogy mi az érvényes jogszabály.
