Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

156 480. szám. szeget. Viszont a személyes vámadós a vámtartozásért összes ingó és ingatlan vagyonával felel és a vámigazgatás, ha a személyes vámadós tartozását önként le nem rója, egyáltalában nincs ahhoz kötve, hogy követelését a vámtárgyból elégítse ki — amely igen gyakran nem is áll a személyes vámadós tulajdonában — hanem erre a személyes vámadósnak azt a vagyonát veheti igénybe, amelyet erre legalkalmasabbnak talál, tehát, minthogy a vámtartozás behajtására — a vámjövedéki kihágás eseteitől eltekintve — leginkább akkor kerül a sor, amikor biztosíték áll a vámigazgatás rendelkezésére, a legtöbb esetben ós elsősorban ezt. • Ami már most az ebbe a fejezetbe tartozó két §. tartalmának részletesebb megokolását illeti, a dologi szavatosságról szóló 128. §.-ra vonatkozólag azt kívánom megjegyezni, hogy a javaslat abból az eszméből indul ki, hogy a dologi szavatosságot csak addig lehet érvényesíteni, amíg a vámtárgy a vámfizetési kötelezettség keletkezése után közvetlenül vagy közvetve — azaz megbízottja útján (128. §. első bekezdés d.) — még a vámigazgatás tényleges hatalmában vagy a személyes szavatossággal terhelt vámadós, vagy pedig olyasvalaki birtokában van, aki a vámtárgyat törvényellenesen, vagy tévedésből vette át, vagy pedig a vámtárgyat a vámfizetési kötelezettség fennállásáról tudva vagy erről csak súlyos gondatlanság következtében nem tudva szerezte meg. Nem lehet azonban a dologi szavatosságot a vámtárgyra vonatkozólag akkor érvényesíteni, ha ezt valaki jóhiszeműleg és a kellő gondosság szem előtt tartásával szerezte meg, anélkül, hogy a vámfizetési kötelezettség fennállásáról tudott volna. Nem móltányos ugyanis pl., hogy a vámigazgatás a csempészett árúra vonatkozólag fennálló vámkövetelésének érvényesítése végett akkor vehesse igénybe a vámtárgyat, ha ezt valaki az illető fajta áru forgalombahozatalával foglalkozó nyílt üzletben, a piaci árnak megfelelő áron megvásárolta. A 128. §. első bekezdése d.) pontjában említett súlyos gondatlanság esete pl. akkor forog fenn, ha a most említett esetben a megszerzés feltűnően alacsony áron, vagy az eladó részéről tanúsított titkolódzás mellett történt, vagy ha valaki vámraktárban tároló árut szerzett meg, stb. Az utolsó bekezdés második mondata — mely az első mondatban kifejezett általános szabály alól kivételt állapít meg — azt a védelmet, amelyet az első bekezdés d.) pontja a vámtárgy jóhiszemű megszerzőjének nyújt, kiterjeszti arra, aki a vámtárgyat ugyancsak jóhiszeműleg, azaz a vámfizetési kötelezettség fennállásáról vétkesség nélkül — vagyis anélkül, hogy őt e tekintetben súlyos gondatlanság terhelné — nem tudva, kézizálo

: gul átvette. Ebben a védelemben azonban nem részesül az, aki a vámtárgyra birtokbavétel nélkül — pl. »warrant« útján — szerzett zálogjogot, minthogy erről fel kell tételezni, hogy a vámtartozás fennállásáról tudott. Mind a tulaj don, mind a zálogjog szerzése esetében az, aki a vámtárgyat elidegenítette vagy kézizálogul adta, a 129. §. első bekezdésének^—c.) pontjai, illetőleg második bekezdése értelmében a vámtartozásért személyes alapon továbbra is szavatol. Az utóbbi eset, t. i. a vámtárgy kézizálogba adásának esete, a gyakorlatban csak igen elvétve fog előfordulni, akkor, amidőn a törvényellenesen szabad forgalomba került vámtárgyat a csempész vagy utódja zálogba adta ; a törvény teljessége kedveért azonban a javaslatnak erre a kivételes esetre is ki kellett terjeszkednie. Általában azt lehet mondani, hogy a dologi szavatosság érvényesítésére — eltekintve a vámjövedéki kihágások eseteitől — a vámforgalomban csak kivételesen kerül a sor, mert a vámhivatal a vámtárgyat a vámtartozás lerovása nélkül nem szolgáltatja ki, hacsak biztos