Nemzetgyűlési irományok, 1922. IX. kötet • 373-423. sz.
Irományszámok - 1922-404. A m. kir. jelentése a nemzetközi munkaügyi szervezet első három egyetemes értekezletén elfogadott egyezménytervezetek és ajánlások tárgyában
4Ö4. szám. 147 szóló 1922 : XII. törvénycikk előkészítése során úgy az érdekelt szakkörök, mint a nemzetgyűlés is behatóan foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Az iparban való alkalmazás alsó korhatárát illetően több oldalról nyilvánult meg az a kívánalom, hogy az iparban tizennégy évesnél fiatalabb gyermek egyáltalán ne legyen alkalmazható és ezt a kívánalmat igen figyelemre méltó érvekkel támogatták. Â nemzetgyűlés mégis kénytelen volt arra az álláspontra helyezkedni, hogy addig, amíg a mindennapi elemi népiskola látogatásának kötelezettsége csak a tizenkettetik életév betöltéséig áll fenn, a mi viszonyaink között lehetetlen a korhatárt a betöltött tizennegyedik évben megállapítani. Nem hagyhatta ugyanis a nemzetgyűlés figyelmen kívül azt a tényt, hogy a legtöbb szülő nincsen abban a helyzetben, hogy gyermekét az elemi iskola elvégzése után két éven át, nevezetesen addig, amíg tizennegyedik életóvót eléri, középiskolába vagy polgári iskolába járassa. Ellenkezőleg, különösen a már évek hosszú sora óta tartó súlyos gazdasági helyzetben, a szülők túlnyomó része egyenesen rá van utalva arra, hogy a gyermek az elemi iskola elvégzése után keresethez jusson és keresetével életfentartása költségeinek fedezéséhez kisebb-nagyobb mértékben maga is hozzájáruljon. Ha a gyermekek az elemi iskola elvégzése után nem léphetnének nyomban ipari pályára, miután más pályán ebben a korban rendes alkalmazáshoz nem juthatnak és a szülők nemhogy tovább taníttathatnák őket, hanem többnyire még eltartásukról sem tudnak gondoskodni, a gyermekek éppen az ártalmas befolyásoknak leginkább kitett korban, rendes elfoglaltság hiányában, az utcára kerülnének és igen sok esetben az elzüllés és bűn útjára sodortatnának. Ennek a veszélynek feltétlenül kívánatos elkerülése érdekében a nemzetgyűlés nem tehetett mást, mint hogy az ipari pályákon való alkalmazást olyan életkor-» hoz kötötte, amelyben a mindennapi elemi népiskola látogatásának kötelezettsége megszűnik. Ez a megoldás nyer kifejezést az 1922 : XII. törvénycikk 74. §-ában. A korhatárnak ily módon való megállapítása folytán, mihelyt az ország helyzetének javulása lehetővé teszi, hogy az általános tankötelezettség a - tizenkettedik életéven túl, esetleg a tizenharmadik vagy tizennegyedik életév betöltéséig kiterjesztessék, ez maga után fogja vonni, hogy ipari pályákra is csak tizenharmadik, illetőleg tizennegyedik életévének betöltésével léphet az ifjúság. Addig azonban, amíg az ált alános'tankötelezettséget a tizenkettedik életéven túl ki nem terjeszthetjük, az 1922 : XII. törvénycikk idézett' 74. §-ában foglalt rendelkezést kell fenntartanunk s a szóban levő egyezményhez, bármennyire kívánatos lenne is ez egyébként, ezúttal nem csatlakozhatunk. A génuai értekezleten a hajótörés által okozott munkanélküliség esetében nyújtandó kártalanítás tárgyában elfogadott egyezmény bármely hajónak hajótörés következtében elvesztése esetében arra kívánja kötelezni a hajótulajdonost, illetőleg azt a személyt, akivel a tengerész a hajón foglalkoztatása iránt szerződóst kötött, hogy azért a munkanélküliségért, amely a hajónak hajótörés következtében elveszése által következett be, a hajón alkalmazott mindegyik tengerésznek kártalanítást fizessen. Az egyezmény szerint ezt a kártalanítást a tengerész tényleges munkanélküliségének minden napjára a szerződésileg kötött bér összegében kell fizetni, azonban az egyezmény alapján egy-egy tengerésznek fizetendő kártalanítás összegét a két havi bér összegére lehet korlátozni. Az egyezmény 3. cikke .szerint ezek a kártalanítások ugyanazokat az előjogokat élvezik, mint a szolgálati idő alatt szerzett bérigények és ugyanazon eljárás szerint érvényesítehdők. * Figyelemmel a magyar tengerhajózás nehéz helyzetére, ennek a kérdés19*
