Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480, szám. 133 adhatna okot. Ezért a javaslat e tekintetben úgy rendelkezik, hogy a belföldi térti áruknál, a behozatali vámfizetési kötelezettség tekintetében a vámmentes kezelés csak akkor állhat be, ha a térti áru a külföldről változatlan állapotban kerül vissza, még pedig abból az okból, amelyről fennebb, a térti árú és az előjegyzési eljárásban kezelt áru közötti különbség ismertetésénél, anár volt szó. Más korlátozásnak azonban a javaslat a vámterületre visszaérkező, belföldi térti áru vámmentes kiadását nem kívánja alávetni, mert ez csak növelné a kivitel kockázatait és megnehezítené azt, hogy a külföld megismerje a belföldi termékeket. A kiviteli vám alá eső külföldi térti árú visszavitele esetét illetőleg azonban a javaslat a vámfizetési kötelezettség keletkezésének kizárását még egy továbbmehő feltételtől teszi függővé, annak beigazolásától ugyanis, hogy az áru elidegenítési ügylet alapján jött be és hogy azt azért viszik újból ki, mert ez az ügylet nem ment foganatba vagy hatályát vesztette. Ez a meszszebbmenő korlátozás azért mutatkozik megokoltnak, mert semmiféle gazdasági vagy méltányossági érdek nem fűződik ahhoz, hogy kiviteli vám alá eső olyan árukat, amelyek — esetleg már évek előtt — végleg átmentek a belföldi gazdaság körébe és amelyek a vámterületén rendeltetésszerű használatban állottak, kiviteli vámtól mentesen lehessen külföldre kivinni. Más a helyzet a már teljesített vámfizetési kötelezettség utólagos hatálytalanítását, azaz a már befizetett vám visszatérítését illetőleg, amelyről a javaslat 141. §.-a szól. A javaslat e tekintetben is jogot biztosít az ügyfélnek, de csak arra az esetre, amelyre a 110. §, c.) pontja a kiviteli vám alóli mentességet korlátozza, amennyiben a 141. §. első bekezdésében foglaltak szerint külföldi térti árunál a behozatali vám visszatérítésének csak akkor van helye, ha az árut elidegenítő ügylet alapján hozták a belföldön szabad forgalomba és azt utólag azért viszik ismét külföldre, mert az ügylet nem ment foganatba vagy hatályát vesztette. Erre a korlátozásra leginkább. azért van szükség, mert a belföldi termelés védelme érdekében azokat az eseteket, amelyekben külföldi árut a vámterületen, vámfizetés nélkül használatba venni szabad, a vámigazgatásnak külön elbírálás tárgyává kell tennie és ezért ily esetekben az előjegyzési eljárást kell igénybe venni. Ez a korlátozó rendelkezés azonban nem zárja ki azt, hogy a lerótt behozatali vámot abban az esetben is vissza lehessen téríteni, ha valamely külföldi áru használatba vétele után kitűnik, hogy az nem felel meg a céljának és ezért az átvevő azt a külföldi eladónak ismét rendelkezésére bocsátja és ez az árunak újból külföldi rendeltetést ad; ebben az esetben ugyanis az elidegenítő ügylet az illető árura vonatkozólag »hatályát veszti«. A már lerótt behozatali vám visszatérítését a most említett korlátokon belül azonban a javaslat nem bízza a kezelő vámhivatalra, hanem ezt a központi vámigazgatóság intézkedésétől teszi függővé, egyrészt, mert éppen a most megtárgyalt korlátozó rendelkezés gyakran oly megállapításokat tesz szükségessé, amelyeket a vámhivatal maga úgy sem végezhet, másrészt azért, mert a vám visszatérítése a legtöbb esetben rendes utalványozást igényel, ez pedig — legalább egyelőre — meghaladja a vámhivatalok hatáskörét. Minthogy azonban előfordulhatnak kivételes esetek, amelyekben más, mint a 141. §. első bekezdésében meghatározott körülmények közt külföldre visszavitt árunál a behozatali vám visszatérítésének megtagadása egyrészt nagy méltánytalanság, másrészt gazdaságilag sem okoz számbajövő kárt — minő pl. a kétségtelenül jóhiszemű tévedés esete, kivált ha ez külföldi vagy ^üzleti ügyekben járatlan magánszemély részéről fordul elő — a javaslat a 141. §. második bekezdésében gondoskodik ennek is a lehetőségéről, de ezt