Nemzetgyűlési irományok, 1922. IX. kötet • 373-423. sz.
Irományszámok - 1922-404. A m. kir. jelentése a nemzetközi munkaügyi szervezet első három egyetemes értekezletén elfogadott egyezménytervezetek és ajánlások tárgyában
146 404. szám. Ä 4. cikk szerint oly munkáknál, amelyeket természetüknél fogva csapatváltás útján, folytonosan kell végezni, a heti munkaidő átlagban az ötvenhat órát túl nem haladhatja. Amennyiben a 2. cikknek a rendes munkaidőre vonatkozó rendelkezései kivételesen végrehaj thatatlanoknak bizonyulnak, az 5. cikk szerint a napi munkaidő a munkaadók ós munkások szervezetei között létrejött megállapodások útján, hosszabb időre szólóan, külön munkaterv alapján eltérően szabályozható. Ezt a megállapodást azonban az illetékes hatóságnak rendeletbe kell foglalnia és pedig olykópen, hogy a munkatervben megállapított hetek száma szerint kiszámított átlagos munkaidőnek a heti negyvennyolc órát semminő körülmények között sem szabad meghaladnia. A 6. cikk szerint hatósági rendelkezéssel kivételek állapíthatók meg azokra az előkészítő és segédmunkákra, amelyeket szükségszerűen az üzemre nézve általánosságban megállapított munkaidőn kívül kell végezni, továbbá azokra a munkákra, amelyek a munkások jelenlétét szükségessé teszik ugyan, de természetüknél fogva csak megszakításokkal végezhetők. A munka rendkívüli felhalmozódása esetében a hatóságok időleges kivételeket engedhetnek. A túlórákat a rendes munkabérhez viszonyítva, legalább 25°/o-kal magasabban kell díjazni. A 7. cikk a kormányok kötelességóvó teszi, hogy a nyolcórai munkaidő alól megállapított kivételeket közöljék a Nemzetközi Munkaügyi Hivatallal. A 8. cikk a munkaadókat arra kötelezi, hogy a munkaórákat és a szüneteket üzemükben hirdetmény útján tegyék közzé, a túlórákról pedig jegyzéket vezessenek. A 9 —13. cikkek Japán, Brit-India, China, Perzsia és Sziám, Görögország és Rumania részére külön rendelkezéseket állapítanak meg. Végül a 14. cikk lehetővé teszi, hogy háború vagy a nemzet biztonságát veszélyeztető más esemény alkalmából az egyezmény rendelkezéseit bármely állam kormánya felfüggeszthesse. A munkaidőre vonatkozó magyarországi rendelkezések rendkívül hiányosak s a meglevő rendelkezések túlnyomó részét is teljesen meghaladta az élet, úgy hogy azokat felesleges lenne részletesen ismertetnem. Az üzemek egy részében a nyolcórai munkaidő van a háború befejezése óta bevezetve. Ott pedig, ahol a nyolcórai munkaidő nem honosult meg, a munkaidő kérdése, többnyire közös megállapodás alapján, szintén kielégítő megoldást nyert. Az ország mai rendkívül súlyos gazdasági helyzete a szóban lévő egyezménynek Magyarország részéről való elfogadását teljesen kizárja. Az adott viszonyok között lehetetlen, hogy Magyarország a munkaidő tekintetében az egyezményben foglalt megkötöttséget vállalhassa. A washingtoni konferencián az ipari munkára bocsátható gyermekek legkisebb életkora tárgyában elfogadott egyezmény az 1. cikk szerint az összes termelő iparokra kiterjed, ideértve a bányászatot, az építőiparokat, a személyeknek és áruknak úton, vasutakon stb. szállításával foglalkozó vállalatokat. Az egyezmény hatálya nem terjed ki a kereskedelemre, továbbá az ipartörvény hatálya alá tartozó azokra az üzemekre, amelyekben nem végeznek termelő munkát, végül a mezőgazdasági üzemekre. A 2. cikk szerint azokban az üzemekben, amelyekre az egyezmény hatálya kiterjed, tizennégy éven aluli gyermekek foglalkoztatása feltétlenül tilos. A 3". cikk szerint a gyermekeknek hatósági felügyelet alatt álló szakiskolában végzett munkájára a tilalom nem terjed ki. Az 1884. évi XVII. törvénycikkbe iktatott ipartörvény módosításáról
