Nemzetgyűlési irományok, 1922. V. kötet • 194-212. sz.
Irományszámok - 1922-206. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának jelentése az alpenländische Torfindustrie A. G. és a Délivasut tőzegművek r.-t., másrészről a kormány között kötött szerződés tárgyában
188 206. szám Ennek oka azonban kizárólag az volt, mert ez az érdekeltség tette a legelőnyösebb ajánlatot. Ezek a tárgyalások ugyanis nagyon elhúzódtak és a m. kir. kormány minden irányban tárgyalt, ha ajánlkozó jelentkezett. Ajánlatot tett dr. Veszély Tibor budapesti lakos, aki a tőzeg kokszosítására alapított vállalkozást akart összehozni 100 millió korona alaptőkével, melyből 20 millió K apportrészvényt kapott volna az állam, tehát semmivel sem többet, mint az elfogadott szerződés. Dr. Veszély Tibor azonban nem jelölte meg a tőkés érdekeltségét sem, mely ajánlatának alapjául szolgált volna. Ugyancsak tárgyaltatott a Duna—Tisza közi tőzegkiaknázó r.-t. dunavecsei cégnek ajánlata, mely az államnak 100 millió korona alaptőke mellett 2 millió K apportrészvényt ajánlott betétje fejében, ami a megkötött szerződésnél az első pillanatban tényleg előnyösebbnek látszott. A m. kir. pénzügyminisztérium ennek folytán a tárgyalásba bele is bocsátkozott, de az e tárgyban 1922. augusztus 3-án tartott értekezlet eredménytelenül végződött, mert a felvett és az ajánlattevők képviselői által is aláírt jegyzőkönyv szerint »a szerződéstervezet ismertetése után ajánlattevők aggályuknak adtak kifejezést az irányban, hogy a tervezet, illetve annak egyes pontjai oly súlyos megkötöttséget tartalmaznak, melyek az alakítandó részvénytársaság akciószabadságát korlátozzák és eredményes működése elé esetleg akadályokat gördíthetnek«. Vagyis a kincstár képviselői által megszabott feltételeket súlyosaknak találták s eredeti ajánlatukhoz annak egyszerű formájában ragaszkodtak. Megjegyzendő, hogy az Alpenländische Torfindustrie-Aktiengesellschaft ós a Déli Vasúti Tőzegművek r.-t. megbízottjai felajánlották ennek az érdekeltségnek is az alapításban való részvételt, de ez is visszautasíttatott. Ezek után annál inkább egyedül ez az utóbbi érdekeltséggel való megegyezés volt lehetséges, mert dacára a közgazdasági és pénzügyi viszonyokban beállott időközi változásoknak a csaknem az összes jelentékeny magyar pénzügyi szerveket magában egyesítő Magyar Általános Hitelbank vezetése alatt álló konzorcium 1922. március 29-én a m. kir. földmívelósügyi miniszterhez benyújtott ajánlatában változatlanul fentartotta az 1921. május 28-iki »pótmegállapodás«-ban foglalt feltételeket és azokat egyáltalában nem javította meg. Mindezekből látszik, hogy habár, a dolog természetéből kifolyólag nem is lehetett nyilvános ajánlati versenyről szó, a m. kir. kormány a tőzegügyben a legszélesebb tárgyalások után, azután, hogy minden jelentkező érdeklődővel tárgyalt és a tárgyalásokból senkit ki nem zárt, a legjobb ajánlattevővel kötötte meg a szerződést. VI. Az interpellációnak az állami tőzegtelepek jövedelmezőségére nézve előterjesztett adatai teljesen illuzóriusak. A valóság az, hogy a tőzegtelepek éveken át veszteséggel dolgoztak és az 1921. évi január hó 1-én is még 1,930.781-82 korona volt a veszteség. Az 1921. évben minden befektetés nélkül, az üzem puszta továbbvitele mellett, egyrészről tehát a meglevő berendezés egyoldalú kihasználása mellett, másrészt minden fejlesztéssel járó kiadás nélkül 4,752*58 korona nyereség jelentkezett. Abban az évben tehát, melyben a magyar bankok érdekeltsége a gazdasági viszonyokra való hivatkozással a már megkötött megállapodás végrehajtásával késett és ajánlatát rosszabbal találta szükségesnek helyettesíteni. Ebben az évben körülbelül 4.000 vagon tőzeg termeltetett, esett tehát egy vagonra körülbelül 1.200 korona nyereség, szemben a Rupert Rezső dr. által számbavett 22.500 koronával. Az 1921. év végén, ily kedvező eredmény után az állami tőzegtelepek üzemvezetője dr. Vajda Ödön a további termelés érdekében három alternativa
