Nemzetgyűlési irományok, 1922. V. kötet • 194-212. sz.
Irományszámok - 1922-206. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának jelentése az alpenländische Torfindustrie A. G. és a Délivasut tőzegművek r.-t., másrészről a kormány között kötött szerződés tárgyában
206. szám. 189 .szerint 57, 51, illetve 48*5 millió korona befektetését kérelmezte 4.800, 4.300, illetve 4.000 vagon tőzeg kitermeléséhez. A kitermelt tőzeg egyrészét minden évben értéktelenné teszik az időjárási viszontagságok. Az 1921-iki száraz esztendőben is elpusztult az üzemi jelentés szerint több mint 2 millió korona értékű tőzeg. Az 1922. évi őszi esőzések a földmívelésügyi minisztérium illetékes osztályához beérkezett jelentések szerint akkora pusztítást végeztek, hogy a most alakuló társaság jövőjét igen közelről érintik. Különösen a nagyobbik fenéki telepen kitermelt tőzeg nedves és abból minden évben sok elpusztul, illetve nedves időszakokban a termelés erősen meg van nehezítve. Minden valamennyire hozzáértő tárgyilagos ítélete szerint a tőzegkitermelés a mai viszonyok között Magyarországon igen kockázatos ós a gazdasági viszonyok változó esélyeinek felette kitett vállalkozás. Ennek az állításnak helyességét a legjobban illusztrálja a volt állami tőzegüzemnek az 1922. évi szeptember hó 30-ával lezárt üzleti mérlege, amely mérleg, dacára annak a körülménynek, hogy ebben az üzleti évben a folyó kiadások fedezhetóse érdekében számos, az üzemben pillanatnyilag nem szükséges tartalékgép, vasúti sín, stb. adatott el a beszerzési árnál magasabb áron és hogy ebben a mérlegben az október 1-től december végéig még felmerülő igen tetemes kiadások természetszerűleg még nem szerepelnek, mégis 14,617.479 K 40 f-nyi veszteséggel zárul, amely veszteséget a tőzegszerződés értelmében alakult Magyar Altalános Tőzegipar Részvénytársaság a tőzegszerződés 11. pontja értelmében szintén kénytelen volt magára vállalni. Ha mindezek figyelembevételével tesszük vizsgálat tárgyává azt, hogy az apportként átadott gépek és berendezési tárgyak milyen érték ellenében adattak át az új vállalatnak, megállapítható, hogy a 20,000.000 K névértékű részvény átadásán kívül a vállalat még elvállalta az átadás időpontjában mintegy 33,000.000 koronát kitevő banktartozást, valamint a 14 és fél millió koronát kitevő mérlegszerű veszteséget, vagyis a vállalat ezeket a berendezési tárgyakat nem 20,000.000 K, hanem tényleg 67 x j$ millió K ellenében kapta. VII. Miután nem akadt vállalkozó, aki az állami tőzegtelepek átvételéről másképen, mint a befektetési érték alapján tárgyalni hajlandó lett volna és a maga* majoritását az alakítandó részvénytársaságban ne biztosította volna, teljesen irreleváns, hogy a helytől ós rendeltetéstől elvonatkoztatva, szabad értékelés alapján az átadott berendezést mily összegre lehetne felértékelni a mai bevásárlási árak alapján. Az interpellációban az üzemberendezés értékére vonatkozólag felhozott értékek tehát szintén teljesen illuzióriusak ós azok magánvállalkozás használatába való átbocsátásával a m. kir. kormány semmiféle irányban sem a törvényeket, sem a hivatalos kötelességet meg nem sértette. A megkötött szerződés 22. és 23. pontjai ezen üzemi berendezés tárgyaira nézve úgy a részletekben való értékesítést, mint a vállalat felszámolása, illetve megszűnése esetére teljesen megvédik a m. kir. kincstár anyagi érdekeit és biztosítják a m. kir. kormánynak az üzemberendezéshez való jogát, olymódon, hogy a jelen szerződést nem is lehet oly vagyonelidegenítés esetének tekinteni, amelyre az 1897. évi XX. t.-c. 37. §-a vonatkoznék, tehát ezen törvényszakasz megsértése sem állapítható meg. Annál inkább, mert a vállalat fennállása esetére is biztosítják a szerződés 5., 6., 7. és 8. pontjai azt, hogy a magyar állam a részvények és így a társasági vagyon aránylagos részének tulajdonában meg fog maradni. Ez az arány a részvénytőke 1 /s részének felel meg és csak az esetben lett volna V 4 " re > illetve l/s-re csökkenthető, ha 20—20 millió koronával magyar pénzintézetek és iparvállalatok, illetve
