Nemzetgyűlési irományok, 1922. VII. kötet • 280-322., II. sz.

Irományszámok - 1922-299. Törvényjavaslat az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről és az ipari anyagbeszerző, termelő és értékesítő szövetkezetekről

299. szám. 175 kezeti mozgalom korábbi időszakában egyes szakipari szövetkezetek megfelelő fejlődése nehézségekbe ütközött azért is, mivel az iparosságnak a szövetkezeti életre való nevelése egy és más tekintetben kiegészítésre szorult. Azt a nézetet azonban, hogy a szövetkezeti forma az iparosok jólétének előmozdítására, a nagyüzem és a tőke előnyeinek a kézmű- és kisiparosság részére való biztosítására alkalmas, az Országos Központi Hitelszövetkezetnél szerzett tapasztalatok sem erőtlenítették meg, sőt e tapasztalatok figyelembevételével sem tagadható, hogy főleg az ipari anyagbeszerző ós értékesítő, és bizonyos korlátok között a termelő szövetkezetek, ha kellő gondossággal és csak ott alakíttatnak meg, ahol az iparosság ezekbe az egyesülésekbe kellő értelmiséggel, érettséggel ós fegyelmezettséggel lép be, ahol a szövetkézetek élére kellő műszaki és kereskedelmi képzettséggel biró vezető állítható, ahol a kellő anyagi alap biztosítva van és ahol a szövetkezet boldogulásának az illető iparág vagy üzletág különleges természetéből folyó egyéb előfeltételei is feltalálhatók, az ipari termelés megkönnyítésére, fokozására, gazdaságosabbá ós jövedelmezőbbé tételére igen alkalmasak. Ha kellő szakértelem, üzleti érzék és tapasztalatok felett rendelkező és szervezetében ós berendezésében a szakipari szövetkezetek természetével számoló intézmény, mely emellett elegendő tőkére is támaszkodik, veszi kezébe az ilyen szövetkezetek alakítását, irányítását, ellenőrzését és gondozását, kilátás nyílik arra, hogy a szakipari szövetkezetek az eddigieknél nagyobb mértékben fognak elterjedni az országban és az iparosság tömörítése, megerősítése, jólétének előmozdítása jelentékeny előhaladást fog mutatni. Ezekre a meggondolásokra támaszkodva kívánom az Iparosok Országos Központi Szövetkezetét, mint az ipari anyagbeszerző, termelő és értékesítő szövetkezetek központját a jelen törvényjavaslattal törvényes alapra helyezni. Azonban, mint előbb említettem, nem mindenütt vannak meg a szakipari szövetkezetek létesítésének előfeltételei, tehát arról, hogy az egész kézmű- ós kisipar, vagy akárcsak annak túlnyomó része is szakipari szövetkezetekbe tömörittessék, szó sem lehet, sőt a közópipar az ilyen szövetkezetekbe való tömörítésre egyáltalán kevósbbó alkalmas. Mindazonáltal a szövetkezeteken kívül álló iparosságtól sem lehet a támogatást megtagadni, különösen olyankor nem, amikor üzemének kiterjesztése, vagy tökéletesítése végett gépeket kíván beszerezni, vagy pedig meglevő gépi berendezése tökéletesítésre vagy megújítására szorul, vagy tömegmunkákat, különösen közszállításokat szerezni és sikeresen lebonyolítani akar. A háború előtt a kereskedelemügyi minisztérium iparfejlesztési tevékenysége keretében különböző alakban igen tekintélyes segítségben részesítette a kézmű-, kis- és középipart. Az állam jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetét, amikor a gépek, szerszámok, anyagok árai óriási mórtékben felszöktek, ezzel szemben pedig az államháztartás minden ágában a legmesszebbmenő takarékosságot kell érvényesíteni, sajnos, ezt a háborúelőtti iparfejlesztési tevékenységet folytatni nem lehet. Másrészt azonban a kézmű-, kis- és közópiparosokat, a termelőtársadalomnak ezt az értékes, de csaknem teljesen magára hagyott rétegét a gazdasági élet súlyos küzdelmében minden támogatás nélkül vergődni engedni mégsem lehet. A termelés fontos érdekei és jelentős szociális szempontok is megkívánják, hogy az állam ezektől segítő, gyámolító kezét vissza ne vonja. Csakhogy a változott viszonyokhoz mérten a gyámolításnak, a segítésnek is más alakban kell megtörténnie. Itt kívánom az Iparosok Országos Központi Szövetkezetót, amely a szakipari szövetkezetek godozása révén úgyis ipartámogatási missziót végez,