Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 141 történő mely megmunkálása, illetve a megmunkálásnak mely foka teszi a kész árut a szerződéses vámtételek alkalmazása szempontjából annak az államnak termékévé, amelynek területén a megmunkálás történt. A megmunkálási lehetőségek száma oly nagy és ezeknek a megmunkálásoknak hatása a szerződéses vámtarifák rendelkezéseinek alkalmazására oly végtelenül sokféle lehet, hogy erre vonatkozólag minden előfordulható esetre érvényes szabályt még az illető kereskedelmi szerződésben is alig lehet megállapítani, az általános érvényű és állandó érvényűnek tervezett autonóm magyar Vámtörvényben pedig ez egyenesen lehetetlen. Ezért itt a javaslatban az eset körülményeinek figyelembevételével esetről-esetre történő döntés lehetőségét kellett fenntartani. Az olyan megmunkálásnak, amely befolyást gyakorol arra, hogy mely országot kell az illető árú termelő származási országának tekinteni, mindenesetre lényegesnek, azaz olyannak kell lennie, mely az árú lényegét, állagát érinti. Az első bekezdésnek az idegen állam vámterületéhez kapcsolt részekre vonatkozó, úgyszintén a második bekezdésnek a magyar vámkülzetekre és szabad területekre vonatkozó rendelkezései, úgy hiszem, bővebb megokolásra nem szorulnak. Az utóbbi rendelkezést természetesen úgy kell értelmezni, hogy, ha a magyar vámkülzeten vagy szabadterületen előállított termékre vonatkozólag egy Időben órvénj'es több tarifaszerződós különböző fokú vámmérsékléseket állapít meg, akkor ezek közül a magyar vámkülzet vagy szabadterület termékeire mindig a legmérsókeltebb tételt kell alkalmazni, vagyis, hogy ezeknek a területeknek saját termékeit a törvény erejénél fogva megilleti a legnagyobb kedvezmény elvének megfelelő elbánás. A 116, §.-nak az a rendelkezése, amely szerint a vámtartozás kiszabásánál — a kisérőjegyes eljárásban utalt és a raktározási eljárásban kezelt áruk tekintetében magában a javaslatban foglalt eltérésektől eltekintve — az árunak azt az állapotát, minőségét és mennyiségét kell alapul venni, amely a vámfizetési kötelezettség keletkezésének időpontjában megvan, a vámjogi elmélet terén az újabb időben érvényre jutott annak a felfogásnak folyománya, amely végkép szakít a vámnak a középkorból származó, de a különböző államok eddigi vámszabályaiban itt-ott, úgyszólván öntudatlanul, még lappangó azzal a felfogásával, amelyről már az árubevallásról szóló 39. és 40. §-ok megokolásánál volt szó és amely szerint a vámot magánjogi alapon nyugvó ellenszolgáltatásnak tekintették, árnak fejében, hogy a valamely területen áthaladó áruszállítónak megengedték az átvonulást a területen és az illető területen meglevő létesítmények -** utak, hidak, révek, stb. — használatát, továbbá annak fejében, hogy a terület ura az árukkal vonuló kalmárt és portékáját védelemben részesítette. Ennek a felfogásnak az volt a vámjogi következménye, hogy az eddigi várajog szerint a vámfizetési kötelezettség keletkezését, a vámtaitozás kiszabásának alapjait és általában az árú további vámjogi sorsát illetőleg az az időpont volt irányadó, amikor az áru a vámterületre lépett, illetve az az állapot, minőség és mennyiség, amely ebben az időpontban fen forgott. Amint ezt a jelen megokolás folyamán egyebütt már említettem, az újabb felfogás szerint a vám közjogi alapon nyugvó köztartozás,, amelynek elsősorban gazdasági célja van, t. i. a belföldi és külföldi termelési költségek lehető kiegyenlítése. Ennek pedig az a további következménye, hogy a behozatali vámokat illetőleg a vámtartozás nagyságára többé nem a vámtárgynak az az állapota, mennyisége, és minősége irányadó, amely a határátlépés időpontjában jelen van, hanem az, amely akkor forog fenn, almikor a vámtárgy a bel-