Nemzetgyűlési irományok, 1922. IV. kötet • 111-193. sz.

Irományszámok - 1922-111. Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeletek hatályvesztése következtében a ipar és kereskedelem körében, valamint egyes közérdekű üzemek és munkálatok tekintetésen szükséges rendelkezésekről

111. szám. 37 kedő miatt az egyenlőtlen verseny elkerülése érdekében azok a kereskedők is a késői zárórára lennének kénytelenek rátérni, akik azt egyébként a forgalom szempontjából feleslegesnek, úgy saját, mint alkalmazottaik egészségi és társadalmi érdekei szempontjából pedig egyenesen károsnak tartják. Ennek elkerülése érdekében lehetővé kell tenni, hogy az üzleti záróra és az üzletnyitás kérdését azoknak a községeknek és városoknak területére vonatkozóan, ahol az az idézett törvények alapján kielégítő szabályozást nem nyer, a törvényjavaslat 65. §-ának a), illetőleg b) pontjában megállapított keretek között a kereskedelemügyi miniszter rendelettel szabályozhassa. Az üzletzárás legkésőbbi időpontját azért kellett esti nyolc, illetőleg az élelmicikkeket árusító üzletekre nézve esti kilenc órában megállapítani, inert figyelemmel kellett lenni arra, hogy szombatonként az erősebb üzleti forgalom esetleg a zárórának ilyen késői megállapítását is szükségessé teheti. A szóban levő felhatalmazás egyébként azért is szükséges, hogy a tüzelésre és világításra szolgáló anyagokkal való takarékosság követelményeinek eleget lehessen tenni. Amennyiben ezeknek a követelményeknek érvényesítéséről van szó, a zárórát a 65. §-ban megállapított legkorábbi időpontnál is korábbi időpontra kell esetleg tenni. A törvényjavaslat ezért erre is lehetőséget nyújt. Végül módot ad a törvényjavaslat arra is, hogy a nyílt árusítási üzletek körébe nem tartozó nyílt üzletek (ilyenek például a borbély- és fodrászüzletek) zárórája, amelyre az idézett két törvény rendelkezései nem terjednek ki, s amely eddig csak kivételes hatalom alapján kiadott rendeletekkel nyert szabályozást, továbbra is rendelettel legyen szabályozható. A 6Q. §-hoz. , A mai Magyarország évi szén- és kokszszükséglete az utolsó békeév (1913.) fogyasztásának (7,847.663 t. szén + 488.140 t. koksz = 8,336.803 t.) alapul vétele mellett körülbelül 8,000.000 t.-ra becsülhető. Ezzel szemben a fogyasztásra rendelkezésre állott 1921-ben 5,&69,694 t. (5,800.749 t. szén 168.945 t. koksz), 1922-ben az I-DL hónapokban 4,776.632 t. (4,676.961 t. szén + 99.671 t. koksz), az év végóig pedig előreláthatólag mintegy 6,500.000 t A rendelkezésre álló mennyiségek tehát lényegesen alatta vannak a szükségleteknek és ennek folytán az ország bizonyos hiánnyal küzd. Ezen a helyzeten csak széntermelésünk további fokozása, a behozatal növelése és a tüzelőanyagok gazdaságosabb felhasználása enyhíthet. Míg azonban termelésünk kielégítő módon fejlődik, addig a fennálló szállítási nehézségek, továbbá pénzünk elértéktelenedése gátat vet a kellő mennyiségű külföldi szén behozatalának. Sem közüzemeink és közforgalmú vasútaink a lakosság erősebb megterhelése nélkül, sem iparunk a versenyképesség kockáztatása nélkül a drága külföldi szenet nagyobb mennyiségben nem használhatja. Szükség van tehát arra, hogy az olcsóbb hazai szén hatósági elosztásával biztosítsuk közüzemeink, vasútaink, az életfentartás céljait szolgáló iparunk és általában mindazon fogyasztók (háztartások) szénszükségletét, akiknek a drága külföldi szén beszerzése nem áll módjukban. Szabad szénforgalöm esetében mindezeknek szénellátása a széntermelők akaratától függne, ami az ország gazdasági életének veszélyeztetésével járna. Ugyancsak mélyreható intézkedésekre van szükség a szén gazáaságo-