Nemzetgyűlési irományok, 1922. VIII. kötet • 363-372. sz.
Irományszámok - 1922-331. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése lázadás előkészítésére létrejött szövetség bűntette miatt gyanusított és tettenkapás folytán 1923. november 6-ika óta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban lévő dr. Ulain FErenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében
142 331. szám. jog érdekeinek megóvása szemponfcjából ebbe a kérdésbe az ügy mai állása mellett belebocsátkozzon. Mindezek után javasolja a bizottság a t. Nemzetgyűlésnek, hogy ebből az ügyből kifolyólag űr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel és az előzetes letartóztatás megszüntetésére vonatkozólag törvényes ok fenforgasa hiányában a maga részéről intézkeűést nem téve, engedjen szabad lefolyást a bírói eljárásnak. Végül javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy az ü^y tárgyalására a Sürgősséget mondja ki. Kelt Budapesten, a Nemzetgyűlés mentelmi bizottságának 1923. évi november hó 22-én tartott ülésében. Fáy Gyula s. k., Mikovinyi Jenő s. k., a mentelmi bizottság elnöke, a mentelmi bizottság előadója.